fbpx
kerékpáros turizmus

Az idei nyár nyertese a kerékpáros turizmus!

Nem is gondolnánk, hogy a 2020-as év bizonyos területeken pozitív hatással volt az egészségünkre. A kerékpáros számlálások eredményei alapján biztosan kijelenthető, hogy az idei évben aktívabbak voltunk két keréken, mint valaha, hiszen még soha ...

Megkezdődött az érdemi munka a balatoni kerékpározásért

A BalatonBike365 fantázianevű átfogó fejlesztéssorozat legfőbb célja, hogy egész évben, az év 365 napján vonzóvá tegye a térséget, igazi egységként mutassa be a Balatont a túrakerékpározók számára, akiket 2020 őszére már telefonos applikáció is ...

Soha nem látott összefogás a balatoni kerékpáros turizmusért

Tizenhárom szakmai szervezet írta alá azt az együttműködési megállapodást, amely a Balaton kiemelt turisztikai térség kerékpáros turisztikai szolgáltatásainak fejlesztését biztosítja a jövőben. A mostani a valaha volt legszélesebb partnerség, amely ...

Milyen irányba tart a kerékpáros turizmus fejlesztése?

A 2018-as kerékpáros számlálás adataiból is kiderült, hogy idén elsősorban a hétvégéi kerékpáros turisták száma nőtt Magyarországon. Ennek kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kerékpáros koordinációs főosztályához fordultunk ...

A magyar kerékpáros turizmus sikere a nemzetközi kerékpáros szaksajtóban!

A nemzetközi kerékpáros szaksajtó is felfigyelt a magyar turisztikai lehetőségekre, a „8 nap alatt a Fürdők és Borok Földjén” tanulmányút bebizonyította, hogy világ legismertebb bringás célpontjait jól ismerő szakújságíróknak is tud Magyarország ...

Konferencia a kerékpáros turizmusról – a lehetőség adott…

Múlt hét kedden szakmai konferenciát tartott Kőbányán a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Makedusz). Ami feltűnő volt, hogy szerencsére már kormányzati szinten is ...

Kerékpáros élmények az Alpok napos oldalán

Karintiában, Ausztria napos déli részén igazán egyedülálló a természet. Itt az Alpok közepén tengernyi tiszta vizű, fürdésre alkalmas tó található. És hegyek, a hatalmas háromezresektől a könnyed lankás dombokig. Hegyikerékpárosok mekkája ...

Edzőtáborok vagy bringás nyaralások (telelések) tervezése

Nyakunkon a hideg évszak, ilyenkor sok kerékpáros tervezi az alapozó edzőtábor(oka)t, vagy egy bringás nyaralást – illetve telelést – ami segít átlendülni a zord időjárás okozta fásultságon. Ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze néhány kérdést, ...

Összefog a Főváros a kerékpárosokkal, a kormánybiztos fényes jövőt jósol

Talán még soha nem összpontosult ekkora erő a kerékpározás fejlesztése mögé Magyarországon, mint most: nem csak a kormánybiztos eltökélt, de a fővárosi önkormányzat és a Magyar Kerékpárosklub is megtalálta a közös nevezőt. Ma délelőtt a budapesti ...

Előzetes hírek a Bajai Bringa Fesztiválról világsztároktól és egy magyar hírességtől

A szombaton először megrendezésre kerülő Bajai Bringa Fesztiválról rendhagyó előzetest láthatunk. A Bringa TV jóvoltából öt előzetes videó készült, melyekből kiderülnek a szokásos információk (is) a helyszínről, nevezésről, infrastruktúráról stb. ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.