Browsing Archive szeptember, 2009
Hát megint eljött. A Critical Mass. Egyes bringásoknak a két CM már mintegy kiindulási pontként szerepel a naptárában, amikor „program van”. Tuti program. Ahol érdemes ott lenni, ahol ott kell lenni, mert a Józsi is ott lesz, meg a Pityu is, meg a ...
Idén ünnepli 90. születésnapját a belga sisakgyártó, a Lazer. Az elmúlt években talán leginkább a a Genesis modellről ismerhette őket mindenki, hiszen maga a sisak olyan versenyzők fején figyelt, mint például Paolo Bettini. Nézzük hát, mivel is ...
Hol volt, hol nem volt, egy napon Meridáék Piroskája felkerekedett, hogy meglátogassa a nagyit. A sötét erdő mélyén a gonosz farkas útját állta, a vadász pedig lehet, hogy épp a gonosz mostoha parancsát teljesítve Hófehérkével volt elfoglalva, ezért ...
A friedrichshafeni megaexpón olykor legendákba botlik az ember. Például Tom Ritchey-be személyesen - jellegzetes bajusszal, konzervatív csőfarmerban. Nyomait követve eljuthattunk a Ritchey standjára. Ha már ott voltunk, körülnéztünk és láttunk ...
Egy Cube-on ülni mindig jó érzés, ugyanis hihetetlen összhang uralkodik a gépeiken. Egyszerűen az utolsó alkatrészig ügyelnek az összeállításkor, hogy minden egy egységes képbe passzoljon, és a végeredmény tényleg megérdemli a figyelmet (attention ...
Igazi régi motoros már a Polaris, mely a 12. generációnál jár, hiszen már a Magellan márka indulásakor is ott volt a paletta közepe táján, és ott van még most is rendületlenül. Mintha nem öregedne, tartja a lépést a világgal, mindig egy ...
Mindig van új a nap alatt - ez jutott eszembe a Wheeler standon. Nem is tudtam, hogy ilyen jó gépeket is tudnak építeni :-). De komolyra fordítva a szót: a bringáik szépsége terén mindenképpen beleadtak mindent és a hölgyeket is komoly gépekkel ...
A magyar országúti kerékpáros válogatott kapitánya, Stubán Ferenc jó szereplést vár a sportág csúcseseményén, a vasárnapi elit országúti világbajnoki futamon a három magyar indulótól.
„Óriási teljesítménynek tartom, hogy ebben az évben is sikerült ...
Az utóbbi időben érdekes helyzet állt elő otthon, mivel az előszobában összesen öt biciklit kellett kerülgetnem, és így még a hétvégi program kitalálása sem egyszerű, mert ugye ekkora kínálatból nehéz dönteni. De persze a munka az munka, így ...
A szeptemberi tanév elkezdésével az all mountain akadémia is beindul a Bikemag hasábjain, méghozzá rögtön néhány alapvető bringakezelési tudnivalóval, melyek közt talán lesznek majd olyan finomságok, amelyekről még több éves montis tapasztalatod ...