fbpx

Május 19-én DHL Sereďmaraton: országúti verseny a szomszédban

A szlovák-magyar határtól nem messze, május 19-én Szered városában rendezik a 18. DHL Sereďmaratont, ahol a 122 km megtétele mellet 2 hegyi- és 2 sprint hajrá vár az országúti bringásokra.

A pünkösdi hosszú hétvégén hazánkban nem rendeznek nyílt országúti versenyt, viszont a versenyezni vágyók a szomszédos Szlovákiában, a határtól nem is olyan messze találhatnak megmérettetési lehetőséget a DHL Sereďmaratonon. Sereď, magyar nevén Szered, Nagyszombathoz közel található és Budapesttől is mindössze 160 km-re van, míg az ország észak-nyugati feléhez még ennél is közelebb, szóval abszolút nincs messze, ezért is esett az én választásom is rá.

A DHL Sereďmaratont már 18. alkalommal rendezik meg, mellyel már a nagy történelemmel rendelkező szlovák versenyek közé tartozik. Ezenfelül az UCI naptárjában is megtalálható, mint “Cycling for All” esemény, mely jól mutatja a verseny komolyságát és a szervezés minőségét.

 

A pálya teljes hossza 122,38 km, amiből az első 4 km lassú rajt Szered városából kifelé és habár a szervezők két hegyi hajrát is betettek az útvonalba túl sok szintet nem tartalmaz a pálya, mindössze 1016 métert kell leküzdeni a verseny során (persze a tempó nagyon nem mindegy), ami főleg a környék kisebb emelkedőiből adódik össze.

A két hegyi hajrát már említettem, de ezenfelül lesz két sprint hajrá is, ahol a leggyorsabbak mutathatják meg, hogy mit tudnak. A verseny díjazásában is szerepe van a hajráknak, mert nem csak a győztesek kapnak pénzdíjat, hanem a legjobb hegyimenő és sprinter is pénzjutalommal térhet haza.

A versenyre május 15-ig, illetve a létszámlimit beteléséig lehet jelentkezni, ezért érdemes minél előbb nevezni. A felnőtt versenyen kívül rendeznek gyerekeknek is versenyt, ahol szintén limitált a létszám!

Bővebb információkért keressétek a www.seredmaraton.sk oldalt!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo