Négy főre bővült a pekingi olimpián résztvevő magyar kerékpárosok csapata, hiszen az országútis Bodrogi László és Kusztor Péter, valamint a hegyikerékpáros Parti András mellett úgy tűnik Radasics Vilmosért is szurkolhatunk a 2008. Augusztus 21-én ...
Az ember kínjában idétlen szóvicceket fabrikál annak ürügyén, hogy Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter nem hosszabbította meg Bodor Ádám kerékpáros ügyekben illetékes miniszteri biztos szerződését. Ergó nemet mondott a ...
A MÁV-START Zrt. hagyományteremtő szándékkal hirdeti meg a Balaton keleti medencéje körüli kerékpártúrát gyermekeknek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Célunk, felhívni a figyelmet a vasúti turizmus lehetőségeire, a kerékpározás és a vasúti ...
Idén is lesz Eurobike, és a korábbi évek hagyományaihoz híven ezúttal is beszámolunk a kiállításon tapasztaltakról magazinunk hasábjain. Friedrichshafenben azonban 2008-ban számos újítással fogadják majd a látogatókat. Jó hír a későn kelőknek, hogy ...
A P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec SE 2008. március 27-én mutatta be 2008-as versenyzői keretét a budapesti Bringavilág Sportközpontban. A csapat tagjai ezután a városligeti Cafe Waggonhoz tekertek, ahol kötetlenebb jelleggel folytatódott a ...
A klub székhelyén, Braunauban találkozott az új osztrák proficsapat, az „ARBÖ-KTM-JUNKERS Continental Team" 2008-as kerete, melynek tagja a KSI SE korábbi utánpótlás válogatott kerékpárosa, a többszörös magyar bajnok Schipp Olivér (edzője: dr. Györe ...
Remekül sikerült a trieszti Trofeo ZSSDI az olimpiai válogatott kerettag Kusztor Péter számára: a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec kerékpárosa az ötödik helyen végzett a nemzetközi mezőnyben, s ezzel megszerezte a csapat - s egyben Magyarország - ...
Hagyományteremtő szándékkal hozták tető alá a szervezők ezt a kiállítást, hiszen eddig ilyen idehaza még nem volt, hogy speciálisan a kerékpárokra és az ezzel kapcsolatos életmódra fókuszáló expo kerüljön megrendezésre. A budapesti Vasúttörténeti ...
Magyarország legnagyobb kerékpáros eseménye, 2007-ben a Tour-ok történetének eddigi legnehezebb versenye volt, amelyen minden idők legerősebb mezőnye vett részt. 2008-tól a nemzetközi mezőny további kontinentális profi csapatokkal egészül ki. A ...
A Transalp szervezők és a Bikemag együttműködésének eredménye, hogy az idei Jeantex Transalp maratonon két magyar csapat is rajthoz állhat. Mindkét csapat komoly versenytapasztalatokkal rendelkezik, hiszen a Bikemag.hu – Meditech SC csapatnéven ...
Hosszantartó betegség után nemrég távozott közülünk az egyetemes kerékpáros szakirodalom egyik legnagyobb alakja, a Bike World, a Bicycling és az American Bicyclist magazinok szakírója. Nyomtatott sajtóbeli munkássága mellett 1995 óta saját honlapot ...