fbpx

Eurobike Awards 2015 – a legfontosabb kerékpáripari fejlesztések, 2. felvonás

Az Eurobike Golden Awards az idén megjelenő leginnovatívabb, legfontosabb termékeket díjazza. Vitathatatlanul az egyik legrangosabb szakmai elismerés, amelyre 12 kategóriában több mint 500 nevezés érkezett a gyártók részéről. A többé-kevésbé szokványos kerékpárkategóriák után a speciális felhasználású masinák, illetve a kerékpározás segítő kiegészítők következnek.

eurobike_award_2015_plusz_1

Igen, így örültek a fejlesztők a díjátadón!

A beszámoló első részében ismertettük a kritériumokat, illetve a zsűri meglátását a „felhozatallal” kapcsolatban, megállapítva, hogy a technika ma már szervesen kapcsolódik a kerékpározáshoz, az utóbbi évtizedekre jellemző konzervatív, elitista hozzáállást maga mögött hagyva a kerékpáripar lényegében azonnal reagál a mindennapokban futótűzként technikai újításokra. A kerékpárokra, illetve alkatrészekre és kiegészítőkre integrált megoldások, mint például az elektromos hajtásrásegítést alkalmazó pedelec, az elektronikus váltás, a GPS-navigációval kiegészített fedélzeti „műszerfal”, amely ma már a szemvédelemmel is integrálható, a felfüggesztések elektronikus vezérlése mind ezt a trendet példázza.

A szemlélet-átalakulás jótékony hatással van az egyre népszerűbb kerékpározás társadalmi megítélésére. Igen, a kerékpár a jövőben nem egyszerű „drótszamár” lesz, hanem hi-tech közlekedési eszköz, amely minden bizonnyal kiváltja a jelenleg használatos, a környezetszennyezésért és a városi élet megkeserítésért felelős gépjárművek egy részét.

Eurobike_award_belter_2
Az Eurobike Awards idén új nevezési kategóriákat hirdetett: illusztris zsűrije például a gyermekkerékpárok közül is kiválasztotta a leginnovatívabb modellt. Épp ideje volt, hiszen ez a szegmens „mostohagyerekként” kezelt nemcsak itt Közép-Európában, hanem az egész világon. Ha gyermekeink minőségi masinákon tanulnának meg kerékpározni, kerékpáron közlekedni, minden bizonnyal több pozitív élményben részesülnének, felcseperedve lelkesebben választanák a közlekedés eme módját. A képlet tehát egyszerű: a gyermekkerékpárokkal minimum a középkategóriás felnőtt bicajok minőségi szintjét kellene megcélozni, nem megelégedve a silány, költségkímélő, a bicajozás élményét jelentősen romboló műszaki megoldásokkal.

Ezzel elérkeztünk az Easy Rider Belter 20 Trail modellhez, amely Golden Awards díjat érdemelt ki. Már első ránézésre sem egy átlagos gyermekkerékpár: ha nem lenne szembetűnő a kis kerék- és vázméret, simán jófajta felnőtt montit látnánk benne. Az Easy Rider brit márka, amely a terület specialistájának mondható, érdemes megjegyezni, hogy a szigetországban számos cég kínál minőségi gyerekkerékpárokat, és ezekből rendesen vásárolnak is a figyelmes és tudatos brit szülők. Tradíciója van annak, hogy az apuka nem egyedül vagy haverokkal megy a bike park-ba, hanem ez egy családi program keretében történik. Esetleg a lányok kaphatnak felmentést: a fiú sarjak számára ez olyan elfoglaltság, mint mondjuk egykoron a vadászat! A férfivá váláshoz hozzá tartozik a manual, bunny hop és a wheelie elsajátítása!

eurobike_award_2015_26
Ami a legjobb a Belter esetében, hogy a működés tekintetében teljesen szabványos monti: jól irányítható, teljesítménye pedig egy az egyben megegyezik a hasonló árfekvésű felnőtt modellekével. A szíjmeghajtás és az agyváltó csökkenti a karbantartás-igényt, a teló természetesen kis kerékre szabott, könnyebb riderre hangolt, a fékkarok a gyermek kézmérethez passzolnak, a hajtókar rövidebb, amit a vázgeometria is ésszerűen lekövet. És hogy a kanyarokkal se legyen gond, a köpenyek is neves gyártó prémium modelljei, illetve tömeg optimalizálása érdekében hajtogatós kivitelűek. A Belter mindenképpen csillagos ötöst érdemel!

Eurobike_award_winora_1
Egy másik idén meghirdetett új Eurobike Award kategória az ú.n. „kompakt E-bike”. Városi felhasználásra gondoljunk, ahol a zsúfoltság miatt ésszerű a kerékpár a helyigényét csökkenteni. Habár nem összehajtható a Yamaha elektromos rásegítést alkalmazó, a Tisza-menti Tószegen összeszerelt Winora Radius, mindazonáltal fele akkora helyen elfér, mint egy hagyományos pedelec, amely nemcsak az otthoni vagy munkahelyi tárolásnál jelent előnyt, hanem mondjuk utazások során is. A kategóriagyőztes Radius számos innovatív megoldást alkalmaz: több alkatrésze ide-oda hajtogatható, betolható, így egész kis csomaggá alakítható, egy fogantyú segítségével pedig kompaktosított állapotban is mozgatható.

eurobike_award_2015_51
Ha már szállításról szóltunk, az egyik Golden Awards elismerésben részesült termék az EAL nevű specialista gyártó Bike-Lift gépjármű-kerékpárszállítója. Már első ránézésre egyértelmű, hogy itt valami plusz funkciót élvezhetünk, pontosabban nem is annyira mi, hanem inkább szüleink, nagyszüleink. Igen, a Lajtától nyugatra az idősek is előszeretettel túrázgatnak, kirándulnak kerékpáron, a kerékpár szállításának igénye gyakran felmerül, ellenben a szokványos kerékpárszállítókra nem éppen egyszerű a masinákat – főleg az idősek által preferált trekking kerékpárokat – felemelni. A Bike-Lift ezt a kérdést hatékonyan oldja meg, és habár terjedelmesnek tűnik az EAL szállítója, hasonlóan kis méretre összehajtható, mint a hagyományos modellek, akár a csomagtartóba is elférhet.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo