fbpx

A világhírű POC márka hazánkban is hódító útjára indult!

Kevés olyan brandet tudunk felsorolni, ami két év alatt meghódította volna a világot! A svéd POC pedig pontosan ezt az utat járta be. A 2005-ben alapított cég főleg a téli sportokban volt érdekelt, síelőknek és snowboardosoknak gyártottak fejvédőket.

poc_bukosisak_ruhazat_szemuveg_vedofelszereles1

A kerékpáros köztudatba 2014-ben robbantak be még a Garmin-Sharp csapat révén, de az igazi áttörést 2015-ben az hozta, hogy 3 éves szerződést írtak alá a Cannondale-Garmin Pro Cycling csapattal. A kék/fehér majd zöld/fehér Octal sisakok kinézete nagyon szokatlan volt elsőre, de hamar megszokta a bringás „nép”, sőt megszerette, majd megkívánta.

A fejlesztés folyamatos

A fejlesztés folyamatos

Amellett, hogy folyamatosan tökéletesítik a bukósisakjaik aerodinamikáját, egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a biztonsági fejlesztésekre, és az új modelljeikben már a MIPS rendszer is megtalálható, de egyes modellek felvértezhetőek az ICEdot szenzorral is. A láthatóságot pedig az AVIP kivitelek növelik.

A POC nagyon komoly szponzorációs hálózatot üzemeltet, a profi országúti csapatoktól kezdve az enduro versenyzőkön át a dirt bringásokig. Ennek a rengeteg visszajelzésnek köszönhetően még könnyebben tudják továbbfejleszteni a termékeiket, ami mára kerékpáros vonalon bőven túlmutat a fejvédőkön!

A könnyű trail protektoroktól egészen a durva downhilles felsőtest páncélokig mindent felölel a kínálat, és természetesen az ehhez illő laza de kényelmes ruházatok is a paletta részét képezik. Az országútisoknál pedig érdemes szemügyre venni az AVIP szettet, ami döbbenetesen szép és minőségi termék, bár tény, hogy nem mindenkin fog jól állni! És persze ne felejtkezzünk el a szemüvegekről sem!

k2__kerekpar_028

És tudjátok mi a legjobb hír? A már bemutatott K2 Kerékpárüzletnek köszönhetően a POC termékek elérhetőek itthon is! Böngésszétek napra sőt percre kész webáruházukat, mi pedig hamarosan bemutatjuk nektek részletesen a legjobb modelleket és a tesztelések is megkezdődtek! Alig egy hónap múlva pedig jelentkezünk a 2017-es újdonságaikkal az Eurobike kiállításról!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo