fbpx

Giro d’Italia 2018: Sam Bennett is a duplázók között

Az idei Giro d’Italián eddig Elia Viviani (Quick Step Floors) és Simon Yates (Mitchelton-Scott) volt képes két szakaszt is nyerni. A 214 kilométeres Osimo és Imola közötti 12. szakaszon Sam Bennett (Bora-Hansgrohe) is csatlakozott hozzájuk. 

Átmeneti szakasz volt a 12. a 2018-as Giro d’Italián, ez talán abból is kitűnt, hogy csak prokontinentális csapatok képviseltették magukat a szökésben. Öt versenyző alkotta a nap szökevénycsoportját: Jacopo Mosca és Eugert Zhupa (Willier Triestina-Selle Italia), Mirco Maestri és Manuel Senni (Bardiani CSF), valamint Marco Frapporti (Androni Giocattoli-Sidermec). Két gyorsasági részhajrá várt rájuk (és természetesen a mezőnyre is) és egy 4. kategóriás emelkedő 7 kilométerrel a cél előtt.

Valamint az eső, amely 50 kilométerrel a szakasz vége előtt érte igazán utol őket, és úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. 30 kilométerrel a cél előtt még jobban rázendített, ennek köszönhetően többek között Elia Viviani, Domenico Pozzovivo (Bahrain-Merida) és Richard Carapaz (Movistar) is leszakadt a főmezőnytől (az összetett 4. és 5. helyezett végül felzárkózott a többiekhez), ahol leginkább a két Lotto  (Lotto-FixALL és LottoNL-Jumbo) diktálta megint a tempót. Mivel az eső alaposan átmosta az erőviszonyokat, érdemes volt akár Tim Wellensnek, akár Enrico Battaglinnak a 4. kategóriás emelkedőre koncentrálni, amely nem volt ugyan hegyi befutó, de épp eléggé a vége felé volt a szakasznak ahhoz, hogy onnan akár haza is lehessen érni. Persze Viviani leszakadása a Bora-Hansgrohe számára is új perspektívákat kínált, ők Sam Bennett szakaszgyőzelmének reményében igyekezték kontrollálni a mezőnyt.

Mire már csupán 20 kilométer volt hátra a szakaszból a szökevények el is fogyatkoztak, igaz lettek helyettük újak. Előbb Tim Wellens indult be, de őt a Team EF vezetésével fogták be, majd egyszer Sam Bennett is elöl találta magát, persze nem sokáig. Diego Ulissi (UAE Team Emirates) mutatta magát ezután, ő vitte el a három hegyi pontot is, majd Matej Mohoric (Bahrain-Merida) és Carlos Betancur (Movistar) eredtek utána, sőt le is hagyták.

A két utolsó szökevény egész sokáig bírta, még éppen hogy nem fogta be őket a mezőny, amikor 450 méterrel a cél előtt Sam Bennett elstartolt, mintha ágyúból lőtték volna, és ezt a hosszú hajrát magabiztosan, nagy fölénnyel nyerte.

Összetettben nincs változás, továbbra is Simon Yates viseli a rózsaszín trikót. Így marad ez minden valószínűséggel még pénteken is, egy újabb sprintbefutóval kecsegtető szakaszon, a szombati hegyi befutó a Monte Zoncolánon pedig majd már egy teljesen más történet lesz.

Összefoglaló videó a szakaszról:

 

Top 10 a szakaszon:

1 Sam Bennett (Irl) Bora-Hansgrohe 4:49:34
2 Danny van Poppel (Ned) LottoNL-Jumbo
3 Niccolo Bonifazio (Ita) Bahrain-Merida
4 Baptiste Planckaert (Bel) Katusha-Alpecin
5 Jurgen Roelandts (Bel) BMC Racing Team
6 Michael Mørkøv (Den) Quick-Step Floors
7 Manuel Belletti (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec
8 Clement Venturini (Fra) AG2R La Mondiale
9 Florian Senechal (Fra) Quick-Step Floors
10 Enrico Battaglin (Ita) LottoNL-Jumbo

Összetett top 10:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 51:57:55
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:47
3 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:01:04
4 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida 0:01:18
5 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 0:01:56
6 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo 0:02:09
7 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:02:36
8 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:02:54
9 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:02:55
10 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:03:10

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo