fbpx

Rubena Charybdis Top Design (TD) MTB köpeny

charybdis_6A nemrég bemutatott Rubena Kratoshoz és Scyllához hasonlóan a hosszú ideje töretlen népszerűségnek örvendő Charybdis is megújult 2014-re, V95 sorozatszámmal immár kétkomponenses változatban is kapható, illetve az elterjedő új kerékméretekhez igazodva nagyobb választékban, akár Tubeless Supra belső nélküli kivitelben is kapható.

A Charybdis TD használható párban, vagy a Kratos/Scylla/Charybdis trión belül egymással kombinálva. A cseh gyártó kifejezetten támogatja a terepviszonyokhoz és kerékpározási stílushoz legjobban passzoló első-hátsó variáció kikísérletezését, így valóban megtalálhatjuk az ideális „felállást”. A három modell 2014-es grafikai kialakítása lehetővé teszi az egységes megjelenést a vegyes mintázatú párosítások mellett.

charybdis_2

Ahogy a gyártó fogalmaz: „a bizonytalanságnak vége, a Charybdis TD a megterhelő, nedves és sáros pályák külsőgumija.” A tökéletesen elosztott és méretezett bütykök kivételes kapaszkodó- és öntisztuló képességet garantálnak még a legkeményebb körülmények között is. Kétkomponenses kivitele vizes sziklákon, gyökereken, vagy éppen irányváltás, kanyarodás során még megbízhatóbb, mint a korábbi modellek estében. A Charybdis TD tehát akár nedves, sáros körülmények között is jól teljesít nyíltabb mintázata és remek öntisztuló képességének köszönhetően, ebben más, mint a korábban bemutatott, más terepviszonyokhoz tervezett Kratos és Scylla modellek.

A Charybdis TD-t az éleiknél kékes-szürke csíkozással látták el, de a sávok nem a látványért vannak, hanem az SE-Dual Extreme Light Compound (SDX) technológiát takarják. Lényege a két eltérő tulajdonságú alapanyag különleges kombinációja: puha, kiválóan tapadó anyag a futófelület szélein, középen pedig erősebb, fokozott kopásállósággal, kitűnő tapadással és alacsony gördülési ellenállással rendelkező keverék található. A két alapanyag kombinációjának köszönhetően a Charybdis versenyzésre is kiváló választás, hiszen még a legcudarabb körülmények közt is rendkívüli tapadást és biztos irányítást tesz lehetővé.

charybdis_5

A hagyományos, egyösszetételű változat…

A CharybdisV95 Top Design 29×2,25” (57-622) Aramid peremes “hajtogatós” kialakítású, tömege mindössze 590 gramm, a szimpla összetételű változat pedig még ennél is valamivel könnyebb. A 127 szál/col (tpi) szövetsűrűségű leheletvékony oldalfalnak köszönhetően a Charybdis robbanékony, alacsony tömegének köszönhetően a mászást sem hátráltatja. Tagadhatatlanul versenyre teremtett, de bármikor jó szolgálatot tesz, ha a talaj nem porszáraz. Ballonos mérete ugyancsak a tapadást fokozza, illetve kellően tompítja az talajegyenetlenségeket.

A Charybdis modell nem kevés méret és kialakítás-változatot vonultat fel: kapható Tubeless Supra kivitel is, illetve mindkét Top Design összetétel 26″-os, 27,5″-es és 29″-es méretben is elérhető. Az alábbi képen a teljes lista látható.

charybdis_3
[divider scroll_text=”Rubena Charybdis Top Design”]
charybdis_7Ajánlott bruttó fogyasztói árak:

Grey Line Top Design: 8800,- Ft

Fekete, egy komponenses Top Design: 8400,- Ft

További információ a gyártó honlapján

[divider scroll_text=”Rubena Charybdis Top Design”]
Magáról a Rubena cégről:

A legendás Barum gyökerein a 90-es években sarjadt cseh Rubena kiváló MTB köpenyeivel számos világversenyt nyertek, minőségben és teljesítményben bizonyítottan a legjobb gumigyártók között tartják számon. Nem éppen kis cégről van szó, lévén 2014-ben a Rubena tervezett gyártási darabszámai a csehországi üzemekben 6 millió db külső gumi és 10 millió db tömlő! A Rubena ma tulajdonképpen az egyetlen kizárólag Európában gyártó kerékpárgumi márka, ami különösen vonzóvá teszi számunkra, közép-európai lokálpatriótáknak.

Érdemes a Rubena teljes köpenykínálatát szemügyre venni!

Érdemes a Rubena teljes köpenykínálatát szemügyre venni!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo