fbpx

Criterium Dauphine: Wiggins bombaformában az időfutamon

A sárga trikóban utolsóként indulva leiskolázta a mezőnyt a brit Bradley Wiggins a Criterium Dauphine 4. szakaszán, az 53 kilométeres bresse-i időfutamon, s ezzel tovább növelte előnyét az összetettben is.

A kronó előtt Wiggins-Evans párbajt vártunk, jó lett volna a Tour de France két esélyesét szoros küzdelemben látni. Nos, a kiélezett csata elmaradt, az ausztrál még nem mutatott csúcsformát, 1:43 perc hátrányban érkezett a nyolcadik helyen. A bombaformában hajtó Wigginsnek azonban ma nem volt ellenfele, egyedül a versenyszám regnáló világbajnoka, a német Tony Martin tudott percen belül kerülni hozzá képest.

A nap krónikájához tartozik, hogy a luxemburgi Andy Schleck az első etaphoz hasonlóan ma is betlizett, ezúttal szerencsétlenül járt. Az óriási szél még a táv első felében felkapta a telekerekét egy kanyarban és bukott. A kerékpárcsere után pedig defektelt, innentől érthető, hogy nem csipkedte magát, több mint 10 perc hátránnyal érkezett be.

Erre mondják, hogy innentől kezdve már csak felfelé van… Szó szerint is, mert a következő három napon három hegyi szakasszal ér véget a “Mini Tour de France”-ként is emlegetett WorldTour viadal.

A 4. szakasz eredménye:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     1:03:12
2. Tony Martin (Ger) Omega Pharma-Quickstep     0:00:34
3. Michael Rogers (Aus) Sky Procycling     0:01:11
4. Wilco Kelderman (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:26
5. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quickstep     0:01:33
6. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling
7. Luke Durbridge (Aus) Orica GreenEdge     0:01:38
8. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:01:43
9. David Millar (GBr) Garmin – Barracuda     0:01:51
10. Luis-Leon Sanchez (Spa) Rabobank Cycling Team     0:01:54

Az összetett állás:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     14:11:07
2. Tony Martin (Ger) Omega Pharma-Quickstep     0:00:38
3. Michael Rogers (Aus) Sky Procycling     0:01:20
4. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quickstep     0:01:38
5. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:01:44
6. Wilco Kelderman (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:45
7. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:01:48
8. David Millar (GBr) Garmin – Barracuda     0:02:00
9. Luis-Leon Sanchez (Spa) Rabobank Cycling Team     0:02:02
10. Andriy Grivko (Ukr) Astana Pro Team     0:02:18

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A prológ összefoglalója

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo