fbpx

Pályakerékpáros világbajnokság Kolumbiában – videók

pálya_vbA kolumbiai Cali velodrómjában szerdán kezdetét vette a vasárnapig tartó 2014. évi pálya világbajnokság, két napon vagyunk túl: az egyéni üldözéses és csapat versenyszámokon, valamint a scratch versenyeken.

Általánosságban elmondható, hogy két olimpia között félúton a legnagyobb sztárokat nem láthatjuk csúcsformában versenyezni, a legutóbbi mexikói világkupán született világrekordoktól pedig pláne elmaradnak a győztes idők. Sokan hiányolják a brit aranyakat is, a szigetország legjobb versenyzői is úgy tűnik, hogy inkább a hazai rendezésű vb-re hegyezik majd magukat.

Az első nap közvetítése videón (13 percnél kezdődik):

Az első napon a belga Kelly Druyts szerezte az első aranyat a női 40 körös (10 km) scratchen, majd a 4000 méteres férfi csapatverseny és a sprint csapat számok következtek, érdekesség, hogy Új-Zélandnak nagyon jól ment, egy arany és egy bronzérmat is szereztek.

A második nap közvetítése videón (8 perctől kezdődik):

Másnap a férfi scratchre került sor, ahol az ír címvédő, Martyn Irvine utolsó utáni pillanatban szerzett körelőnye csak bronzérmet ért, a korábban körelőnyt szerzett versenyzők közül az orosz Ivan Kovaljev ért előbb célba. A férfi keirinben a sprint világrekordokat jegyző francia Francois Pervis nyert, a kolumbiai közönség pedig a hazai versenyző, Fabian Hernando Puerta Zapata ezüstjének örülhetett. 4000-en az ausztrál Alexander Edmondson győzött, női  500-on a német Miriam Welte, női 4000-es csapatban pedig a britek.

További közvetítések élőben is az ucichannel-en: http://www.youtube.com/user/ucichannel?feature=watch

A harmadik nap közvetítése videón (20 perctől kezdődik):

Eredmények (első két nap):

Férfi üldözéses csapatverseny:
1. Ausztrália 0:03:57.907
Luke Davison
Glenn O’Shea
Alexander Edmondson
Mitchell Mulhern
Miles Scotson
2. Dánia 0:03:59.623
Casper Von Folsach
Lasse Norman Hansen
Christian Rasmus Quaade
Alex Rasmussen
3. Új-Zéland 0:03:58.989
Aaron Gate
Pieter Bulling
Dylan Kennett
Marc Ryan
4. Oroszország 0:04:00.777
Artur Ershov
Evgeny Kovalev
Ivan Kovalev
Alexander Serov

Férfi csapatsprint
1. Új-Zéland 0:00:42.840
Ethan Mitchell
Sam Webster
Edward Dawkins
2. Németország 0:00:42.885
Rene Enders
Robert Forstemann
Maximilian Levy
3. Franciaország 0:00:43.285
Gregory Bauge
Kevin Sireau
Michael D’almeida
4. Oroszország 0:00:43.309
Pavel Yakushevskiy
Denis Dmitriev
Nikita Shurshin

Női csapatsprint
1. Németország 0:00:32.440
Miriam Welte
Kristina Vogel
2. Kína 0:00:33.239
Junhong Lin
Tianshi Zhong
3. Nagy-Britannia 0:00:33.032
Jessica Varnish
Rebecca Angharad James
4. Oroszország 0:00:33.154
Elena Brezhniva
Anastasiia Voinova

Női Scratch
1. Kelly Druyts (Bel)
2. Katarzyna Pawlowska (Pol)
3. Evgenia Romanyuta (Rus)
4. Jennifer Valente (USA)
5. Laurie Berthon (Fra)
6. Leire Olaberria Dorronsoro (Esp)

Férfi 4000 méteres üldözéses verseny
1. Alexander Edmondson (Aus) 0:04:22.582
2. Stefan Kueng (Sui) 0:04:22.995
3. Marc Ryan (NZl) 0:04:22.895
4. Ryan Mullen (Irl) 0:04:24.626

Férfi Scratch
1. Ivan Kovalev (Rus)
2. Martyn Irvine (Irl)
3. King Lok Cheung (Hkg)
4. Roman Lutsyshyn (Ukr)
5. Nolan Hoffman (Rsa)
6. Maximilian Beyer (Ger)

Férfi keirin:
1. Francois Pervis (Fra)
2. Fabian Hernando Puerta Zapata (Col)
3. Matthijs Buchli (Ned)
4. Joachim Eilers (Ger)
5. Jason Kenny (GBr)
DNF Maximilian Levy (Ger)

Női 500 m állórajtos időfutam
1. Miriam Welte (Ger) 0:00:33.451
2. Anna Meares (Aus) 0:00:33.548
3. Voinova Anastasiia (Rus) 0:00:33.789
4. Lisandra Guerra Rodriguez (Cub) 0:00:33.845
5. Elis Ligtlee (Ned) 0:00:33.909
6. Wai Sze (Hkg) 0:00:33.983

Női 4000 méteres üldözéses csapatverseny
1. Nagy Britannia 0:04:23.407
Laura Trott
Katie Archibald
Elinor Barker
Joanna Rowsell
2. Kanada 0:04:24.696
Laura Brown
Jasmin Glaesser
Allison Beveridge
Stephanie Roorda
3. Ausztrália -fél kör
Annette Edmondson
Amy Cure
Melissa Hoskins
Isabella King
4. Lengyelország +fél kör
Katarzyna Pawlowska
Malgorzata Wojtyra
Eugenia Bujak
Natalia Rutkowska

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo