fbpx

Az ausztrálok trikót cseréltek – lehet, hogy utoljára? – TDU 3. szakasz, videóval

Adelaide és Campbelltown között összesen 145 kilométer várt ma a karavánra, két gyorsasági és egy hegyi hajrával, a fináléban izgalmas emelkedővel…

Négyen vállalkoztak szökésre, köztük a közönség kedvenc, Jens Voigt is, akinek a jelenlétével számítani lehetett arra, hogy nem egy kósza próbálkozásról lesz ma szó. Persze túl messzire sem engedték őket, hiszen várható volt, hogy ma az összetettre pályázók megkínálják egymást a Corkscrew emelkedőn.

Videón az utolsó kilométerek:

Így is történt, azonban a szökevények könnyű befogása után, mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy az emelkedő megkezdtével, alig kevesebb, mint nyolc kilométerrel a cél előtt pont Cadel Evans lesz az, aki faképnél hagyja riválisait, akik tehetetlenek voltak az ausztrállal szemben. Evans 15 másodperc előnnyel érkezett a célba és bár még bőven a szezon elején járunk, de olyan elszántságot láttunk az arcán, hogy hirtelen komolyan hinni kezdtünk Giro esélyeit illetően. Senki ne felejtse el, hogy egy ex-világbajnokról van szó, aki bár 36 éves múlt, legutóbbi igazán nagy dobásakor sárga trikóval távozott Párizsból…

Fotó: Graham Watson

Fotó: Graham Watson

A nagyjából 20 fősre fogyatkozott üldözőcsoportban Gerrans nem tudott harcolni a bónuszmásodpercekért így a szakaszgyőzelmen felül az összetett elsőnek járó Ochre trikót is át kellett adnia honfitársának. Cadel Evans fél távnál 11 másodperc előnnyel vezeti a Tour Down Undert.

A harmadik szakasz végeredménye:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 3:34:06
2 Nathan Haas (Aus) Garmin Sharp 0:00:15
3 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
4 Adam Hansen (Aus) Lotto Belisol
5 Simon Gerrans (Aus) Orica Greenedge
6 Rory Sutherland (Aus) Tinkoff-Saxo
7 Brent Bookwalter (USA) BMC Racing Team
8 Ben Hermans (Bel) BMC Racing Team
9 Daryl Impey (RSA) Orica Greenedge
10 Robert Gesink (Ned) Belkin-Pro Cycling Team

Az összetett állása a harmadik szakasz után:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 10:46:40
2 Simon Gerrans (Aus) Orica Greenedge 0:00:11
3 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:00:14
4 Nathan Haas (Aus) Garmin Sharp 0:00:26
5 Robert Gesink (Ned) Belkin-Pro Cycling Team 0:00:28
6 Geraint Thomas (GBr) Team Sky
7 Daryl Impey (RSA) Orica Greenedge 0:00:32
8 Brent Bookwalter (USA) BMC Racing Team
9 Rory Sutherland (Aus) Tinkoff-Saxo
10 Ben Hermans (Bel) BMC Racing Team

 

A korábbi napokról írtuk:

Tour Down Under 2. szakasz

Tour Down Under 1. szakasz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo