fbpx

Milyen készülékek állnak rendelkezésünkre, ha saját magunk nyomtatunk etikettcímkéket?

Nem vitás, hogy ma már számos iparágban megjelennek azok az öntapadós etikettcímkék, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a különböző termékek, árucikkek, illetve küldemények gyorsan, egyszerűen és kényelmesen beazonosíthatóak, nyomon követhetőek legyenek.

A használatukkal sokféle munkafolyamatot le lehet egyszerűsíteni, fel lehet gyorsítani. Példaként lehetne említeni a sportboltokban kapható termékek – sportruhák, -kiegészítők – raktározását, rendszerezését, kiadását, a vásárlók megfelelő módon történő tájékoztatását, illetve magát a vásárlást is. A kérdés legfeljebb az, hogy hogyan állítsuk elő a címkéket?

Manapság már erre is többféle alternatíva áll rendelkezésre, dönthetünk például egy megfelelő kialakítású és teljesítményű címkenyomtató beszerzése mellett, amit a dunasp.hu oldalon vásárolunk meg. Amennyiben emellett tesszük le a végül a voksunkat, akkor nem árt tisztában lennünk azzal, hogy milyen készülékek közül választhatunk, illetve hogy mikor melyiket érdemes megvenni.

A mai írásunkban ehhez a témához hozzuk a legfontosabb információkat.

Ha kisebb volumenben szeretnénk címkéket nyomtatni

Ha csak kisebb mennyiségben van szükségünk az etikettcímkékre, akkor számunkra egy kisebb teljesítményű nyomtató is ideális választás lehet. Alkalmanként ezekkel a készülékekkel is elő tudunk állítani nagyobb mennyiséget – például 3000 címkét –, azt azonban fontos tudnunk, hogy rendszeresen nem viselik jól a nagyobb igénybevételt.

Ezek közül tehát tényleg csak akkor válasszunk, ha egy kisebb iroda vagy raktárhelyiség címkeelőállítási igényét kell kielégítenünk.

Ha napi szinten rendszeresen több, mint 3000 db címkét kell legyártanunk

Ha viszont rendszeresen előfordul, hogy 3000 vagy annál nagyobb mennyiségben kell kinyomtatnunk a címkéket, akkor mindenképp egy közepes teljesítményű nyomtatóra lesz szükségünk. Ezek a modellek ugyanis már sokkal jobban bírják a terhelést, nagyobb igénybevétel esetén is tökéletesen működnek.

Ha folyamatosan üzemeltetnénk a készüléket

Természetesen az is előfordulhat, hogy egy olyan gépre van szükségünk, amit folyamatosan tudunk használni annak érdekében, hogy címkéket állítsunk elő vele. Ez esetben számunkra egy ipari címkenyomtató lesz a legmegfelelőbb választás. Ezek a típusú készülékek nagyon erősek, strapabíróak és folyamatos, szünet nélküli üzemeltetés mellett is kiválóan működnek.

Látható tehát, hogy amennyiben úgy döntünk, hogy beruházunk egy saját készülékre, akkor sokféle nyomtató közül tudunk választani. Az, hogy végül melyik lesz számunkra a legmegfelelőbb modell elsősorban attól függ, hogy napi szinten milyen volumenben szeretnénk előállítani etikettcímkéket.

Még ezek után sem vagyunk biztosak a dolgunkban, vagy bővebb információra van szükségünk ahhoz, hogy határozott döntést tudjunk hozni? Akkor mindenképp érdemes felkerenünk a dunasp.hu szakértőit, akik készségesen segítenek eligazodni a címkenyomtatók izgalmas világában.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo