fbpx

Froome: Contador nélkül kevésbé lesz trükkös a 2018-as Tour

A 2018-as Tour de France prezentációja után az idén visszavonuló, többszörös győztes Alberto Contador értékelte az útvonalat, s egyben a címvédő Chris Froome-nak is üzent, aki válaszolt is a spanyolnak.

Mindent bele akartak tenni a Tour-ba a szervezők, amit csak lehet. Az első fontos nap a csapatidőfutam lesz, de oda kell figyelni majd a szélre és olyan befutókon, mint a Mende vagy a Mur de Bretagne, ahol kialakulhatnak különbségek. De az első igazán fontos nap Roubaix, a sok kockaköves szektorral. A tévében nagyon jó lesz nézni, de a versenyzőknek, akik mindig kockára teszik a bőrüket, nagyon feszült szakasz lesz ez, hiszen akár véget érhet számukra az összetett verseny. Vannak nagyon nehéz szakaszok, mitikus befutókkal, mint az Alpe d’Huez és újdonságok, és mindig jó megismerni új hegyeket.

Van egy újítás, ami nekem nagyon tetszik, a rövid hegyi etapok 3 heggyel, különösen a 65 kilométeres, ilyen még nem volt! Olyan, mint egy időfutam, teljes gázzal lehet menni, a csapatoknak nagyon nehéz kontrollálni, szét lehet szedni az egész mezőnyt, ez teszi különösen izgalmassá! Végül pedig az egyenkénti időfutam, ami nem olyan hosszú, hogy Froome annyi előnyt tudjon szerezni a hegyimenőkkel szebben, mint a korábbi években. Nagyjából kijelenthetjük, hogy egy eléggé nyílt Tour-ra számíthatunk – nyilatkozta Contador a perezentáció után.

Instagramján pedig személyesen is üzent Froome-nak: @chrisfroome, a következő Tour de France nagyon trükkös lesz 😉

A címvédő erre nagyon elegáns választ adott a megelőző évek legjobb GT-menőjének: @acontadoroficial, egyetértek, de kevésbé lesz trükkös nélküled 😉 – Utalva ara, hogy az utóbbi években ha nyernie nem is sikerült, de Contador agresszív versenyzési stílusával mindig megmozgatta a mezőnyt, nehezebben kontrollálhatóvá tette a Team Sky számára.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.