fbpx

Vajon rendszeres sport mellett is lehet műkörmünk?

Nőként nagyon sokfelé igyekszünk megfelelni, ugyanakkor magunkért is szeretünk minél többet megtenni. Ilyen például az, hogy rendszeresen edzünk annak érdekében, hogy elérjük vagy éppen megőrizzük a jó formánkat, illetve hogy egészségesek maradhassunk.

Ugyanakkor nem szeretnénk emiatt lemondani arról sem, hogy minden értelemben megélhessük a nőiességünket. Ennek bizony szerves része a nőies, csajos megjelenés is, amit éppen az apró részletek tesznek igazán tökéletessé. Ilyen – többek között – az is, hogy értelemszerűen csodás körmöket akarunk. De vajon összeegyeztethető-e a mindennapi alakformálás a műkörmökkel? Járjunk együtt utána!

A letört körmök nyomában…

Ahhoz, hogy válaszokat kaphassunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy egyáltalán miért fordulhat elő az, hogy letörik a körmünk. A Diamond Nails műköröm alapanyagai megfelelőek mind a rugalmasság kérdéseiben, mind az egyéb lényeges paraméterekben.

Az egyik ok pedig sajnos nem más, mint az, hogy nem megfelelő minőségű a felhasznált anyag. Sokszor ugyanis azért törnek le a körmök, akár mechanikai behatás, akár például a nagy hideg miatt, mert az alkalmazott alapanyag túlságosan merev és rugalmatlan. Ilyenkor pedig könnyen törés lesz a dolog vége, ami nemcsak esztétikailag nem éppen szerencsés dolog, hanem adott esetben még az is előfordulhat, hogy fájdalmat is okoz.

A szakértelem terén is előfordulhatnak hiányosságok

Főleg akkor, ha baráti társaságban a magunk szakállára körmözgetünk, anélkül, hogy pontosan tudnánk, mit, mikor és hogyan kellene csinálni, vagy esetleg azért hibázunk, mert a kellő gyakorlat az, amivel még nem rendelkezünk. Ilyenkor előfordulhat, hogy az előkészítés lépései nem megfelelőek, ahogy az is, hogy rosszul választottuk meg az anyag vastagságának mértékét.

Ezt elkerülhetjük, ha hozzáértő szakember készíti el a körmeinket.

A sport során történhetnek károk?

Attól függ elsősorban, hogy milyen típusú testmozgást végzünk, de sajnos a válasz igen, előfordulhat, hogy pórul járunk egy-egy nagyobb erőhatásnál, teljesen akaratlanul is. Azonban ha a felsorolt hibákat nem követjük el, tehát jó anyagokból, hozzáértő kezek által történik meg a kivitelezés, máris jelentősen csökkentettük ennek esélyét.

Éppen ezért alapvetően nem zárja ki az edzés és a műköröm egymást, noha igényel némi extra figyelmet az, hogy ne érje semmilyen behatás, amely le- vagy betöréssel járna.

Ha mégis megtörtént a baj…

Bármennyire is gondos az elkészítés menete, bármennyire is precízen jártunk el, előfordulhat, hogy mégis megtörténik, amit mindenáron szerettünk volna elkerülni. Ha így alakul, akkor sincs minden veszve.

Irány minél előbb egy műkörmöshöz, aki hatékony megoldást tud javasolni a probléma helyrehozása érdekében.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo