fbpx

Buruczki Szilárd és Orosz Anita 2013 cyclocross magyar bajnokai – videó, fotók, eredménylista

„Az nyer, aki tovább marad talpon” – mondta a győztes Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője a 2013-as magyar cyclocross bajnokság helyenként összefüggő jéggel borított pályájára utalva, ami valódi krosszos kihívások elé állította az indulókat…

Rajtol a bajnokság

Póstelek mellett nyugodtan mondhatjuk, hogy példás keretet adott a Pedáldöngölők HKE csapata a nemzeti bajnoksághoz, egy remek, technikás pályával, ami még a makacs tükörjég ellenére is megállta a helyét. A körítés is példás volt, a kiegészítő egységek, mint a kerékpármosó vagy a konyha is jól üzemeltek.

Sokan meglepődtünk, amikor a szervezők kikapták kezünkből a sáros kerékpárt…

A 2300 méteres körben kisebb nagyobb letörések, kanyarkombinációk, felfutások váltották egymást nem sokkal a rajt-célegyenes után, ami a jéggel kombinálva a pálya legnehezebb szakaszának bizonyult. A korábbi rajtok indulói csúszkáltak leginkább, amíg nem kezdett olvadni a tükörjég.

Címvédés

A női bajnok, Orosz Anita (Trek SE) úgy nyilatkozott, nagyban köszönhette sikerét annak, hogy Szalma Csabival kimentek előbb pontról pontra végignézni a pályát: „Minden verseny előtt ezt csináljuk, kiválasztva a legideálisabb íveket, átbeszéljük, hogyan kell megoldani a nehezebb részeket. A versenyen már minden jól ment, a junior fiúk élbolya hamar elhúzott, de mögöttük egy Bikexpresses srác ment, akit próbáltam látótávolságban tartani, hogy diktálja a tempót. A lányok közül nem kényszerített senki párharcra, folyamatosan nőtt az előny, és sikerült a győzelem.” Az ezüstérmet Király Mónika (Mosonmagyaróvár) a bronzot Dr. Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant) szerezte meg.

A dobogósok

A junior fiúknál Pelikán János (Cube Balaton Team), Dina Márton és Meggyesi Bercel (mindketten PCCC), valamint Rózsa Balázs (KSI) álltak össze, s végül Pelikán, Dina, Meggyesi sorrendben haladtak át a célvonalon. Meggyesi és Rózsa a végén nehezményezték, hogy a zsűri nem csöngette be az utolsó kört, és így nem tudtak készülni a hajrára (35 percet mentek végül az előírt 40 p + 1 kör helyett). A kiváló rendezést valóban némileg beárnyékolta, hogy a bírák nem mindig álltak a helyzet magaslatán, a lekörözésekből is adódtak vitás kérdések.

Fenyvesi Péter, a huszonhárom év alatti győztes

Az elit és U23 futamra helyenként olvadt a jég, és a szervezők közben sokat segítve a versenyzőknek folyamatosan szórták a földet a legkritikusabb szakaszokra, így gyorsult a pálya is. Hamar körvonalazódott, hogy Buruczki Szilárd (Merida-Kőbánya TC) és Búr Zsolt (Alpinbike Team Giant) között dőlhet el a bajnoki cím, a SuperCross futamokon remekelő Fejes Gábornak (Dr. Bátorfi AKTK) saját bevallása szerint sem annyira feküdt a technikás nyomvonal.

Búr Zsolt ma közel állt egy elit bajnoki címhez

Szinte végig Buruczki diktálta a tempót, Búr hol jobban, hol kevésbé lemaradva követte, de nagyon jól tette, hogy lőtávolban maradt, ugyanis két körrel a vége előtt a címvédő hibázott az egyik jegesre fagyott letörésen, és helycsere történt az élen.

A bajnoknak is volt egy pillanata, amikor nem maradt talpon

„Volt esélyem megfogni Szilárdot, és amikor lecsúszott a letörésen, meg is tudtam előzni. Ami az iszonyú bosszantó, hogy nem sokkal utána én is elvágódtam még a lépcső előtt, egy olyan részen, ahol addig mindig a lábamat kivéve mentem, de akkor valahogy megfeledkeztem erről…” – kommentálta az esetet Búr.

A belga Melbotech-ben versenyző Panyi Jánosnak ma meg kellett elégednie az U23 bronzéremmel

Buruczki visszavette a vezetést, és onnantól nem is hagyott esélyt ellenfelének. „Ez a bajnokság arról szólt, ki marad talpon. Próbáltam nem túl sokat kockáztatni, jó erőben éreztem magam és a verseny nagy részében volt lélegzetvételnyi előnyöm, ami jól jött. Az az egy rontásom volt, amikor Buzsó megelőzött, de utána ő is hibázott, így nem ez döntött.” – nyilatkozta a Merida Kőbánya TC versenyzője a befutó után.

Vígh Zoli jó erőben volt, de balszerencse kísérte

A dobogóra Szalay Péter (Cube-Balaton Team) fért fel, alig megelőzve Vígh Zoltánt (Waberer’s Areus Cube Team), aki láthatóan valami problémával küzdött végig, mint utóbb kiderült, a kontaktlencséje esett ki, és hunyorogva teljesített a futamot. Az U23-asoknál kezdetben Fenyvesi Péter (Cube-Csömör) és Panyi János (Melbotech) meccselt az első helyért, de Panyi bukott, és visszacsúszott, a végére Szalontay Bencének (Merida Maraton Team CST) is sikerült megelőznie az ezüstéremért.

Lépcsőfelfutás, Szalontay Bence és Molnár István itt érik utol Panyi Jánost

Hivatalos eredménylista minden kategóriában:

Cyclocross Országos Bajnokság Eredménylista

Fotógaléria: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.525723430795023.121864.133666210000749&type=1

Videó az elit/U23 futamról:

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo