fbpx

Greg Minnaar győzött Leogangban

Vasárnap helyre állt a papírforma a leogangi downhill Európa Kupán és a dél-afrikai Greg Minnaar bizonyult a leggyorsabbnak. Igaz ez Európa Kupa, de az első tízbe mindössze három rider fért be az öreg kontinensről.

Greg Minnaar győzőtt a hétvégén

Ma is gyönyörű időre ébredtünk, ám mikor néha-néha elment a nap akkor azonnal megmutatta az Alpok, hogy nincs még itt a nyár. A döntőkre már teljesen be is felhősödött, így vittük is fel a rajtba a sárkerekeket is. Szerencsére nem kellettek, ellenben nagy porban és egy kigödrösödött pályán lehetett feszegetni a határokat.

Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi, ugyanis Lukács Rajmi 3:57-es idejével a hot seat-ben ült néhány versenyző erejéig, azaz ő volt az élen. 6 hónap kihagyás után első alkalomra nem is rossz idő. A trónt az olasz bajnoknak, Lorenzo Suding-nek adta át, aki pedig Gee Athertonnak.

Rajmi a hot seat-ben

Rajmit se Szabó Bandi, sem Kántor Miki nem tudta megfogni, ám Kismáténak (Ettingshausen) sikerült egy másodperccel jobbnak lennie nála, így ő volt a legjobb magyar és már csak Attila volt fent közülünk.

Elrajtolt Liszi és meglepően jó tempót diktált, az ismerőseink csak áradoztak róla. Azonban nem minden alakult jól. Összeszedett a pálya elején egy lassú defektet, innentől ő folytatja: „A rajtból elindulva már a harmadik kanyarban éreztem, hogy valami nem stimmel a bicajon, ennek ellenére a tempómból szerintem nem vesztettem semmit. A középső tekerős rész aljára már éreztem, hogy nem maradt sok levegő a hátsó kerékben, de már nem volt hátra sok a pályából. A legnagyobb baj nem is ez volt, hanem egy nyomváltásnál azzal szembesültem, hogy a fékúton a gödrök sokkal nagyobbak, mint voltak. A megszokott tempómban jöttem, de ez a sebesség túl gyors volt a pálya állagához képest. Sajnos nem bírtam a biciklit magam alatt tartani, az egyik gödör kiütötte a kormányt a kezemből és átestem a bicajon. Az esés után egyből felpattantam, de az esés folytán a lassú defektes hátsó gumi lefordult a felniről, ezáltal nem tudtam tovább haladni. Nincs idő szomorkodni, egy hét múlva Val di Sole világkupa.”

Attila a pálya felénél lévő részidőnél 33. volt.

Liszi Attila három másodperccel az esés előtt...

... és az esés után.

Eközben Gee Atherton rendületlenül az élen állt, sokan már azt latolgatták, hogy lehet elég lesz ez az idő a győzelemhez is. Elvégre jobb volt, mint a legjobb időmérős idő. Ám ez nem jött be, Brook MacDonald adott neki nagyon kemény két tizedet, sőt Spagnolo még bejött közéjük. Következett az utolsó három, Minnaar-ral kezdve. A tőle megszokott biztos tempó és a felfoghatatlan helyeken, illetve erővel sprintelések, majd az óra 3:21.571-nél állt meg. 4mp-t adott Brook-nak és feladta a leckét mindkét Redbull-os Devinci ridernek. A tegnapi interjújából megtudhattuk Steve Smithtől, hogy győzni jött, a részidőnél azonban csak negyedik volt, de a hátránya mindössze 1,8. Tudott is alul hozni a dél-afrikain, kár a felső részért, nagy meccs lett volna. Nick Beer volt már csak fent, azonban hamar eldőlt a verseny eredménye, a svájci eldobta.

Így Minnaar, Smith, MacDonald, Spagnolo, Gee Atherton és Mick Hannah lett az első hat. A legjobb magyar Ettingshausen Máté, 126., Lukács Rajmi 138.

Ettingshausen Máté

Holnap még maradunk a környéken, aztán irány Olaszország, Val di Sole világkupa.

Fotók: Szász Norbert

További cikkeink a leogangi Európa Kupáról:

Elképesztő mozdulatok és megoldások a leogang-i döntők videójában!

Videó összefoglaló DH Európa Kupa #2 edzéseiről és időmérőről

Nick Beer az élen a világbajnokok előtt, Liszi Attila 35.

Európa Kupa #2: túl az első edzésnapon

Downhill Európa Kupa és világkupa számos magyar indulóval

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.