fbpx
Cyclocross ob

Jobb a fagyott talaj, mint a sár? – Januári hidegben dőltek el a cyclo-cross bajnoki címek Debrecenben

Január második hétvégéjén a Cyclo-Cross Országos Bajnokságnak a debreceni VeloPark adott otthont, ebben a szezonban már másodszor mérték össze tudásukat ezen a helyen versenyzők, viszont ezúttal a novemberi sáros körülmények után téli fagy fogadta a ...

Mit csináljunk hétvégén? – Menjünk el megnézni a Cyclo-Cross OB-t Fonyódra!

Ezen a héten vasárnap Fonyódon rendezik hazánk legmagasabban jegyzet cyclo-cross versenyét, az országos bajnokságot, ahol olyan versenyzőkkel is találkozhatunk, akiknek többnyire csak a tv-ben vagy az internet szurkolhatunk, például Vas Blanka is ...

Új mezben az SD Worx! – Milyen mezben keressük Vas Blankát a Cyclo-Cross OB-n

Minden csapatnál a január az adott évi mez bemutatásával kezdődik, sorra nézhetjük, hogy melyik Worldtour csapat meze hogyan változott az előző évhez képest, milyen színek, minták kerültek rá, illetve az új szponzorokkal is megismerkedhetünk. ...

Elkészült a 2022/2023-as cyclo-cross versenynaptár – frissítve

A mai napon bejelentésre kerültek a cyclo-cross Magyar Kupa futamainak helyszínei és időpontjai, melyek a Cyclo-cross Challenge futamaival együtt teljessé teszik hazai cyclo-cross versenynaptárat. A két sorozat versenyeit összegyűjtöttük egy ...

Cyclo-cross Országos Bajnokság 2022 beszámoló – eredmények, fotók

Hétvégén a Városliget adott otthont a Cyclo-cross Országos Bajnokságnak, ahol az elit férfiaknál Búr Zsolt, az elit nőknél pedig Vas Kata Blanka volt a legjobb. Január 9-én a magyar cyclo-cross élet a Városligetbe költözött, az év legrangosabb ...

Lehullt a lepel – A Városligetben rendezik a Cyclo-Cross OB-t!

Sokáig kérdéses volt, hogy hol fogják megrendezni az idei Cyclo-Cross Országos Bajnokságot, de végül bejelentésre került, a főváros egyik legnépszerűbb helyszíne, a Városliget fogja vendégül látni a szakág legrangosabb versenyét. A Cyclo-Cross OB ...

Kecskemét 2020 Cyclo-cross Országos Bajnokság – Kecskemét rendezi az ország legfontosabb téli kerékpárversenyét

Január 12-én (vasárnap) a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik a téli kerékpársport legjobban várt, és legtöbb profi versenyzőt felvonultató megmérettetését, a Cyclo-Cross Országos Bajnokságot. A Szeleshát Birtok Kecskeméti Első ...

ILB Factory-CrossArena cx bajnokság: ahol bent hidegebb volt, mint kint

"Érdekes" helyszínen rendezték ma az ILB Factory - CrossArena Cyclocross Magyar Bajnokságot: egy elhagyott romépület szolgáltatta a díszletet a versenyhez a Lágymányosi-híd tövében... Az ob helyszíne madártávlatból... A hagyományosan január ...

Lovassy is rajthoz áll a vasárnapi Cyclo-Cross OB-n

Január 10-én, vasárnap Kőbányán lesz a cx-szezon legrangosabb versenye, a Soudal Cyclocross Magyar Bajnokság, ahol a terep specialisták mellett az országúti szakág legjobbjainak is szurkolhatsz a Bringaparkban. Lovassy Krisztián a tavalyi ...

Papírforma-eredmény a cyclocross országos bajnokságon – fotógalériával, videóval

  Virtigli cyclocross-körülményeket biztosított a két napos esőzés Gyulán az országos bajnokságon, igazi sárdagasztásban dőlt el az aranyérmek sorsa. A várban is tett a mezőny egy kanyart A Gyulai Vár tövében kijelölt 2,5 kilométeres pálya ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo