fbpx

Interjú a Mátra Maratonon bajnokságot nyerő Poór Brigittával

matra_maraton_4Az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett XIII. Mátra Maraton idén egyben Maraton Országos Bajnokság is volt. A nők között a bajnoki címvédő, Dósa Eszter volt a fő esélyes, a versenyen azonban a korábbi U23-as világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista, Poór Brigitta diadalmaskodott. A részletekről az újdonsült bajnokot kérdeztük.

– Téged elsősorban a triatlonsportból, annak is a terep triatlon ágából ismerhet a sportszerető  közönség. Mióta foglalkozol versenyszerűen a mountain bike-ozással, és összeegyeztethető-e a két sportágban való versenyzés?

– Nagyjából akkor kezdtem el mountain bike versenyeken szerepelni, mikor az országúti triatlonról terep triatlonra váltottam. Kiváló edzéslehetőségként tekintettem a hazai mountain bike versenyekre, mind az XCO-ra, mind a maratonokra. Technikai tudásomat tekintve óriási lemaradásban voltam, ezért igyekeztem a triatlon mellett minél több MTB versenyen is részt venni. Mindennek már körülbelül hat éve. Jól emlékszem, hogy az első versenyem Sopronban, a Pannon Maraton volt. A két sportág a versenynaptáramtól függően nehézkesen bár, de összeegyeztethető. Külföldön hihetetlen, Ironman szintű népszerűségnek örvend az XTERRA Tereptriatlon, és a PRO mezőny is egyre népesebb, egyre több versenyt rendeznek Európában, amik Világkupa minősítést is kapnak. Emiatt nekem is egyre többet kell utaznom. Idén már 11 futamot rendeztek Európában, ebből 7 versenyen tudtam részt venni. És akkor az Európa Bajnokságról, Világbajnokságról még nem is beszéltem. Azonban ahogy szabad hétvégém van, már tervezem is, hogy melyik mountain bike versenyen vegyek részt!

matra_maraton_6
Nagyon kiegyensúlyozottan versenyeztél az idényben, de számítottál rá, hogy maraton cross országos bajnok leszel?

– Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy sikerül megszerezni a bajnoki címet, hisz Eszter nagyon kemény ellenfél.  A Maraton Bajnokság volt zsinórban hét országban a kilencedik versenyhétvégém, így meglehetősen fáradtan érkeztem. Előző hétvégén Angliában zártam a triatlon szezonom, így a Mátra Maratont megelőző héten már csak bringacentrikus edzéseket végeztem. Az idei évben, a Bakony Maratonon is sikerült már győznöm Eszter előtt, így megbizonyosodhattam róla, hogy ő sem verhetetlen, csak el kell hinnem magamról, hogy nyerhetek!

matra14-1035Hogy élted meg magát a versenyt, milyen fordulópontjai voltak a Mátra Maratonnak, illetve volt-e valamilyen előre eltervezett taktikád?

– Első alkalommal álltam rajthoz itt a Mátrában, de nagyon vártam már a versenyt, mert sok jót hallottam róla. Páromnak már volt alkalma versenyezni itt, és az elbeszélése alapján az első lejtő meglehetősen sziklás, nehéz terep, ami fekszik a 29-es bringámnak. Így megegyeztünk abban, hogy megpróbálok a Kékesre elsőként felérni, majd a lejtőn minél nagyobb előnyt kiharcolni! Ahogy elrajtoltunk, azonnal előre helyezkedtem, és Mátraházától a meredek aszfalton már elkezdtem rendesebben haladni, hogy a sípályán már csak a saját tempómmal tudjak foglalkozni, és senki ne hátráltasson. Ez olyan jól sikerült, hogy az ország legmagasabb pontjára már komoly előnnyel értem fel, amit – ha jól tudom –, folyamatosan tudtam növelni. Kimondottan tetszett ez a pálya, úgy érzem feküdt is nekem, és nagyon élveztem itt a bringázást.

matra_maraton_3
Mik a terveid a szakággal kapcsolatban rövid, illetve hosszabb távon?

– A fő sportágam továbbra is az XTERRA, illetve a tereptriatlon marad. Ettől függetlenül nagyon élvezem a mountain bike versenyeket is, és lehetőségeimhez mérten szeretnék minél több hazai rendezvényen részt venni. Mindamellett, hogy kiváló felkészülést, edzést jelentenek számomra, mindig nagy öröm itthon versenyezni!

XIII. Mátra Maraton – 2014. évi Maraton Cross Országos Bajnokság

Felnőtt női végeredmény (60 km):

matra_maraton_5

1. Poór Brigitta (Merida Maraton Team-CST)     02:51:06

2. Dósa Eszter (Vitalitás SE – Kross)                03:00:58

3. Orosz Anita (Trek SE)                                  03:03:46

A XIII. Mátra Maraton részletes eredményei: http://www.vuelta.hu/matra-maraton/eredmenyek-2014

Részletes információk a Mátra Maratonról: www.matramaraton.hu

Fotók: Vuelta Sportiroda, Tirszin János

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo