fbpx

ILB Factory gyárlátogatás: magyar bringás és triatlonos ruházat

Ha azt mondjuk: I Love Balaton – a szabadidősportokat űző olvasóink számára biztosan beugrik valamelyik rendezvény. Az ILB Factory – kerékpáros, triatlonos, futó és úszó ruházatot gyártó – márka esetében is jól kapizsgál, aki feltételezi a kötődést.

ilb_factory_005

A történet nem olyan rég kezdődött, amikor az I Love Balaton brandet mozgató Kristóf Róbert és Rohtmer Balázs 2014 őszén kitalálták, hogy a triatlonos rendezvény kapcsán szükség van saját sportruházatra. Érdeklődtek, osztottak, szoroztak, körülnéztek saját házuk táján és számba vették a további lehetőségeket, végül arra jutottak, hogy legjobban akkor járnak, ha maguk veszik kézbe a gyártást.

ilb_factory_021

Rohtmer Balázs – aki az ezredfordulót követően az egyik olyan magyar idegenlégiós volt, aki sikeres éveket teljesített olasz profi csapatban, emellett magyar bajnoki címet is szerzett – a nyomdai és grafikai részt tette hozzá a történethez, amit kiegészítettek egy varrodával az angyalföldi üzemben. Egy olyan manufaktúra keletkezett így, ahol a gyártási folyamat minden fázisa egy térben zajlik.

Az ILB Factory hamar növekedésnek indult, hiszen nem csak a saját rendezvényekhez készültek szettek, hanem triatlonos és kerékpáros egyesületeknek is varrtak speciális sportruházatot már a 2015-ös esztendőben és idén is (többek között a magyar triatlonos válogatott hivatalos ruhaszállítói). A tervezést a legjobb hazai versenyzők segítik, olyan sportolók, akik „láttak már kerékpárt”, tudják mik az igényei a versenyzőknek, akár az átlag hobbibringáshoz képest, természetesen profiknak és szabadidősportolóknak is készülnek kollekciók.

Balázs maga is első kézből tudja, milyen igénybevételnek vannak kitéve a speciális sportruházati cikkek, hiszen profi kerékpárversenyzőként a legnagyobb kánikulától kezdve a jeges zivatarig minden körülmények között helyt kellett állni. Gyárlátogatásunk során éppen az idei thermo-ruházat volt születőben, aminek éppen a szabását igazgatták, figyelembe véve a lehetséges aláöltözet megoldásokat és hogy milyen anyagot érdemes használni a mellső vagy a hátsó részen.

ilb_factory_018

Balázs elmondta, az ILB Factory egyik nagy előnye, hogy minden egy helyen zajlik, a tervezéstől a nyomáson át a szabásig és a varrásig, így nem keletkezhet olyan hátráltató tényező a folyamatban, amit ne tudnának helyben megoldani. Nem csak akkor előny ez a gyorsaság, amikor egy új kollekció születik, hanem a széria gyártásnál is, hiszen egyes logisztikai folyamatok jelentősen rövidülnek. Többek között ezért is kedveli újabban egyre több egyesület az ILB-t, hiszen kiszámítható, hogy mikorra lesz kész a csapatruházat, nem kell esetleg hónapokat várni.

A másik – talán még fontosabb – tényező, ami miatt egyre többen kedvelik az ILB Factory termékeit Magyarországon, a minőség, az ILB Factory filozófiája szerint csakis olyan ruházatot gyártanak, melyek a legmagasabb szintű követelményeknek is megfelelnek, ehhez képest az árak abszolút a földön maradtak. A profi és a hobbi szintű ruházatot sem a minőség különbözteti meg, hanem az, hogy a versenyzők jobban igénylik a testhez simuló szabást, vékonyabb, az izzadást jobban toleráló anyagokat kell használni.

A termékpaletta ahogy említettük több sportágat fed le, külön-külön megtalálható a kerékpározáshoz, futáshoz és úszáshoz szükséges ruházat versenyzők, vagy hobbi sportolók részére, valamint speciális triatlonos versenyruházat is készül. Emellett nem csak nyári, hanem hűvösebb időre is gyártanak kollekciókat, továbbá kiegészítők, mint paliujj, paliláb, sapkák is szerepelnek a kínálatban.

Hamarosan jövünk a részletekkel további cikkekben, ajánlatokkal komplett csapatruházatra, bemutatjuk és teszteljük az egyes termékeket is. Addig is érdemes böngészni az ILB Factory honlapját:  http://www.ilbfactory.hu/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo