fbpx

Létrejött a párbeszéd! Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén 4.

Talán még emlékeztek, amikor több mint két hónapja az első bejegyzésemmel elindítottam a kezdeményezést. Akkor az írásom végén ezt írtam: “Én megpróbáltam a magokat elültetni, de ehhez egy személyben nagyon kevés leszek.”

bringazona

Szerencsére az égiek nagy elánnal elkezdték öntözni a magokat, és sok kis csíra lett belőlük. Például Eisenkrammer Karcsi, a Közlekedés Koordinációs Központból Berencsi Miklós, a Kerékpárosklubból László János, Karlovitz “Pupu” Kristóf és még sok lelkes segítő. Sikerült tető alá hozni egy olyan megbeszélést, ahol az összes érintett jelen volt. Azt hiszem még erre nem-igen volt példa.

Röviden összefoglalnám a megbeszélésen elhangzottakat

A résztvevők listája az alábbi volt:
Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság
Szentendre Közös Önkormányzati Hivatal
Szentendrei Rendőrkapitányság
Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség
Magyar Kerékpárosklub
Vuelta Sportiroda
Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Balázs Kerékpárbolt Szentendre
Skanzen
Karlovitz Kristóf
Szerpentin Kerékpáros Egyesület

Ha egy szóval kellene jellemeznem a történéseket, akkor ezt írnám le: Kaotikus.

Rögtön az elején az alpolgármester rövid kis beszédében kifejtette, hogy Szentendrét kerékpáros-barát várossá szeretnék alakítani. Majd a bemutatkozások után – egy kis prezentáció formájában – meséltem az előzményekről, milyen szemléletváltozásra lenne szükség a közlekedésben, beszéltem a kerékpározás jelentőségéről, hasznáról. Szeretett sportágam az országúti kerékpározás szemszögéből is próbáltam felvilágosítani a jelenlevőket, hogy milyen abszurd közlekedési szituációkba próbálják kényszeríteni őket. Valamint megemlítettem, hogy a kerékpározás bekerült a 16 államilag támogatott sportág közé. Az MKSZ részéről Törzsök Zsolt és Eisenkrammer Karcsi is igen erősen bekapcsolódott a problémák felvetésébe.  Külön kiemeltem – leginkább az önkormányzati képviselőknek címezve, hogy a bringások egy része a rendőri és autós vegzálások miatt más útvonalakat keres.

Majd László János következett egy olyan prezentációval, amiben szerette volna bemutatni, hogy egy város életét hogyan lehetetleníti el egy keresztül haladó főút,  amin nem biztosított a kerékpározás. Sajnos idő hiányában csak részletekre futotta, ezért a szentendrei LIDL előtti kerékpárútról készített fotót hozta fel példának, ahol rendszeres kerékpáros balesetek szoktak történni. Feltette azt az egyszerű kérdést, hogy akkor most itt kinek van elsőbbsége? Na ebből egy 10-15 perces akkora káosz kezdett kialakulni, ami aztán az egész megbeszélésre jellemző volt. Majd valaki megkérdezte, hogyha 15 perces vita után a jelenlévő szakemberek között sincs egyetértés, akkor mondjuk hogyan várjuk el egy 12 éves gyerektől, hogy tisztában legyen azzal, mit is kell tennie.

A Közutat úgy tudnám jellemezni, mint egy betonfal. Még mindig a közút 1,0-ás verziót használják,  még egy picinyke upgrade mondjuk egy 1,1-es sem fut rajtuk. A régi lejárt lemezről bevésett sablonok tömkelegét fújják: “Veszélyes, nagy a forgalom, emelkedik, lejt, az autósok nem tudnak vigyázni a bringásokra, stb. Amúgy meg tulajdonképpen nem is ők tehetnek róla, mert jogszabályok szerint cselekszenek, ugyanis itt naponta 20 ezer gépjármű halad el és a törvény úgy rendelkezik, hogy akkor ott a kerékpárosokat teljes egészében ki kell tiltani.”

Persze érveltünk rögtön, hogy a Budapesti szakaszon – ahol mondjuk legalább kétszer annyi autó megy 70-el – akkor miért vették le? Ja, az őket nem érdekli. Budapest az nem hozzájuk tartozik. Köszönjük a konstruktív választ!

Szóval nemigen közeledtek az álláspontok, igen parázs viták alakultak ki. Annyira elment az idő, hogy többeknek már el is kellett menni. A nagy káosz végén azért annyit sikerült elérni, hogy a KKK részéről Berencsi Miklósék javaslatot fognak tenni az önkormányzatnál a további lépésekre. Ami szintén pozitív fejlemény, hogy az önkormányzatnál láthatóan feltűnt egy fiatalos, dinamikus irányzat, aminek az élén az alpolgármester áll.

Már felvettem vele is a kapcsolatot a megbeszélés után pár nappal. Én úgy látom, hogyha most így elsőre nem is sikerült látványos eredményt elérni, kezdjük szépen felkavarni az állóvizet.

Néhány szó a petícióról:

Az már tisztán látszik, hogy ez jóval túlmutat Szentendrén. Átvitt értelemben elindult itt egy “háború” . Ugyanezek a folyamatok zajlottak le mondjuk Hollandiában a 70-es években. Sajnos nálunk mindig van egy jó kis fáziskésés. A végső győzelemhez pedig sok csatát kell nyerni.

Szeretnék mindenkit biztatni, hogy a saját területén- ha lehetséges- kezdjen el mozgolódni! Hallassuk a hangunkat mindenhol! A rengeteg felháborodott levél a polgármestereknek, közútnak, rendőrségnek – szép lassan majd meglesz a hatásuk. Rajtunk nagyon sok múlik és egységben az erő! Ne legyünk pesszimisták, hogy itt semmit nem lehet megváltoztatni!

Nagyon jó látni, hogy egyre többen segítenek, érdeklődnek.

Megemlíteném viszont most már a legfőbb segítőimet is. Az egyik egy nagyon ismert újságíró Karlovitz “Pupu” Kristóf , akiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Innentől kezdve ő fogja írni a cikkeket javarészt. Neki ez a szakmája, élvezetesen ír, nagyon jó tollnok. Segítsétek minél jobban a munkáját!

A másik segítőm Ferenczi Gábor, aki a mozgalom arculati logóját, weboldalát és facebook oldalát tervezte, illetve még tervezi.

https://www.facebook.com/BringaZona

A szimbólumkészletnél az engedélyező kék színű táblákat vettük alapul, a “békésen egymás mellett” szlogen tovább erősíti az üzenetet, az ENSZ -kék a békére utal, és a BringaZóna név egy könnyen megjegyezhető és egyfajta gyűjtőtégelye lenne a bringás-autós békítésnek. Likeoljátok és osszátok meg minél többen az oldalt! A weboldal is hamarosan elindul remélhetőleg.

Szeretnék köszönetet mondani mindazon kerékpáros hírportáloknak – BIKEMAG, VELO-  és a Magyar Kerékpárosklubnak , akik segítik a munkánkat. A közelgő Bringaexpón is jelen leszünk valamelyik standon. A jegyek mellé adott füzetbe felajánlottak egy teljes oldalas hírdetési felületet a Bringaexpo szervezői. Köszönjük szépen ezt a lehetőséget is!

A standon majd el fogunk helyezni egy figyelemfelhívó roll up-ot , amit a Cervelo ajánlott fel.

Végül, de nem utolsó sorban én is és Pupu is feszegette, hogy a kerékpárosokat sértő korlátozások erősen jogi akadályokba ütközhetnek. A héten pl. ismét elkaptak és most már a polgári engedetlenséget választottam – magyarán nem ismertem el semmit és mindent megtagadtam. Inkább most már vállalom a pereskedést és az ezzel járó hercehurcát, mint asszisztálni ehhez a tarthatatlan állapothoz.

Ezért keressük azokat a jogi képviselőket, akik felvállalnák a kerékpárosok védelmét ilyen ügyekben. Félreértések elkerülése végett: Nem szeretnék erre buzdítani senkit, ezt mindenkinek saját maga kell eldönteni, hogy meddig megy el.  Én a magam részéről megelégeltem, hogy a becsületes embereket kizárólag pénzbeszedési céllal folyamatosan szétbüntetnek, miközben a kocsinkat vígan feltörő elemek (a rendőrség pontosan tudja kik azok) büntetlenül garázdálkodhatnak.

Ehhez még annyit, hogy Szentendrén 1,5 hónap alatt 6 gyalogost ütöttek el.

Be kéne tiltani a gyalogos közlekedést, ugye? Nem tudom megmondani, mikor láttam itt utoljára trafipaxot. Az autósok 70-80-al száguldoznak a 2×2 sávos belterületen. Megtehetik, mert senki nem foglakozik velük…

Aki még nem írta alá a petíciót, itt megteheti: INTERNETES ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV

Vörös Csaba
06-70-526-3972
https://www.facebook.com/BringaZona

.

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.