fbpx

Bruyneelnek távoznia kell, üresen maradhat a győztes neve a Tour-könyvekben

A belga csapatvezető, Johan Bruyneel „közös megegyezéssel” távozik a Radio Shack-Nissan-Trek-től, amiről az amerikai csapat adott ki sajtóközleményt, egy nappal azután, hogy az amerikai antidopping ügynökség (USADA) nyilvánosságra hozta a Lance Armstrong akták kivonatát.

„Közös megegyezéssel október 12-én a Leopard SA és Johan Bruyneel az együttműködésük megszüntetése mellett döntöttek. Ettől a naptól kezdve Joan Bruyneel nem a Radio Shack-Nissan-Trek profi kerékpáros csapat vezetője.” – áll a közleményben.

Johan Bruyneel

Az USADA nyomozati anyagában több terhelő vallomás is van az Armstrong és Alberto Contador révén kilencszeres Tour de France-győztes csapatvezetőre nézve, a doppingszervezet kulcsfigurájaként említik. A nyomozást vezető Travis Tygart is nyilatkozta, hogy nem állnak meg Armstrongnál, Bruyneel is szankciókra számíthat. Emellett a közismert olasz „doppingdokinak”, Michele Ferrarinak lehet félnivalója, aki akár köztörvényes elmarasztaló ítéletre számíthat.

Az amerikai csapat közleménye szerint a továbbiakban mindkét félnek kényelmetlen lenne az együttműködés, és nem tudnának hatékonyan dolgozni. A Radio Shack sztárja, Fabian Cancellara például már tegnap kinyilvánította, hogy a jövőben nem tudja elképzelni a közös munkát Bruyneellel.

Christian Prudhomme

Természetesen a nemzetközi szaksajtóban százszámra jelennek meg Armstrong doppingügyével kapcsolatos vélemények sportvezetőktől és versenyzőktől, ezek közül a Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme nyilatkozatát emelnénk ki, mert egy fontos kérdéssel kapcsolatosan fejtette ki álláspontját a francia L’Equipe-nek: nevezetesen a Tour de France évkönyvekben kinek a neve szerepel majd győztesként 1999 és 2005 között…

A Tour versenyigazgatója szerint üresen kellene hagyni a győztes nevének helyét, hiszen azokat a versenyeket eredetileg Armstrong nyerte, de ahogy az USADA anyagából kiderült, egy évtizedes dopping konspiráció eredményeképpen. Az UCI szabályok szerint a következő helyezetteknek kellene kiosztani a győzelmet, de ha megnézzük a neveket: Alex Zülle (1999), Jan Ullrich (2000, 2001, 2003) , Joseba Beloki (2002), Andreas Klöden (2004), Ivan Basso (2005), az összes versenyző neve felmerült valamelyik doppingbotránnyal kapcsolatosan. Prudhomme romlott korszaknak nevezte az Armstrong-érát, és a legjobb megoldás, ha nem hirdetnek győztest.

Bradley Wiggins

Egybecseng ezzel az idei Tour de France-t nyerő brit Bradley Wiggins véleménye is, aki kiemelte, hogy 2003-ban például az ötödik helyezettig kellene visszamenni, ha „nem sáros” versenyzőnek akarnák odaítélni a győzelmet… A Sky versenyzője hozzátette, hogy idei teljesítményükkel bebizonyították, hogy a mai kerékpársportban tisztán is lehet győzni, és utat mutattak a sportágnak, amely nagyon sokat változott a 15 évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.