fbpx

Eurobike Gold Award 2017 – a győztesek, első felvonás

A kerékpáros szakma legnagyobb bemutatójának szervezői nemcsak a helyszínt biztosítják a kiállítók számára, hanem a Eurobike Award díjak odaítélésével rangsorolják is a legújabb fejlesztéseket. A Gold Award minden évben a 11 leginnovatívabb, legérdekesebb, a kerékpáripari trendeket leginkább meghatározó terméknek jár, a szakma legmagasabb elismerését jelentve.

Fokozott érdeklődés kísérte az idei Eurobike Award-ra jelölt termékeket…

Több mint 50 országból 1400 kiállító érkezett az idei Eurobike-ra. Számos termék a kiállításon debütál, ezek itt kerülnek bejelentésre a média és a publikum számára. Az erre érdemes kimagasló megoldásokat a gyártók a Eurobike Award díjra is felterjesztetik. Idén rekord számú nevezés érkezett, közel 500 termék szerepelt a “felhozatalban”. A kiállítás megnyitását megelőzően a kerékpáripar ismert szakembereiből álló zsűri előzetes szelekciót végzett, kiválasztva a kiállítás előcsarnokában bemutatott legjobb 43 terméket. (Egy korábbi írásunkban ismertettük a Eurobike Award zsűri összetételét.)

Az ünnepélyes eredménykihirdetés…

A tegnapi nap folyamán a zsűri ünnepélyes keretek közt kihirdette az idei Gold Award 11 győztesét, illetve a környezetvédelem szempontjából legjobbnak ítélt díjazott – új kezdeményezést. A Green Award díj mellett – idén első ízben – a legígéretesebb új vállalkozások Eurobike Award Start Up elismerésben részesültek. A most olvasható „első felvonás” a meghirdetett kategóriák győztesei közül hatot mutat be, a nemsokára megjelenő második részben a másik hat Gold Award díjazottról, illetve az általunk még érdekesnek tartott további “awardosokról” olvashattok.

LocLock kerékpártartó és lezáró konzol

A kerékpáros kiegészítő felszerelés kategóriában a benevezett termékek soraiban egy olyan kincs “lapult”, amely egyértelműen elnyerte mind a zsűri, mint a szakmai látogatók tetszését. Az idei Gold Award győztes a “kiegészítők” szegmensben egy innovatív, dizájnos kerékpártartó, illetve lezáró konzol. A Bicycle Laboratory LocLock speciális HDPE bevonatottal rendelkező “folyékony kő”, tehát már maga az anyagválasztása is különleges. De a legjobb benne, hogy mind beltéren, mind kültéren egyszerűen felszerelhető, a kerékpárt biztosan megtartva teszi lehetővé a legtöbb karbantartási, tisztítási feladat elvégzését. A bicajt hozzálakatolva pedig megakadályozza annak eltulajdonítását. A vázzal a LocLock kíméletesen “bánik”, a borítás pedig teljes egészében újrahasznosított alapanyagot alkalmaz. A zsűrit az is lenyűgözte, hogy betonba történő rögzítését egyetlen személy könnyedén megoldja, eltávolítása viszont “emberes” feladat elé állítja a tolvajt. Az sem hátrányos, hogy a szabadalmaztatott kiegészítő tervezett fogyasztói ára meglepően alacsony. Egyértelműen innovatív megoldásról van szó, amellyel a jövőben remélhetőleg gyakran találkozunk a városok utcáin, terein.
[divider scroll_text=””]

Adlerwerke Bicycle Carrier

A nemes egyszerűséggel „kerékpárszállítónak” elnevezett kiegészítő a német Adlerwerke cég ötlete. Erre szoktuk mondani: miért nem nekünk jutott eszünkbe! Pofonegyszerű megoldás a kerékpár gépjármű tetejére történő rögzítésére, a legkisebb és legkönnyebb ilyen jellegű termék a piacon. A fő újdonság, hogy a kerékpárt nem az eleve instabil kerekeknél rögzítjük, hanem a tetősínre illesztett rögzítő elemek segítségével a nyerget és a kormányt fogatjuk le, azaz a kerékpár fejjel lefelé áll. Ami egyszerű, az általában tartós is, és ebben az esetben még fokozott stabilitást és biztonságot is nyújt. Használatával a gépjármű fogyasztása csökkenthető, lévén a kerekek kisebb légellenállást képeznek, mint a kerékpár “felső traktusa”. A modern karbon kerékpárvázak amúgy sem szeretik a tervezettől eltérő terhelést: a kerék lefogatása, illetve a kerékpár 100 km/órás menetszéllel történő megterhelése nem tartozik a vázfejlesztés statikai szempontjai közé. És mivel nem egy síkban, csupán két ponton rögzül a kerékpár, a döccenőkön, rossz minőségű utakon sem imbolyog szeretett “paripánk”. Mint látható, számos előnnyel kecsegtet az Adlerwerke Gold Award díjas kerékpárszállítója: egyszerű, funkcionális, ráadásul olcsó is, aminek a zsűri idén kiemelt fontosságot tulajdonított. Ilyen innovatív ötletekre a kerékpárosok mindig nyitottak!

 

[divider scroll_text=”Eurobike Gold Award 2017 – a győztesek, első felvonás”]

Evation pedelec-hajtásrendszer

A Fazua új szereplő az egyre bővülő E-bike piacon, hajtásrendszere merőben eltér a mai pedelec-eken szereplő motor- és akkumegoldásoktól. A fejlesztők újragondolták a hajtáselemek vázba történő integrációját: mind a motor, mind az akku az alsócsőben kap helyet, közvetlenül egymásba csatlakozva. A motoregység a vezérlést is magába foglalja, így nincs szükség elektromos vezetékek alkalmazására. Az elektronika a kormányon elhelyezett kijelzővel vagy telefonnal ugyancsak vezeték nélküli protokoll segítségével kommunikál. Ha az akkut a vázból kiemeljük, a bicaj a hagyományos módon használható, hiszen a motor ilyenkor a hajtásról is “lecsatlakozik”. (A többi pedelec rendszertől eltérően ilyenkor az elektromotor nem képez ellenállást!) Ami az Evation esetében mellbevágó, az a meghajtásrendszer tömege. A motor és az elektronika mindössze 1,92 kg, az akku pedig 1,38 kg-ot nyom. Ez összesen 3,3 kg! Ennek ellenére a motor kellő nyomatékkal rendelkezik a 25 km/órás tempó tartásához, továbbá az Evation egy töltéssel 60 km-nél is nagyobb hatótávot biztosít. A rendszer tehát könnyű, kellően erős, egyszerű, a vázzal pedig többé-kevésbé tökéletes egységet képez. A Fauza újdonsága a kerékpárgyártók számára lehetőséget biztosít 12 kg-nál könnyebb városi modellek megalkotására, illetve számos márka fontolgatja az Evation országúti és túrakerékpárokban történő alkalmazását.

[divider scroll_text=”Eurobike Gold Award 2017 – a győztesek, első felvonás”]

Tucano Urbano Magic Parka többfunkciós kerékpáros dzseki

A milánói székhelyű ruhatervező cég új terméke a kerékpáros használatra tervezett dzseki funkcionalitását bővíti. A Magic Parka modell mind bicajos, mint utcai használatra alkalmas, egyben stílusos, kényelmes viselet. A márka fő profilja a motorozáshoz készített ruházat, a Tucano Urbano az ott megszerzett ismeretet kamatoztatja az egyre bővülő kerékpáros kollekció kifejlesztésében. A fő “attrakció”, hogy a konvencionális utcai megjelenésű dzseki egyszerű kifordítással esőkabáttá alakítható, amely ráadásul kerékpározáshoz optimalizált hátul hosszú szabást kapott. A Hydroscud® alapanyag víz- és szélálló, emellett a testpára távozását is biztosítja. További cipzárnyílások fokozzák a szellőzést, így elkerülhető a befülledés. A hűvös-esős napokon a hőszigetelés is megoldott: a parka-jellegű bélés melegen tart, viszont igény szerint a dzsekiből könnyedén kivehető. Az esőkabát funkcióban “elővarázsolt” poliamid külső fényvisszaverő nyomatokkal is ellátott. Ez lényeges, hiszen a csapadék általában kedvezőtlen látási viszonyokkal jár együtt. További zseniális részletmegoldás a mandzsettából kihajtható kesztyű: megakadályozva a kezek lehűlését, elősegítve a biztos kerékpár-irányítást. A kapucni tág határok közt állítható, tökéletesen testméretre és a kerékpáron elfoglalt testhelyzetre adoptálható. A megannyi funkcióval rendelkező Magic Parka férfi és női szabással egyaránt elérhető, egyetlen dzseki többféle időjáráshoz, akár kerékpáron közlekedve, akár gyalogos utcai viseletre.

Cowboy Smart városi kerékpár

Az idén első ízben meghirdetett leginnovatívabb kezdő vállalkozásnak járó Start Up díjat öt új fejlesztés érdemelte ki, köztük a belga Cowboy márka városi kerékpárja. Számos fontos ötlet emeli ki a mezőnyből a még sorozatgyártás előtt álló Smart E-bike-kot, de elsődlegesen a tervezett fogyasztói árat érdemes megtekinteni. 1400 euró, amely töredéke a mai fejlett technológiát alkalmazó pedelec kerékpároknak! Hogyan sikerült a költségeket így lefaragni? Először is a software-iparból érkezett belga fejlesztőcsapat zseniális módon egyszerűsítette a vezérlést és az akkuintegrációt. Az utóbbi a kerékpár nyeregváz-csövében kap helyet, ahonnan könnyedén kivehető. Az „okosakku” gyártási költsége lényegesen alacsonyabb, mint a manapság elterjedt pedelec-akkuké. A hátsó agymotor ugyancsak új fejlesztés, alacsony gyártásköltség, mindazonáltal finom, intuitív rásegítés jellemzi. Egyszerű, de hatékony nyomatékérzékelőt alkalmaz, amely ugyancsak merőben eltér az aktuális technikai megoldásoktól. A kerékpár-világítás kerékpárba integrált, vezérlése automatikus. A kerékpár elektronikája pedig állandó összeköttetésben van a telefonunkkal, az összes funkció innen irányítható. A Cowboy Smart “okoskerékpár” GPS-alapú lopásgátló rendszert is kínál. A zsűrit lenyűgözte, hogy hallatlan alacsony költség mellett milyen magas színvonalú pedelec-et állított elő a belga csapat. A Smart könnyű, praktikus, ideálissá téve a mindennapos kerékpáros közlekedésre. Pontosan ilyen újításokra van szükség a kerékpáros mobilitás szélesebb körben történő alkalmazásához, a számos innovatív megoldás friss ötleteket visz az E-bike technológiába.

[divider scroll_text=”Eurobike Gold Award 2017 – a győztesek, első felvonás”]

Schwalbe Green Compound (Road Cruiser)

A Schwalbe a környezettudatos gyártás érdekében az elmúlt években számos technológiát dolgozott ki és adoptált. Az idei Eurobike Green Award a német gumispecialista Green Compound fejlesztésnek jár, amely az egyik legsikeresebb Schwalbe terméken, a Road Cruiser modellen debütál. A környezettudatos hagyomány méltó folytatása az új gumiösszetétel, döntően fenntartható kitermeléssel nyert természetes kaucsuk alapanyagot tartalmaz, a tartósságért felelős adalékanyag pedig teljes egészében újrahasznosított gumi. Ez „kukázott” gumikesztyűkből és nyílászáró-szigetelésből származik. A nyersanyagokkal való takarékosság mellett a Schwalbe új gyártási eljárása kevesebb energiaráfordítást igényel.

A Road Cruiser futófelület-mintázat 2018-ra ugyancsak megújul, dinamikus kialakítású, a kanyarodásban szerepet játszó oldalél pedig fokozott tapadást biztosít. A Green Compound köpeny a Schwalbe újrahasznosított alapanyagból készült tömlőével alkot ideális párost. Mindkét termék magas szintű defektállóságot biztosít, a kiemelkedő futásteljesítménnyel a rendszeres kerékpáros közlekedés segíti elő. A zsűri véleménye szerint a mobilitás megújításának egyik vezérfonala a környezetvédelem, pontosan ilyen innovatív kezdeményezésekre lesz szükség a fenntartható fejlődés biztosításához. Nemcsak a kőolajszármazékok kiváltása fontos, hanem olyan részletek is újragondolást igényelnek, mint a gumiköpeny előállítása.

Az idei Gold Award díjazott termékek bemutatását egy következő írásban folytatjuk. Íme addig a teljes galéria!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo