fbpx
Dura Ace

Dura-Ace-szel hajtó profi országúti csapatok 2010-ben

A Shimano 35 évvel ezelőtt szállt be a profi országúti kerékpársport támogatásába, és bár nehezen indult el a szekér, mostanra már szinte minden klasszikuson arattak győzelmet a Dura-Ace szettel. A Pro Tour és Pro Kontinentális csapatok ...

Ki is valójában az országút királya? – előzetes

A régi Bikemag olvasóknak a cím ismerős lehet, hiszen a magazin 2005. augusztusi számában hasonló címmel jelent meg egy összehasonlító írás, az akkor a piacon fellelhető országúti alkatrészcsaládokról, és a mögöttük lévő tervezési koncepciókról. ...

Győzelmek elektronikus váltószettel triatlon és ciklokrossz szakágakban

Ahogyan azt az Eurobike-on is láthattuk, példátlan népszerűségnek örvend az új Dura-Ace Di2 elektronikus váltószett a kerékpárgyártók körében. Nemrég azonban az is kiderült, hogy akár versenyt is lehet nyerni vele, olykor még zord körülmények között ...

Elektromos művek: Di2 teszt – előzetes

Nemrég elméleti síkon ütköztettük véleményünket Németh Balázs kollégámmal az elektronikus vezérlésű váltórendszerek jövőjéről. Tettük ezt abból az apropóból, hogy akkor már tudni lehetett, nemsokára elérhető lesz az új Shimano Dura-Ace Di2 szett, ...

Elektronikus váltórendszerrel a Tour de France-on

Az idén sorozatgyártásba került Shimano Dura-Ace Di2-es elektronikus vezérlésű szettel 5 csapat 41 versenyzője vágott neki a nemrég elrajtolt francia körversenynek. A Shimano által szponzorált csapatoknál mezőnyszámoknál továbbra is a hagyományos ...

A polip gyermekei: Ultegra 6700

Bizonyára sokan vannak, akik még mindig csak ízlelgetik a 7900-as Dura Ace formavilágát. Nos, számukra itt az újabb emésztenivaló: 2009 júliusától elérhető lesz az új, 6700-as sorozatszámú 2010-es évjáratú Shimano Ultegra szett, a nagytesóhoz ...

Dura Ace 7900 teszt – előzetes

Megérkeztek a 7900-as Shimano Dura Ace szett tesztpéldányai, és magazinunk nemsokára megjelenő 2009. március-áprilisi számában beszámolunk a nyúzópróba és a boncolás eredményeiről. Addig is - ismétlés a tudás atyja alapon - álljon itt a 2008. ...

Elektronikus váltórendszer – előzetes

Nem fogjuk megúszni a kerékpár elektronikus vezérlését! Emellett két igen ésszerű érv is szól. Az első, hogy világunk egyértelműen ebbe az irányba halad: írógépből szövegszerkesztő lett, analóg telefonból GSM, mechanikusból szervókormányzás, ...

Design díjat nyert a Di2

A Shimano elektronikus váltórendszere a Dura Ace Di2 elnyerte az IF 2009-es termék design díját. Az International Forum Design in Hannover által kiosztott, immár 50 éves múltra visszatekintő díj műfajában világszerte az egyik legrangosabbnak számít. ...

Dura Ace 2009 – előzetes

Eltelt ismét öt év, így nem meglepő módon a totális újrafazonírozás utolérte a Dura Ace-t is. Ezúttal azonban nem pusztán ráncfelvarrásról van szó, hanem alapjaiban tervezték újra a Shimano majdnem húsz éve változatlan országúti STI ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo