Sokat fejlődött a Tour de Mátra az elmúlt egy évben. A rajtok, a lebonyolítás és a verseny hangulata már valóban egy UCI Gran Fondo futamot idézi, miközben a Mátra továbbra is az ország egyik legkeményebb országúti kihívását jelenti.
Vannak olyan versenyek a hazai amatőr kerékpársportban, amelyeknek minden évben külön helyük van a naptárban. Nálunk ilyen a Tour de Mátra is, amely néhány év alatt az egyik legkomolyabb országúti eseménnyé nőtte ki magát Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen az UCI Gran Fondo World Series részeként nemcsak egy látványos hegyi versenyt kapnak a résztvevők, hanem lehetőséget arra is, hogy amatőrként világbajnoki kvalifikációért tekerjenek.
Idén ismét feleségemmel, Adrival álltunk rajthoz. A program ezúttal is háromnapos volt: pénteken rendezték az UCI időfutamot, amelyen nem indultunk, szombaton következett a Kékestetőre vezető 16 kilométeres hegyi futam, vasárnap pedig a 94 km-es Mediofondo és a 161 km-es Gran Fondo mezőnyverseny.
Szombat: jó döntés volt felcserélni a hétvégét
Az idei év egyik legjobb változtatása szerintem az volt, hogy a szervezők megfordították a programot, vagyis a Kékesre vezető hegyi futam került szombatra, a hosszú mezőnyverseny pedig vasárnapra. Ez sokkal logikusabb felépítés, és a lebonyolításon is érződött.
A tavalyi rajtkáosznak nyoma sem volt. Kulturáltan, gördülékenyen zajlott minden, a célban pedig frissítő, étel és ital várta a befutókat. Látszott, hogy rengetegen érkeztek, ami külön öröm volt. Az utánpótlás-versenyzők U17-es korosztályig ingyen nevezhettek, így nagyon sok fiatalt lehetett látni a mezőnyben. A saját csapatomból is többen rajthoz álltak, jó volt együtt készülődni és drukkolni egymásnak, sőt végül még egyikükkel is értem a célba.
Én ezen a napon tudatosan visszafogtam magam. Tudtam, hogy másnap vár rám az igazi feladat, ezért nem akartam feleslegesen elfáradni. Inkább egy közepesnek mondható tempóban másztam fel a Kékesre, és tartalékoltam a Gran Fondóra.
Adri viszont nem tartalékolt. Megnyerte a saját korosztályát, ráadásul az abszolút női mezőnyben is a harmadik helyen végzett, pedig idén alig bringázott, ami remek előjel volt a vasárnapi hosszú verseny előtt.
Vasárnap: kezdődhetett az igazi Tour de Mátra
A vasárnapi program jelentette a hétvége csúcspontját. A Mediofondo mezőnye a közel 94 kilométeres távot teljesítette, míg a Gran Fondo indulóira körülbelül 161 kilométer és több mint 2550 méter szintemelkedés várt. Mi természetesen a hosszú távot választottuk.
Újdonságként a rajt a Giant gyár parkolójából történt, és már az első pillanatokban látszott, hogy sokat fejlődött a rendezvény. A hangulat, a rajtkapu, az emberek, egyértelműen olyan érzés volt, mintha egy igazi granfondón lennék. A külön rajtboxok végre úgy működtek, ahogy egy igazi UCI Gran Fondón kell. Ez nálam egy hatalmas piros pontot ér a szervezőknek.
Papíron lassú rajttal indultunk volna, de én valahogy soha nem láttam a mezőny elejét. Ez a „lassú rajt” elég gyorsra sikerült. Gyöngyösön keresztül vezetett az első szakasz. Az útburkolat itt nem volt túl jó minőségű, maga a város pedig inkább ipari hangulatot áraszt, így számomra ez továbbra sem a verseny legszebb része ellenben a mátrai szakaszokkal. Az erős oldalszél darabokra szedte a mezőnyt, én pedig próbáltam higgadt maradni. Tudtam, hogy nagyon hosszú nap lesz, nem az első tíz kilométeren kell kihajtani magam.
Háromszor fel a Mátrába
Az első Mátraháza-mászást sikerült teljesen kontrollált tempóban megcsinálnom. Aztán jött az egyik kedvenc részem. A teljesen lezárt úton ismét fantasztikus élmény volt lesuhanni Parád felé. Ritkán adatik meg Magyarországon, hogy ilyen hosszú hegyi lejtőt teljes útzár mellett lehet végigszáguldani és bátran átmehetsz a szembejövő sávba. Egyedül a szemerkélő eső, ami aggodalommal töltött el, de nem lehet belőle szerencsére semmi.
Parádtól viszont ismét előjött egy régi probléma. A Mátra körüli utak több helyen elég rossz állapotban vannak, ezért direkt alacsonyabb nyomásra fújtam a gumijaimat, hogy valamennyire elnyeljék az ütéseket. Lent sikerült felérnem egy bolyra, amely egészen Mátrafüredig elvitt. Nem volt akkora hőség, mint amitől sokan tartottak, de már az első kör végén látszott, hogy rengetegen szenvednek.
A második Mátraháza-mászásnál már szinte kizárólag a saját tempómat mentem. A Gran Fondón kevesen maradtunk együtt, hiszen a Medio Fondo résztvevőinek ez volt a befutója.
Ami továbbra sem ideális, hogy felfelé ismét megszűnt az útzár, és visszaengedték a forgalmat. Ez mindig egy kicsit kellemetlen, de érthető, hogy egy napra nem lehet elzárni a Mátra másik felét Gyöngyöstől.
A hegytetőn feltöltöttem a készleteimet. A frissítőállomás szerintem sokkal jobban működött, mint tavaly. Persze mindig lehet még fejlődni, de egyértelműen pozitív irányba változott.
A második kör már fejben dől el
A második lejtőn kifogtam egy lakóautót, amelyet nem tudtam biztonságosan megelőzni, így ezúttal visszafogott tempóban gurultam le Parádig. Innen már szinte végig egyedül tekertem. Ez az a része egy Gran Fondónak, amikor már nem a mezőnnyel versenyez az ember, hanem saját magával. A gondolataimmal voltam együtt. A derekam már fájt, a cipő is kezdett nyomni, szóval innentől egyszerűen túl kellett élni a következő kilométereket.
Az alsó frissítőponton megálltam, újratöltöttem mindkét kulacsomat. A szervezők tényleg mindenben segíteni akartak, szinte rám akartak pakolni mindent, ami csak rendelkezésre állt. 🙂 Ezen a szakaszon még több versenyzőt utolértem, és sokakon látszott, hogy nagyon nehéz állapotban vannak.
A harmadik Mátraháza-mászás viszont meglepően jól sikerült. Sokkal könnyebben ment, mint tavaly. Nem fogytam el annyira, sőt voltak részek, amelyeket kifejezetten élveztem. Mátraházán még egyszer megálltam egy kulacs izotóniás italért, aztán következett az utolsó meredek. Magamhoz képest szinte szárnyaltam felfelé. Ezúttal sikerült úgy felérnem a Kékesre, hogy nem nulláztam le teljesen magam, mint egy évvel korábban.
A célban
A célban ugyanúgy segítőkészek voltak a szervezők, mint előző nap. Megkerestem Adrit, aki ezúttal is alaposan elvert.vJött a jól megérdemelt beszélgetés, evés, frissítés, majd az eredményhirdetés.vAdri végül megnyerte a kétnapos összetettet. Ő volt az egyetlen női versenyző, aki vállalta a szombati Kékes-futamot és a vasárnapi Gran Fondót is, így különösen szép siker lett a hétvége vége. Persze a nyereményeket megint nem tudtuk levinni kerékpárral az autóhoz, de Tirszin Jani, a verseny egyik fotósa segített nekünk ebben.
Ezután azonban még nem ért véget a nap. A Giant parkolójában hagyott autónkig még 23 kilométert kellett visszatekerni, pontosabban visszagurulni. Ez azért már nem kevés egy 161 kilométeres verseny után. Egy tipp a szervezőknek, jó lenne ha a jövőben ajánlanának egy visszaútvonalat azoknak, akik a rajtnál hagyják az autójukat, idegen városban, ahol sok a kerékpározni tilos tábla, nem annyira egyszerű visszatalálni az autóhoz.
Egyértelműen jó irányba halad
A Tour de Mátra évről évre fejlődik, és ezt idén minden eddiginél jobban lehetett érezni. A rajtrendszer, a frissítőpontok, a lebonyolítás és az egész rendezvény hangulata egyre közelebb kerül ahhoz a szinthez, amit egy UCI Gran Fondo futamtól elvár az ember.
Persze mindig van min javítani. Az útzár időtartamán, a frissítésen, a zero kóla helyett több normál kóla legyen, a célból történő visszajutáson vagy néhány útszakasz minőségén továbbra sem lehet változtatni egyik napról a másikra. De az összkép egyértelműen pozitív.
Én személy szerint nagyon élveztem ezt a hétvégét. Pedig idén messze nincs annyi kilométer a lábamban, mint az előző években. Mégis sikerült úgy teljesíteni a három Mátraháza-mászást, hogy a végére is maradt erőm és mosolyom.
A Tour de Mátra ma már nem egyszerűen egy hazai országúti verseny. Egy olyan esemény lett, amely nemzetközi hangulatot kínál, és megmutatja, milyen érzés egy UCI Gran Fondón rajthoz állni.
Jövőre is ott leszünk a rajtban. Nem azért, mert könnyű, hanem pontosan azért, mert a Mátra minden évben emlékeztet rá, hogy az országúti kerékpározás egyik legszebb része a saját határaink újra és újra történő átlépése.
Tour de Mátra 2026: itt az esély, hogy amatőrként világbajnokságra juss a Kékesen át
