fbpx
Millenáris

Kik lesznek 2010 pályabajnokai? – elkészült a nevezési lista

A hétvégén, 2010. augusztus 22-24-én megrendezésre kerülő pályabajnokságra 10 korcsoportban összesen 78 versenyző nevezett. Népes mezőny gyűlt össze a férfi eliteknél, sok az új versenyző a nőknél. Izgalmasnak ígérkezik sprintben a Lovassy-Szalontay ...

PhotoSokk: Tuba Zoltán

Interjúalanyunk évekig futárkodott a fővárosban és közben – egyetemi tanulmányai mellett – fotóriporter végzettséget szerzett, így az alábbiakban betekintést nyerhettek a fixik világába is. Zoli zömmel fekete-fehérre dolgozik, hogy a figyelmet még ...

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága – versenykiírás

A Magyar Köztársaság 2010. évi Felnőtt, U23-as, Master és Utánpótlás Pályabajnokságára 2010. augusztus 22. és 24. között kerül sor a Millenáris Sporttelepen. A BVSC, a Két Kerékkel az Ifjúságért Alapítvány és a Kerékpáros Magyarország Szövetség ...

Új vázszponzora van a magyar pályaválogatott Szalontay Sándornak

Az egyik legtehetségesebb magyar pályaversenyző, a rövidtáv-specialista Szalontay Sándor (KSI Schwinn-Csepel SE) új, kisszériás karbon vázzal készülhet a Junior Pálya Európa-bajnokságra. A prototípus stádiumon éppen hogy csak túllépett vázat a japán ...

Hogyan hajtanak a belgák?

A belga pályaválogatott látogatott hazánkba. Éppenséggel nem tegnap, hanem 1958-ban. A Népsport újságírója meg is ragadta rögtön az alkalmat, és mikrofonvégre kapta a belgák edzőjét, Guillaume Guerlache-t, és arra kereste a választ, hogyan edzenek ...

Pálya Edzőverseny-sorozat utolsó forduló – valódi katlanná vált a Millenáris a hétvégén

Trópusinak mondható hőségben vágott neki a Pálya Edzőverseny-sorozat mezőnye az utolsó fordulónak 2010. július 17-én. Az esemény ismét nemzetközi jelleget öltött, népes osztrák különítmény érkezett, az elitek mezőnyében négyfős külföldi gárda ...

Végéhez ér a pálya edzőverseny-sorozat – vajon kik lesznek az összetettek győztesek?

Ötödik, egyben utolsó fordulójához érkezik 2010. július 17-én, 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelem ezzel véget is ér az idei évre, így szombaton korcsoportos összetett ...

Ezúttal nem termett babér az osztrákoknak a Millenárison

Valamiért a sógorok szeretnek a Millenárison versenyezni, annak ellenére, hogy nekik van szebb, jobb és kevésbé huzatos pályájuk. Ez egyáltalán nem baj, legalább emelik a verseny színvonalát, avagy kihívást jelentenek a hazaiak számára. Az ...

Tempó, repülő és pont – pálya edzőverseny-sorozat 4. forduló

Negyedik fordulójához érkezik 2010. június 19-én, szombaton 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelemben fordulónként és a sorozat végén összetettben egyaránt győztest hirdetnek. A ...

ECMC 2010 – Buliztak avagy versenyeztek az európai bringás futárok Budapesten?

Volt egyszer – nem is olyan rég – egy Bringás Futár Európa-bajnokság Budapesten. Vajon mi lehet az oka annak, hogy mindeddig erről nem született cikk mifelénk? Tán a szerző olyannyira a rendezvény hatása alá került, hogy csak most sikerült ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo