fbpx

2018-as Suntour újdonságok: retteghetnek a konkurensek!

Kétféleképpen is meg lehet ismerni a 2018-as fejlesztéseket. A Eurobike kiállításon a polcokon nézegetve, vagy élesben tesztelve a Nagy-Kevély hegyen bringázva. A Suntour ez utóbbit választotta, bár a kiállításon is jelen voltak.

A Eurobike-on két érdekes Suntour-os gépbe is botlottunk. Az egyik Daniel Geismayr Centurion bringája, aminek segítségével megnyerte az AlpenTour Trophy és a Swiss Epic többnapos maraton versenyt. Suntour Unair rugóstaggal illetve Axon Werx villával van szerelve.

A képen látható gép pedig David Cachon kétszeres trial világbajnoké, aki mostanában inkább enduro versenyeken indul, illetve lélegzetelállító helyeken bringázik, mint a kínai nagy fal vagy az El Camino sziklafalain futó függőhidak. Elöl pedig az Auron villa mozog benne, amit mi is teszteltünk már .

No de kanyarodjuk vissza a Suntour tesztnaphoz, ami egy technikai fejtágítással indult. A márka hazai termékfelelőse beavatott minket a 2018-as újdonságokba. Nem meglepő, hogy az elektromos bringák trendje hatással lett a palettára is, hiszen a nehezebb és erősebb gépek sokkal jobban igénybe veszik a teleszkópokat. Emellett a plusz, félplusz gumiméretekhez is optimalizálni kell a villákat, és a Boost szabvány terjedése is változtatásokra késztette a gyártókat. Sajnos ez utóbbi, pont egy Suntour esetében talán kicsit hátrányos a hazai vásárlóknak. Miért? A Suntour cuccokat főleg azért szeretjük mert kiválóan működnek, ellenben 20-30 %-kal olcsóbbak mint a konkurensek. Viszont hazánkban nem cserélik az emberek 1-2 évente az aktuális trendeknek megfelelően a bringáikat, így itthon még alig vannak Boost szabványos vázak. Vannak agyak, melyekhez lehet távtartót venni, hogy az új villákkal használni tudd, de sajnos ezek száma elég gyér. Persze lehet agyat cserélni Boost szabványosra, az egyre több gyári kerékszett miatt azonban ez sem túl könnyű. Így sok bringa esetében nehézkes lehet egy új Suntour villa berakása. Jó hír azonban, hogy a kínálatban maradnak a nem Boost szabványos villák is, ezek viszont a plusszos kereket nem fogadják még.

Na de nézzük a jobbik oldalát, a villák még merevebbek lettek, elenyésző súlynövekedés mellett. Növekedtek a becsúszószárak átmérői is, ami sokszor veri a sokkal drágább konkurensek modelljeit is. Itthon a Durolux lehet az első népszerű modell, ami megújult 2018-ra. 150/160/170 mm-es rugóúttal lesz kapható, sőt 29”-os kerék esetében 2.6”-os gumit fogad, 650B-s esetében pedig 2.8”-ig el lehet menni. Érdekesség, hogy jár mellé a hozzá passzoló sárvédő is, ami jól néz ki, és nem kell utólag barkácsolni.

Ezt a villát sikerült is kipróbálni, méghozzá egy 29”-os kerekű Evil Wreconing-ban ami már önmagában is altáji benedvesedést okozhat, hiszen maga a váz rugóstaggal 900 000 forintba kerül! Iszonyatosan finoman mozgott a Durolux villa, és a vadonatúj TriAir rugóstag is. Saját bringámban FOX36-ot használok, és biztosan állíthatom, hogy hozza azt a szintet mind merevségben, mind működésben. Sajnos a Kevély pályái bármilyen kövesek is, rövidek ahhoz, hogy az olaj melegedését vizsgáljuk, de gondolom a mérnökök és a gyári tesztpilóták elvégezték a házifeladatot még a tesztfázisban. Az Evil Delta Systemre keresztelt hátsórésze különösen érzékeny rugózású, és ezzel partiban volt a TriAir is.

A TriAir vadonatúj fejlesztés, túlfolyó tartállyal, de nitrogén helyett levegővel, így a szervizelése is egyszerű lesz. Ahogy mondták, „akár a pálya alján a sátorban egy kisasztalon elvégezhető” ami főleg a versenyzőknek kedvez. Kis és nagy sebességű csillapítás állítás is van rajta méghozzá az oda és visszaúthoz egyaránt. A kis sebességűt kívülről, a nagy sebességűt csak szétszereléssel tudod állítani. Szerencsére minden ma létező rendszerrel kompatibilis, ugyanis angolszász, metrikus, és trunnion szemtávolsággal is kapható lesz. Reméljük, hogy hamarosan tartóstesztre is kapunk a telóból illetve a rugóstagból. Mert a két órás bringázás alatt már meggyőzőek voltak!

Persze van élet az endúrón túl is. A Durolux alatt helyezkedik el az Auron, ami még mindig nagyon masszív ahhoz hogy trail és enduro gépbe rakhassuk. Rugóútja 130-140-150-160 mm-es lehet, de 36 mm helyett már „csak” 35-ös becsúszószárakkal rendelkezik. Aki viszont nem versenyzésre keresi, annak simán jó lehet. Nem mellékesen 29”-os és 27.5”-os kerekekkel is kompatibilis. Előbbinél 2.4-es, utóbbival 2.8-as gumit használhatsz. Tudásában és állítási lehetőségeiben pedig alig marad el a Duroluxtól!

Új modell a zömök Aion, a kicsit egyszerűbb RC PCS cartridge-el (RL-R és LO-R kivitelben is kapható lesz), de azért panaszra nincsen ok. A visszaút és a kis sebességű kompresszió így is állítható, a nagy sebességű pedig gyárilag lett belőve. Viszont a bringások 90%-a szinte sosem nyúl ezekhez, így sokaknak az Aion lehet a befutó mivel kedvezőbb az ára, és súlyban is csak 100 grammal nehezebb annál. 650B és 29”-os kereket is fogad.

A szintén új Zeron háromféle rugóúttal lesz kapható. 130-140-150 mm, és igazán kedvező árral fog érkezni, ami jó hír lehet a hazai bringásoknak. Mindkét kerékméretet fogadja, de egyszerűbb a belseje, csak a visszaút csillapítást lehet állítani, és már nem levegős, hanem rugós mozgású. A tesztvillát megnyomkodva, én imádtam, emlékeztetett a régi szép idők lehelet finoman meginduló Marzo telóira. 2300 grammos súlya pedig partiban van a levegősökével. Mivel valahol 120 000 körül alakul majd az árat, elég slágergyanús!

A csúcs, karbon Axon Werx-t teszteltük már, most viszont a kedvezőbb árú magnézium lábast frissítették Boost szabványos papucstávolsággal, illetve 2018-ban már mindkét kerékmérettel kompatibilis lesz. Ennél sokkal markánsabb, hogy 32-esről 34-esre hízott a becsúszószár, így már nem csak xc versenyzésre, hanem all mountain bringázásra is alkalmas. Rugóútból 120 mm és 130 mm lesz választható, a súlya pedig éppen 2000 gramm.

A Raidon szintén 120 és 130 mm-es úttal érkezik, kedvező áron, és szép mozgással, hiszen levegős rugózású. Idén tesztgépben már bizonyított. A „csoda” tengely még ebben is szériatartozék, de egyszerűbb RL-R és LO-R cartridge-dzsel szerelik. A boost lábak mellett mindkét kerékméretet fogadja, sőt 650B esetén akár 3.0”-os gumi is belefér.

Az XCR az a szint, ami alá rendes montiban nem megyünk, ez viszont nagyon baráti árat jelent a Suntour-nál, de még mindig levegős mozgással! 120 vagy 130 mm-es rugóúttal rendelkezik, mozgása pedig blokkolható. A súlya nyilván már nem a legkönnyebbek közé tartozik, de ehhez mérten az ára is kedvező, akár 60.000 körüli ártól elérhető lesz!

Rugóstagoknál a TriAir-en kívül érdekesség a Duair változatható kamramérete. Alapból közepes méretűvel érkeznek, de kicserélheted más méretre is, így a rugózás karakterisztikáját a bringádhoz illetve a saját preferenciáidhoz állíthatod!

A Suntour emberemlékezet óta gyárt hajtóműveket, de az igazi felsőházba csak most merészkedtek! Az Auron 1x karbon hajtókarral rendelkezik, és 606 grammot nyom. A lánckerék az MRP Wave szabadalmával készül, erős 7000-es sorozatú aluból, háromféle méretben (30-32-34). Karhosszból 170-es és 175-ös lesz elérhető.

2018-ban tehát számos újdonság fog érkezni a Suntour-tól, és ez egy jelzés a „magas lovon” ülő konkurenseknek is, hogy ideje lesz felkötni a gatyát, mert lehet kedvezőbb áron is minőséget gyártani!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo