fbpx

Saris Gran Fondo kerékpárszállító teszt: egyszerű és nagyszerű!

Személy szerint nem kedvelem a hátsó ajtóra szerelhető kerékpárszállítókat, mert macerás a felszerelésük, a bringák rögzítése és a kerékpárok között szivacsozás, hogy ne verődjenek egymáshoz. Persze vannak kifejezetten ügyes szállítók, mint a Superbones, de ha csak két gépet kellene ilyen módon szállítanom, akkor tuti a Saris Gran Fondo-t választanám.

Elsőre furcsának tűnik, hogy a menetiránynak megfelelően, függőlegesen kerülnek rögzítésre a kerékpárok, de pont ez a titka a szállítónak. Egyszerűen felemeled a gépet és „beleülteted” az első kereket a tartójába, utána pedig két pánttal rögzíted a kerekeket. Nagyjából annyi ideig tart mindezt megtenni, amennyi idő alatt elolvastad ezeket a sorokat. A legnagyobb előnye a Gran Fondonak a könnyű bringa rögzítésen kívül az, hogy nem takarja ki sem a rendszámot, sem a lámpákat, így nem kell szívni az utólagos világítás panellel sem!

Végre egy tartó ami nem takarja a rendszámot és a lámpákat!

Arról nem is beszélve, hogy sokan féltik a karbon vázas gépüket a szorító pofás megoldásoktól, bár tegyük hozzá, hogy alaptalanul. Itt tuti nem kell tartani semmi ilyentől, sőt a „fura” vázas bringákat is könnyedén bele tudod rakni. Fura vázas lehet rögtön egy sima női vázas gép is, hiszen hátsó ajtós kerékpárszállító esetén eddig külön összekötő rudat kellett felszerelni, hogy a bicaj felrakható legyen.

A Superbones esetén is írtunk már arról, hogy a Saris mennyire zseniálisan oldotta meg az autóra való rögzítést és a tartó állíthatóságát. Itt is ez a helyzet, bár a szokásos ajtóba akasztható hevederek még mindig megvannak, de azokat tökéletesen burkolták, hogy ne szedjék le a festéket az élekről. A karosszériához négy „gömbfejen” keresztül csatlakozik, amik szabadon forgathatóak, így nem a tartót kell mindig állítgatni. Persze van lehetőség a két keresztrúd pozíciójának változtatására, de ha csak a saját autódon használod, akkor ezt elég egyszer megtenni. Természeten ahogy a képen is látszik, TÜV minősítéssel rendelkezik (mint minden Saris kerékpárszállító)!

A kerékpárokat minden esetben kormánnyal felfelé kell belerakni, de az első kerék rögzítése pofonegyszerű. A sárga kar nyitásával lehajtjuk a nagy keréktartót, majd belerakjuk a bringát és csak visszahajtjuk a keréktartót. Ekkor a sárga karhoz már nem kell nyúlni, mert zárás irányba automatikusan reteszel. Ezért sem kell két ember a kerékpár rögzítéséhez. És még nyitott állapotban is megáll a bringa benne, így a kezelése gyerekjáték. Az egész kerékpárszállító mindössze hat kilót nyom, ami felszereléskor nagyon nagy előnyt jelent.

A belerakható bringák súlya maximálisan 16 kiló lehet, így az elektromos kerékpárokat ugyan kilőttük, viszont az univerzális keréktartó miatt 26”-tól 29”-ig, vagy 622-esig mindent bele tudsz rakni. A „not quite plus” mérettel (2.4”-2.6”) még elboldogul, de pluszos (2.6”+) kereket már nem tudsz belerakni biztonságosan. Viszont megvehető hozzá opcionálisan a gyerekbringákhoz használható bölcső is. Szó se róla, nagy levegőt kell venni, ha meg akarjuk vásárolni, de ahogy az elején is írtam, ha két bringát szállítasz és ezt az autó hátsó ajtaján teszed, akkor ennél most könnyebb, egyszerűbb és ár/érték arányban jobb szállítót nem tudsz venni!

A Saris kerékpárszállítókat keresd a hazai forgalmazó weboldalán, vagy a Velocipel bemutatótermében!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo