fbpx

A finn gyártó, aki legendás mobiljainak köszönheti hírnevét

Ma már rengeteg vállalat foglalkozik mobilok gyártásával, és szinte évről évre jelennek meg újabb márkanevek a piacon, de a hordozható telefonok hajnalán ez nem volt még így. Ám már akkor is léteztek olyan ismert gyártók, amelyek hamar népszerűvé váltak, és senkinek sem kellett őket bemutatni.

Közülük mostanra több is a feledés homályába veszett, de olyan is akad, ami még a mai napig is nagy népszerűségnek örvend. Ilyen a legendás finn gyártó, a Nokia.

A nyomógombos megoldástól az okostelefonig

A Nokia már az 1970-es évek óta kísérletezett a hordozható telefonokkal, azonban csak a ‘90-es évek végén, 2000-es évek elején váltak igazán ismertté az első monokróm kijelzős, nyomógombos telefonok.

Ahogy a technika fejlődött, a gyártó is haladt a korral, így megjelentek kínálatunkban a színes kijelzős készülékek, majd az okostelefonok, amelyeket először Symbian, majd Windows Phone operációs rendszerrel dobtak a piacra, de egyik sem lett hosszú távon sikeres, így a mai Nokia mobilokon már Android rendszer fut.

Természetesen ezekhez a készülékekhez is kaphatóak különféle kiegészítők, például fóliák a Tok-Shop.hu oldaláról, amivel biztosítható a készülék védelme, emellett egyedi külsővel ruházható fel. A mai okostelefonok képernyője ugyanis igen érzékeny a külső behatásokra, elég egy élesebb tárgy vagy egy óvatlan mozdulat, és a kijelző máris megkarcolódhat vagy ripityára törhet.

Ezek szerencsére kivédhetőek a megfelelő fólia használatával, ami felfogja az ütéseket és a karcokat, így elég csak ezt kicserélni, nem kell a mobilt súlyos tízezrekért szervizeltetni. No de nem volt ez mindig így.

A legek legje, az internetes mémek sztárja: Nokia 3310

Akik az ezredforduló környékén már nem voltak gyermekek, azok biztosan emlékeznek a finn gyártó egyik leghíresebb készülékére, a legendás 3310-es Nokiára. Igazi “sztárkészülék”, ami megfizethető ára miatt szinte tömegtermék volt a 2000-es évek elején. Ideje felidézni, miért is szerettük annyira!

Igaz, hogy a mai okostelefonokkal (a funkciókat illetően) már labdába sem rúghat, ám akad két olyan tulajdonsága, amivel még a jelenlegi mobilokat is lekörözi.

Az első az üzemidő. Egy 3310-es ugyanis maximum hetente egyszer került kapcsolatba a töltőkábellel, még akkor is, ha a tulajdonosa sokat telefonált, és naponta órákon keresztül döntögette a rekordokat a Snake II-ben. A mai mobiloknál már az nagy szó, ha 2 napot kibírnak egy feltöltéssel.

A másik pedig a strapabíróság. Nem egy olyan történetet hallottunk már, amikor egy Nokia 3310-es leesett az emeletről, megázott az esőben, ki lett mosva a mosógépben, dühében valaki falhoz vágta, vagy önvédelmi fegyverként használta.

A kuriózum pedig az, hogy a készülék mindezt egy darabban túlélte, és utána is működőképes volt. Mindezt védőtok, fólia és egyéb kiegészítő nélkül. A modern okostelefonok aligha dicsekedhetnek ilyesmivel.

Bár manapság már jóformán senki sem használja ezt a legendás mobilt, mégis rendre felbukkan az internetes mémekben, mintegy emléket állítva egykori hírnevének.

(X) Támogatott tartalom

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo