fbpx

Benkó Barbi a leghíresebb bringás naptár, a Cyclepassion lapjain pózol!

Első hegyikerékpáros hölgy olimpikonunkat, a Londonban 27. Benkó Barbarát az a megtiszteltetés érte, hogy meghívták a világ leghíresebb bringás naptára, a Cyclepassion fotózására…

Barbit eléggé váratlanul érte a telefon, a londoni futam délutánján, és sok gondolkodási idő sem maradt, ugyanis már másnap Stuttgartba kellett repülni. Természetesen nem lehetett kihagyni ilyen lehetőséget, olimpikonunk gyakorlatilag a női mountain bike sport egyik legismertebb „kirakatában” kapott felületet.

A fotózásra Daniel Geiger stúdiójában került sor, aki nekünk is jó ismerősünk a mallorcai sajtótáborokból, a Cyclepassion naptár mellett több német márka reklámfotóit készíti, mondhatni a legbefutottabb német bringás fotós.

Barbi elmondása szerint nagy volt a felhajtás és jó volt a hangulat, a stúdióban külön fodrász, sminkes, asszisztensek foglalkoztak a lányokkal.

A következő naptár koncepciója, hogy mindenki valamilyen kerékpáralkatrészen helyezkedik el, természetesen hiányos öltözékben, fehérneműben. Ebből a szempontból Barbi a holdjáró csizmára panaszkodott, amiben még az egyensúlyt is nehéz volt megtalálni…

Barbi elárulta a képekről, hogy a stúdióban ugyanazokkal a fénybeállításokkal fotózták a lányokat és az alkatrészeket, majd ezekből állítják össze a végleges képeket, így meglepő méretarányokat is láthatunk majd, amikor valaki éppen egy stucnin foglal helyet.

Hogy Barbinak a kerékpár mely részei jutottak ülőalkalmatosságként (többes számban, mert mountain bike olimpikonunk akár több hónapot is kaphat a Cyclepassion naptárban), egyelőre maradjon titok, az Eurobike után kiderül…

Fotók: http://www.facebook.com/cyclepassion

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo