fbpx

Giro d’Italia: “összeesküvés” a Tinkoff-buszban, majd egy csúnya beintés a befutón

A mai napon talán többeket érdekel ami a szakasz előtt történt, ugyanis még arról is lehetett olvasni, hogy egyes csapatok nem állnak rajthoz…

A szakaszt Stefano Pirazzi nyerte

A szakaszt Stefano Pirazzi nyerte

A leginkább az Omega Pharma-Quick Step menedzsere, Patrick Lefevre volt még mindig felháborodva, lemondásra felszólítva a Girót szervező RCS vezetőjét, Mauro Vegni-t a tegnap okozott káosz miatt. Az Asztana csapatvezetője, Giuseppe Martinelli is komoly lépéseket helyezett kilátásba, és Oleg Tinkov is hallatta a hangját.

Délelőtt a sportigazgatók megbeszélést tartottak, ahol az UCI-képviselői jelen voltak, egyes híresztelések szerint voltak, akik azt szorgalmazták, vonjanak vissza időt a Quintana csoportjában tekerőktől és a rózsaszínű trikóstól is. A megbeszélés kézzel fogható eredményre nem vezetett, bár még a Tinkoff-Saxo buszban is folytatódott, közvetlenül a rajt előtt ért véget…

Végül is Sarnonico városából nekivágott a teljes mezőny a 208 kilométeres, kisebb dombokkal tarkított távnak, de a tegnapi túlélőtúra után érthetően nem tengett túl a harci kedv a bringások többségében. Először Thomas De Gendt (OPQS), Jos Van Emden (Belkin) és Daniel Oss (BMC) próbálkoztak, majd egy hatalmas csoportot is elengedett a mezőny, így egy 25 fős szökés állt össze.

Tetemes, negyed óra fölötti előnyt építettek, nem volt kérdés, hogy innen kerül ki a győztes. A későbbi akciók következtében a végjátékra a Pirazzi, Wellens, McCarthy, De Gendt, Montaguti ötös maradt együtt, ahonnan Stefano Pirazzi ez kilométerrel a cél előtt indított, s megnyerte a versenyt. A célban egy nagy, büdös ***-t mutatott, ilyenért zártak már ki versenyzőket, nem volt szép…

Midenesetre óriási siker ez a Bardianinak, hiszen másodosztályú, szabadkártyával induló csapatként harmadik szakaszukat nyerték a Girón. Az összetett elején nem változott semmi, Quintana rózsaszínű trikóban.

Giro d’Italia 17. szakasz eredménye:

1 Stefano Pirazzi (Ita) Bardiani-CSF 4:38:11
2 Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol
3 Jay Mccarthy (Aus) Tinkoff-Saxo
4 Thomas De Gendt (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
5 Matteo Montaguti (Ita) AG2R La Mondiale
6 Jussi Veikkanen (Fin) FDJ.fr 0:00:28
7 Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano
8 Fabio Felline (Ita) Trek Factory Racing
9 Marco Canola (Ita) Bardiani-CSF
10 Serge Pauwels (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team

Összetett állás:

1 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 73:05:31
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:41
3 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:03:21
4 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:03:26
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:03:28
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:03:34
7 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:49
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:04:06
9 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:04:16
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:08:02

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.