fbpx

Eurobike mustra: Lazer

Idén ünnepli 90. születésnapját a belga sisakgyártó, a Lazer. Az elmúlt években talán leginkább a a Genesis modellről ismerhette őket mindenki, hiszen maga a sisak olyan versenyzők fején figyelt, mint például Paolo Bettini. Nézzük hát, mivel is ünnepli az évfordulót a cég.

Lazer_1

Például egy kis múltidézéssel. Bizonyítván, hogy nem ma kezdték a szakmát, ezt az 1972-es sisakot tették közszemlére, mely a címke tanúsága szerint az első Belgiumban gyártott BMX sisak volt.

Lazer_2

A Tardiz időfutammodell újragondolt változatára minden látogató egyből rámozdult, nem véletlenül. A sisakot hatásvadász módon arany és ezüst színben egyaránt bemutatták a standon. Ezen a sisakon is megtalálható a Lazer és a Jagwire közös fejlesztése a rozsdamentes acélkábellel feszíthető, az állítást a fejtetőn lehetővé tevő Rollsys rendszer. Az idei tendencia az volt, hogy ez az eddig csak a csúcsmodelleknél megtalálható rendszer egyre lejjebb szivárgott a palettán.

Lazer_3

Így megtaláljuk a KruX Citi városi harcosoknak és BMX-eseknek szánt sisakon is.

Lazer_4

A városi bringások azonban ennél még több extrát is kaphatnak akár. Például integrált fényforrást elöl-hátul, mint az ennél a modellnél látható.

Lazer_5

Akinek azonban a fényforrás nem szükséges, ellenben integrált rózsaszín taraj kéne a boldogsághoz, az is megtalálja a számítását: minden bizonnyal ennek a célcsoportnak szól a BOB Radical modell.

Lazer_6

Komolyabb vizekre evezve itt egy országúti újdonság: az O2 modell, mely szinte mindent tud, amit a Genesis RD és a Helium modellek.

Lazer_7

A montisok sem maradnak újdonság nélkül, nekik készült a Lazer Nirvana, természetesen ez is Rollsys rendszerrel kerül majd forgalomba.

Lazer_8

Végül a hölgyekről sem feledkeztek meg, így számukra minden elérhető rószaszínben is – legyen szó akár egy országúti időfutam bukóról…

A gyártó honlapja: www.lazer.be

Lazer termékek Magyarországon: www.bikefun.hu

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo