A hétvégén rendezték Grazban az Utánpótlás Európa-bajnokságot az U15 és U17-es korosztály számára. A hazai U15-ös csapatunk az élmezőnyben, az U17-esek pedig a mezőny első felében értek célba. Az osztrákok az idein kívül még 3 évre nyerték el a Mountain Youngsters of Europe rendezési jogát, tehát az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) által elismert és támogatott versenyről van szó. A négy évre elnyert versenyrendezési jognak előnye, hogy közel van és nem kell mondjuk Törökországba vagy egyéb „Istenhátamögötti” helyre utaznunk, ami iszonyú mód emelné a kijutás költségeit. Hátránya pedig az, hogy kissé talán unalmas lesz már a helyszín, de az utánpótlásnak nem, hiszen „kinőnek” a kategóriából.
A hétfőtől péntekig tartó 5 napos versenyre 3 fős – 2 fiú és 1 lány tagból álló – csapatokat vártak, elsősorban a nemzetek válogatottjait – nekik június végéig kellett nevezni -, majd az egyes régiókból vagy csapatokból összeállított triókat, de a végére már bazár jelleggel lehetett „adni-venni” a versenyzőket, hogy összeálljon egy-egy csapat. Mind az U15-ös, mind az U17-eseknél szép lista kerekedett, hiszen a versenyt 61 ill. 63 csapat fejezte be, ami összesen 372 résztvevőt jelent. Azt meg kell jegyeznünk, hogy ez az 5 napos verseny ennek a korosztálynak meglehetősen fárasztó!
Az első nap került sor a megnyitóra és egy időfutam versenyre. Vagyis a megnyitóra csak került volna, ha nem mosta volna el az eső. Az időfutamversenyen a hazánkban is megismert formátumú, az eliminátor versenyekhez hasonló akadályokkal tarkított pályát kellett teljesíteni, ahol a csapat leglassabb tagjának az idejét mérték. (Itt nagyjából elég lett volna, ha csak a lányok indulnak. Emiatt ennek az értelme megkérdőjelezhető. Viszont a soknapos verseny miatt kellett bele a „töltelék”.
A második napon került sor a csapatváltó-versenyre, ahol a három fős csapat tagjainak egymás után kellett teljesíteni a cross country pályát. Az első nap elmaradt megnyitót keddre halasztották volna, végül teljesen kimaradt a programból a szakadó eső miatt.
A harmadik nap a hazánkban is ismert (Crosskovácsiban és MTB Diákolimpia Döntőjén is alkalmazott) kombinációs versenyen kellett megmérettetni magukat a fiataloknak. Az ügyességi szekción gyűjtött hibapontok – az U15-ösöknél 15, az U17-eseknél 20 másodpercet ért egy rontás – határozták meg a cross country verseny rajtsorrendjét. Az ügyességi verseny és csütörtöki (és a pénteki) X-Large-nak nevezett versenyszámokban is elég jó helyen végeztek a mieink.
A negyedik nap egy érdekes, X-Large nevű versenyszám következett, ami tulajdonképpen egy nagy körön zajló XCO verseny. Ebből a klasszikus vonalvezetésű – egy emelkedő és egy lejtőből álló – futamon egy kört kellett teljesíteni a versenyzőknek. A pálya változatos volt, több aszfaltos és murvás szakasz is szerepelt benne, így a folyamatos esős időjárás ellenére is tűrhető volt még.
A pénteki napon került volna sor az igazi cross country versenyre, viszont az esők miatt inkább ekkorra is az X-Large mellett tették le a voksukat a szervezők. Jól is tették, hiszen a cross country pálya már szinte járhatatlan volt.
Benkó László csapatvezető kísérte a fiatalokat, aki így nyilatkozott a verseny végeztével:
„A klasszikus X-Large és az XCO volt a mieink erőssége, de a kombinációs verseny sem ment rosszul, viszonylag kevés hibákkal teljesítettük. Végre van az U15-ben egy réteg, akik megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben is, tehát „oda tudnak érni”. Az, hogy ennyi csapatból az U15-ösök 7-ek lettek, az több, mint bíztató! Az U17-eseknél egy tartalékos lánnyal, Schmidel Reginával vettünk részt a vállsérült Bukovácz Kata helyett. A fiúknál Valter Attila abszolút top10-es versenyző, végig nagyon jó helyezéseket zsebelt be. Tehát bátran mondhatom, hogy szépen fejlődünk! A verseny érdekessége, hogy vannak nemzetek, akik teljesen odateszik magukat, mások viszont ignorálják az ilyesfajta megmérettetéseket. Például az északi országokból, úgy mint Svédországból, Dániából vagy akár Svájból is több csapat jött, akárcsak egy Ifjúsági Olimpiára. Ezzel szemben például a franciák azt vallják, hogy nekik amúgy is erős a hazai mezőnyük, elvannak magukban otthon is.”
A csapat mellett meg kell említeni az egyéni eredményeket is, hiszen ebben is sikerült kiemelkedő eredményt elérni:
U15
Buzsáki Virág – 4. hely
Kádi Tamás – 5. hely
Fetter Erik – 26. hely
U17
Schmidel Regina – 53. hely
Valter Attila – 27. hely
Kovács Dániel – 77. hely
A hétvégén Balmazújváros adott otthont az országúti kerékpárosok hármas csapat Országos Bajnokságának. A hazai időfutam menők küzdelméről kiderült, hogy az első hely már a rajt előtt „gazdára” talált, a szervezők akár a versenykiírásban is rögzíthették volna, tökmindegy ki milyen sebességgel teljesíti a távot, magyar bajnok csak az Utensilnord hármas fogata lehet.
De mi is történt valójában?
A legizgalmasabbnak az utolsó három induló küzdelme ígérkezett, az Utensilnord címvédőként, a szegediek ezüstérmesként, az egri Bátorfisok pedig bronzérmesként érkeztek Balmazújvárosba. A furcsaságok már azzal kezdődtek, hogy az előnevezések után az Utensilnord nem szerepelt a rajtlistán, és a versenykiírás alapján helyszíni nevezésre nem volt lehetőség. De mi egriek úgy voltunk ezzel, hogy számunkra a kihívás a legfontosabb, s ha van egy méltó ellenfél, annak csak örülünk. Még az sem okozott különösebb fejtörést számunkra, hogy az időfutam magyar bajnok, Fejes Gabi nem indulhatott a csapattársaktól eltérő időfutam mezben, ugyanez azonban nem vonatkozott ellenfelünkre, Pelikán… a két társától eltérő mezben vágott neki a 60 km-nek. A lényeg azonban csak ezután következett. A versengés során szemmel láthatóan jobban haladtunk, mint a hat perccel mögöttünk induló riválisunk, s ez nem csak a mi érzésünk volt, hiszen Ifj Stubán Ferenc, aki Utensilnord kísérő autóját vezette, már közel egy perces előnyt regisztrált a javunkra az utolsó 20 km kezdete előtt. A célban mindenki bennünket ünnepelt,a kis Stubán is elismerte, hogy végül 15-20 mp-el gyorsabbak voltunk. Ebben a pillanatban, sem ő, sem a versenyzői de egyébként egyetlenegy csapat és vezető sem tudott arról, amit ezután próbált a verseny szervezője elhitetni, nevezetesen azt, hogy riválisunk nem hat, hanem hét perccel indult mögöttünk. Tehát egy perccel a hivatalos rajt idejük után. De ez senkinek nem tűnt fel a későbbi bajnoknál, olyannyira nem, hogy még a célba érkezést követőn sem tudtak erről…
Minden nagyképűség nélkül tisztában vagyunk azzal, hogy ma a mi hármasunk (Fejes, Róka, Kónya) 20 kilométeren nem kap 1 perc 40 másodpercet mostani összeállításban szerepelt Utensilnordtól. Mert ha igaz a szervezők verziója, ez történt. S ha igaz, elképesztőnek érezzük, hogy egy magyar bajnokságon, miközben folyik a verseny java, egyetlen csapat, vezető se tudjon arról, hogy az utolsó hármas rajtideje megváltozott.
Büszkék vagyunk a teljesítményünkre, mert a pályán mi nyertünk. De ma ez itthon csupán a második helyre volt elég. Kérjük mindazokat, akik szereplői, résztvevői voltak a versenynek, hogy mondják el véleményüket a azon a fórumon, ahol olvassák az észrevételeinket!
Fejes Gábor, Kónya Tamás, Róka Tibor
Klubunk elnökeként levélben fordulok Katona Kálmán Úrhoz, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökéhez, a szégyenletes ügy kivizsgálását kérve!
A mai napon országúti időfutam számokkal folytatódott Naijingban az Ifjúsági Olimpia kerékpáros csapatversenye, a magyarok közül Móricz Dániel és Tolnai Zsanett állt rajthoz.
Móricz Dániel
A nanjingi ifjúsági olimpián a kerékpárosok csapatversenyében a vasárnapi mountain bike eliminator versenyszám után, hétfőn az országúti időfutamot rendezték. Az országúti időfutamversenyben a 3.86 kilométeres távon Móricz Dániel 5:23.69 perces idővel, 42.929 km/órás átlagsebességgel a 15. helyen zárt, amiért két pontot kapott.
A lányoknál Tolnai Zsanett 6:43.37 perc alatt, 34.449-es átlaggal a 21. helyen fejezte be a vidalt, amiért azonban nem jár pont. Az első helyezett 100, a 16. pedig 1 ponttal gazdagította nemzete eredményét.
A harmadik forduló előtt a leánycsapat a hetedik, a fiúk a tizenkettedikek. Az 50 pontos lányainknál Dánia, Japán és Csehország a listavezető, míg a fiúknál Kolumbia, Lengyelország, Csehország a sorrend, a magyarok 27 pontosak. A versenyben 32 ország vesz részt. Hátra van még a BMX, a hegyikerékpáros olimpiai-krossz szám és az országúti mezőnyverseny; a szervezők öt szám alapján hirdetnek győztest.
A vasárnapi verseny után Erdélyi Attila és társai a BMX pályára mentek, ahol hivatalos edzésük volt. „Teljesen más itt a levegő és természetesen a hangulat is. Talán azért is, mert az országúti és MTB-pálya szintkülönbségben magasabban fekszik és párásabb a levegő. Tolnai Zsanett nagyon élvezte az edzést, szorgalmasan rótta a köröket. A pálya legfontosabb részét, az indítódombot követő első akadályt gyakorolta többször. Egyre jobban gyorsult, de nagyon elfáradt. Móricz Dani bátran kezdett, talán egy kicsit túl bátran is. Nem sokat BMX-ezett eddig és szükség lesz még némi gyakorlásra, hogy biztonságosan tudjon végigmenni. Nem fékez az akadályok előtt és elemelkedik a bringa. Korábban fejezte be az edzést, mert a hétfői időfutamversenyre készült, amit újra BMX edzés követ” – summázott Borbély Ferenc BMX-főtitkár.
Megkérdeztük a magyar csapat szakvezetőjét, Somogyi Miklóst, hogy áll össze az összetett csapatverseny, ami alapján értékelik a kerékpárosok teljesítményét az ifjúsági olimpián: „2 fiú és 2 lány alkot egy-egy csapatot. Mennek külön a lányok és a fiúk egyaránt versenyszámokat, ki-ki, amiben jó 3-3-at. (Összesen öt szám szerepel a programban: XCE, TT, BMX, XCO, mezőnyverseny.) Tolnai Zsanett országúti időfutam, BMX cross, országúti mezőnyverseny számokban indul, Megyaszai Lilla számai: XCE, XCO és országúti mezőnyverseny. Móricz Dániel számai: országúti időfutam, BMX cross, országúti mezőnyverseny, Erdélyi Attila számai: XCE, XCO és országúti mezőnyverseny. Minden versenyszámot pontoznak az elsőtől a 16. helyezettig, 100-túl 2 pontig és lesz két végeredmény a lányoknál és a fiúknál a két-két versenyző pontjai alapján. 24-én lesz egy csapatváltó is, amiben mennek majd mind a négyen, 2 versenyző mountain bike-kal, 2 országúton.”
A nemrég bemutatott Rubena Kratoshoz és Scyllához hasonlóan a hosszú ideje töretlen népszerűségnek örvendő Charybdis is megújult 2014-re, V95 sorozatszámmal immár kétkomponenses változatban is kapható, illetve az elterjedő új kerékméretekhez igazodva nagyobb választékban, akár Tubeless Supra belső nélküli kivitelben is kapható.
A Charybdis TD használható párban, vagy a Kratos/Scylla/Charybdis trión belül egymással kombinálva. A cseh gyártó kifejezetten támogatja a terepviszonyokhoz és kerékpározási stílushoz legjobban passzoló első-hátsó variáció kikísérletezését, így valóban megtalálhatjuk az ideális „felállást”. A három modell 2014-es grafikai kialakítása lehetővé teszi az egységes megjelenést a vegyes mintázatú párosítások mellett.
Ahogy a gyártó fogalmaz: „a bizonytalanságnak vége, a Charybdis TD a megterhelő, nedves és sáros pályák külsőgumija.” A tökéletesen elosztott és méretezett bütykök kivételes kapaszkodó- és öntisztuló képességet garantálnak még a legkeményebb körülmények között is. Kétkomponenses kivitele vizes sziklákon, gyökereken, vagy éppen irányváltás, kanyarodás során még megbízhatóbb, mint a korábbi modellek estében. A Charybdis TD tehát akár nedves, sáros körülmények között is jól teljesít nyíltabb mintázata és remek öntisztuló képességének köszönhetően, ebben más, mint a korábban bemutatott, más terepviszonyokhoz tervezett Kratos és Scylla modellek.
A Charybdis TD-t az éleiknél kékes-szürke csíkozással látták el, de a sávok nem a látványért vannak, hanem az SE-Dual Extreme Light Compound (SDX) technológiát takarják. Lényege a két eltérő tulajdonságú alapanyag különleges kombinációja: puha, kiválóan tapadó anyag a futófelület szélein, középen pedig erősebb, fokozott kopásállósággal, kitűnő tapadással és alacsony gördülési ellenállással rendelkező keverék található. A két alapanyag kombinációjának köszönhetően a Charybdis versenyzésre is kiváló választás, hiszen még a legcudarabb körülmények közt is rendkívüli tapadást és biztos irányítást tesz lehetővé.
A hagyományos, egyösszetételű változat…
A CharybdisV95 Top Design 29×2,25” (57-622) Aramid peremes „hajtogatós” kialakítású, tömege mindössze 590 gramm, a szimpla összetételű változat pedig még ennél is valamivel könnyebb. A 127 szál/col (tpi) szövetsűrűségű leheletvékony oldalfalnak köszönhetően a Charybdis robbanékony, alacsony tömegének köszönhetően a mászást sem hátráltatja. Tagadhatatlanul versenyre teremtett, de bármikor jó szolgálatot tesz, ha a talaj nem porszáraz. Ballonos mérete ugyancsak a tapadást fokozza, illetve kellően tompítja az talajegyenetlenségeket.
A Charybdis modell nem kevés méret és kialakítás-változatot vonultat fel: kapható Tubeless Supra kivitel is, illetve mindkét Top Design összetétel 26″-os, 27,5″-es és 29″-es méretben is elérhető. Az alábbi képen a teljes lista látható.
[divider scroll_text=”Rubena Charybdis Top Design”] Ajánlott bruttó fogyasztói árak:
[divider scroll_text=”Rubena Charybdis Top Design”] Magáról a Rubena cégről:
A legendás Barum gyökerein a 90-es években sarjadt cseh Rubena kiváló MTB köpenyeivel számos világversenyt nyertek, minőségben és teljesítményben bizonyítottan a legjobb gumigyártók között tartják számon. Nem éppen kis cégről van szó, lévén 2014-ben a Rubena tervezett gyártási darabszámai a csehországi üzemekben 6 millió db külső gumi és 10 millió db tömlő! A Rubena ma tulajdonképpen az egyetlen kizárólag Európában gyártó kerékpárgumi márka, ami különösen vonzóvá teszi számunkra, közép-európai lokálpatriótáknak.
Érdemes a Rubena teljes köpenykínálatát szemügyre venni!
Vasárnap, Balmazújváros határában rendezték a 2014. évi hármas csapat időfutam bajnokságot, ahol nem született meglepetés, kontinentális csapatunk, az Utensilnord sora vitte el a pálmát.
A 20 kilométeres fordítós pálya teljesen sík volt, a meglehetősen erős szél jelentette a nehezítő körülményt, három kört kellett megtenni az elit felnőtt férfi kategóriába nevező 7 csapatnak.
Az Utensilnord címvédőként állt rajthoz, érdekesség, hogy a sort kizárólag 19 éves versenyzők, Lengyel Zoltán, Pelikán János és Rózsa Balázs alkották. Végül 41 másodperccel verték a Dr. Bátorfi AKTK gárdáját.
A hazai versenyrendszer témában írt múltkori bejegyzésemben kissé szomorúan tapasztaltam az információáramlás hiányát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy előbbre léphessünk a sportággal.
Ahhoz kétség nem fér, hogy az idei évben körömpiszoknyi információ jutott el a versenyzőkhöz a cross country és maraton kupafutamokat illetően. Ezzel nem akarom – a divatot követni – és a Szövetség vezetését tovább ekézni, mert teszik ezt épp elegen, tekintsük inkább át, mit is tudunk jelen pillanatban.
Akadt némi huzavona a cross country versenyek összetett állását illetően is, ugyanis sokáig nem tudtuk, hogy kinek hány pontja van és hogy áll. Nem irigylem azt, aki a jelenlegi eredménylistákat összefésülte. Ez alapján az idei év utolsó, nagykanizsai magyar kupafutama előtt elkészült az összetett jelenlegi állása.
Az ugrató már az U15-ös pályának is része volt (archív: 2014 – XCO OB)
A múltban történt dolgok felemlegetése után, mérlegelve az eddigi dolgainkat, nézzünk a jövőbe. Még tavaly, amikor néhány lelkes egyesület létrehozta a Cross Country Challange névre keresztelt olimpiai cross sorozatot, azt a cél tűzték ki, hogy a 2015-2016-os évben minél több C kategóriás versenyt szervezzenek, hogy ne kelljen a hazai versenyzőknek drága külföldi versenyekre menni az olimpiai kvótához szükséges pontok gyűjtéséért.
Bár az akkori kezdeményezés az év végére elsikkadt, úgy néz ki, hogy a terv megvalósulni látszik és 2015-ben tényleg sok C kategóriás olimpiai cross versenyünk lesz.
Az UCI-nak az alábbi versenyek és időpontok lettek beadva a jövő évi versenyrendezési igényeinket illetően:
2015.04.19. (vagy május 3.) – Salgótarján Kupa (C1) 2015.04.26. – III. Goda Péter Kupa Zalaegerszeg XCO (C2) 2015.05.09. – III. Endura Villapark Kupa (C2) 2015.06.06-07. – Bikemag Kupa Olimpiai Cross (C2) 2015.06.19-20. – 3. Csömör Grand Prix (C1) 2015.06.27. (vagy 08.22.) – Lővér Kupa (C2) 2015.08.15. – Borsodnádasd-Decathlon-Mátéhegyi Ökopark XCO Kupa (C2)
A hazai versenyidőpontok UCI-nak való leadásával szinte egy időben kerültek publikálásra a jövő évi világkupa versenyek időpontjai is. Szerencsére a hazai időpontok nem ütköznek a világkupákkal, így kvótafutóink is nagyobb valószínűséggel részt tudnak venni a magyar kupafutamokon.
2015.05.23-24. – Nove Mesto na Morave (Csehország) 2015.05.30-31. – Albstadt (Németország) 2015.07.04-05. – Lenzerheide (Svájc) 2015.08.01-02. – Mont-Sainte-Anne (Kanada) 2015.08.08-09. – Windham (Amerikai Egyesült Államok) 2015.08.22-23. – Val di Sole (Olaszország)
A versenyek és a cross country, mint szakág témában Valter Tibor szövetségi kapitányt kérdeztem:
– A cross countryt sokan temetik hazánkban a jelenlegi körülmények között. Milyennek látod a helyzetet?
Úgy gondolom és többekkel beszélve nem vagyok egyedül a véleményemmel, az XCO egy speciális eset. Nem sok köze van a „mostanában történt szövetségi esetek”-hez a hanyatlásnak, persze jót se tettek a szakágnak és a sportágnak a történtek. Kicsit távolabbról nézve is azt látjuk, hogy az UCI is küzd ezzel. Az XCO a sportág versenysportja, de nem mindig elég népszerű.
Persze vannak pozitív példák, lásd Nove Mesto világkupa vagy a svájci világkupa, amelyeket több tízezren, néha közel százezren néznek élőben és még belépő jegyet is fizetnek. És vannak olyan országok, ahol csak a hozzátartozók mennek el megnézni egy eseményt. Mi is ilyen ország vagyunk.
Látni kell, hogy nem a sportágunk az egyre népszerűbb, hanem a kerékpár, mint eszköz, akár közlekedési, akár sporteszközként értelmezve. Akik pedig sporteszköznek használják a kerékpárt azok inkább a maratonok irányába fordulnak, mert az terjedt el a köztudatban, hogy az a jó. Az XCO speciális pályán zajlik, nem csak kitartást, hanem nagy ügyességet, kerékpár technikai tudást igényel és 20-30-40 éves korban elkezdve a kerékpározást, mint sportolást elég nehéz behozni az ilyen irányú lemaradást.
Talán a most felnövő generáció, akiknek egy letörés, egy ugrató nem kihívás, hanem kifejezett élvezet, talán majd ők a későbbiekben is XCO-znak majd. Persze indulói létszámban sosem fog egy maratonnal vetekedni, de nem is biztos, hogy a minőséget az indulók számával kell összefüggésbe hozni, hiszen egy Nove Mesto-i világkupán 150 induló van és 100.000 ember nézi.
Valter Tibor szakmai irányítása alatt igazolt 2010-ben Parti András az EuroOne-Cube Pro MTB Teamhez
– Mit gondolsz, mi – vagy ki – hiányzik a Szövetségből, hogy egy jól szervezett versenyrendszer működhessen?
Én azok közé tartozom, akik jó néhány éve azt vallják, hogy a Szövetség mi magunk vagyunk, a mi érdekképviseletünk és felettes szervezetünk, amelynek az a feladata, hogy koordinálja a sportágunk minden területét. És ha nem jól működik, akkor a legegyszerűbb valakit szidni, az már egy nehezebb feladat, hogy tegyünk valamit azért, hogy jobb legyen.
Az elmúlt 20 évben rengetegen megpróbálták jól vezetni a sportágunkat, mindenkinek voltak érdemei a sok mellé nyúlással együtt, ami a nem tudásból vagy az egyéb hiányosságokból fakad, persze jó magyar mentalitás, hogy mindenki csak a rosszra emlékezik, azzal azonosít be egy volt vagy egy jelenlegi vezetőt. Egyesületi vezetőként már 4-5 vezetést biztos megéltem, Szövetségi Kapitányként pedig kettőt.
De a konkrét kérdésre, hogy mitől lehetne, jobb vagy mi kellene a Szövetségbe, hogy a versenyrendszer jobb legyen, egyértelműen pénz és szakértelem. És itt nem edzői szakértelemre gondolok, hanem sportszervezői képességre. Az elmúlt jó pár évben a Szövetség minimális állami pénzzel rendelkezett, szponzori pénzzel pedig egyáltalán nem vagy csak minimálisan.
Az eddigi versenyrendszer úgy működött, hogy a klub vagy cég jelezte a szövetségnek, hogy szeretne versenyt rendezni, befizette a regisztrációs díjat és megjelent a szövetség honlapján a hivatalos versenynaptárban. Ez még ma is így van azzal a különbéggel, hogy a rendezők már tavaly és idén is kaptak támogatást a szövetségtől. Az összes Szövetségi feladatot egy főtitkár végezte minimál bérért, aki pedig még hajlandó volt segíteni az társadalmi munkában végezte a feladatokat (elnök, elnökségi tagok, szövetségi kapitány, edzők stb). Ez még ma is így van, mert a sokmilliós támogatást nem lehet munkabérre fordítani.
A jövő évi támogatás terhére tervezi a szövetség támogatni még nagyobb összeggel a rendezőket, egyesületeket részben ezért is lesz jövőre sok C kategóriás XCO verseny. Ennek koordinálását jelenleg én végzem. Az első lépés az UCI bejegyzés már leadásra került, reméljük mind a 7 Magyar Kupafutam egyben C1-C2 verseny is lesz.
A C kategóriás Magyar Kupák pedig nem csak a kvótafutóknak jó, ezzel sok versenyző átgondolhatja, hogy felszívja-e magát 2015-re és megméretteti-e magát nemzetközi mezőnyben is. Az utánpótlás korúaknak is egy jó jövőkép lehet, ha színvonalas pénzdíjas versenyeken vehetnek részt, ha elérik a felnőtt kort. A rendezőknek pedig jó lehet, mert a versenyük színvonalasabb lehet a hazai és nemzetközi elit részvétele miatt. Egyszóval ez is egy komoly sportágfejlesztés lehet.
– A jelenlegi helyzetet tekintve nézzünk előbbre az időben! Mit gondolsz, mi lesz a 2020-as olimpián? Addigra válogathatunk már, hogy melyik „Parti Andris” vagy „Benkó Barbi” képviseljen bennünket?
A jelenlegi utánpótlás helyzetünk sokkal biztatóbb, mint azt sokan gondolják. A mostani juniorjaink mellett az U15-U17 kategória évről évre fejlődik, komoly nemzetközi teljesítményt nyújtva.
Ehhez még ha hozzávesszük, hogy 2020-ig van elméleti szerződése a Szövetségnek az állammal a kiemelt támogatásra – persze látható, hogy ezt egy tollvonással bármikor változtathatják állami részről, de bízunk benne (mást úgyse tehetünk), hogy kitart a lendület az állam részéről – és akkor azt kell mondanom, hogy van reális lehetőség, hogy 2020-ra többen versengjenek az Olimpiai kijutásért.
– Egy korábbi cikkünkben több különböző stílusú kommentet kaptál egy félreértés miatt. Mit gondolsz arról a helyzetről?
Vélemény szabadság van, mindenki azt gondol és ír, amit akar és ez jó így. Ami nekem nem tetszik, hogy ezt névvel nem vállalják fel az emberek. A kettő hazai bringás újságnak is felelőssége van ebben, hogy mindenféle nick névvel lehet kommentelni és akármit írogatni.
A konkrét esetről pedig pár szóban akkor:
6 éve vagyok Szövetségi Kapitány, ez idő alatt kb. évente 15 Team Manager meetingen vettem részt, ez nagyságrendileg 90 db. Köztük azon is, amelyikről a kedves kommentelő azt írta, hogy nem voltam ott. Sokan nem tudják, hogy mi is ez, ezért pár szó erről. A Team Manager meeting vagy magyarul csapat vezetői értekezlet, általában a verseny előtti napon van, kisebb versenyeken a rajt előtt 1-2 órával.
Itt a kijelölt UCI bíró a rendezővel közösen elmondja a tudnivalókat a versennyel kapcsolatban. Tehát mikor van a rajt, mikor és hol van a chip felvétel, mikor van a beszólítás. Hány kör a verseny, hol vannak frissítő és technikai zónák. Bemutatja a dopping ellenőrt, aki elmondja, hogy a dopping ellenőrzésnek mi lesz a versenyen a menete, az első hány versenyzőt hívják majd kontrolra és hány kisorsolt versenyző lesz, akinek még meg kell majd jelennie az ellenőrzésen.
Egy világkupán 60-70 ország simán részt vesz, természetesen gondolnak az angolul nem beszélő kollegákra is, ezért írásban kinyomtatva is odaadják mindenkinek a fontos tudnivalókat, emellett a csapatvezetői értekezlet után 20 perccel a csapatvezető email címére is elküldik ugyanezt pdf formátumban. Tehát látható, hogy az UCI-nál atom biztosra mennek az infók átadásával.
Juhász Zsolt és Parti András a Windham-i világkupa után
Az USA világkupán egész héten ott voltunk, gyors kör mérésekor láttuk, hogy 15 percen belüli egy kör, ezért egész héten 7 körre készültünk, meg is lepett kicsit minket, hogy a szombati csapatvezetőin csak 6 kört számolt az UCI bíró a rendezővel. Aztán vasárnap volt az U23, 3 órával az elit verseny előtt. Aznap már nem hívtak össze csapat vezetőit, végül is megtehetik, (az UCI szabály szerint 1:30- 1:45 között kell lennie a távnak) találkoztunk már ilyennel nem egyszer. Szóval ez volt az a 6 vagy 7 kör.
Amúgy pedig tényleg nem beszélek jól angolul, pedig az elmúlt 4 évben minden szeptembertől-februárig tartó időszakot tanfolyamon töltöttem, amely összességében több mint 400.000 Ft-ba került saját pénzből, hiszen én ezt hobbyból csinálom. De amit a szememre vetettek, azért elég sértőnek találtam. És ami még sértőbb, az hogy bringás sulis semmire nem jó Valternak neveztek. Ha van egy kis ideje a kedves kommentelőnek, akkor keressen rám, akár a Google-n is mielőtt ilyeneket ír!
Ide se fogok a kommentekbe írni, de egy kávé mellett szívesen elbeszélgetek vele, vagy bárkivel, hátha közelebb kerül egymáshoz a véleményünk. 🙂
– Köszönöm, hogy válaszoltál és további sok sikert kívánunk!
Megyaszai Lilla a negyedik, Erdélyi Attila 7. helyen végzett a Nanjingban zajló Ifjúsági Olimpia első napján, a kerékpárosok mountain bike XCE Eliminator versenyszámában.
„A szombati megnyitón a vasárnap induló versenyzőink, Megyaszai Lilla és Erdélyi Attila a csapat közös megbeszélését követően nem vett részt, hiszen későn lett vége az ünnepségnek és korán kellett kelni. Tegnap éjszaka is esett az eső és sáros volt a pálya, ami tulajdonképpen nem is jelentett gondot, viszont a szakaszokat összekötő fahíd rendkívül csúszós volt. Lilla és Attila egy-egy kört ment a bemelegítő edzésen. Lilla az egyik hídnál elcsúszott, de szerencsére nem történt komoly sérülés.
„
Az időfutamokon mindkét versenyző harmadik helyen zárt, nagyon jó idővel. Lilla két első hellyel és egy második hellyel került a döntőbe. Attila szintén kétszer volt első, és a döntőbe kerülésért a holland BMX világbajnokkal ütköztek. A holland elcsúszott, Attila pedig a harmadik helyen ért célba. Elúszott a döntő, pedig nagyon közel volt hozzá” – tájékoztatott Borbély Ferenc, a csapat egyik edzője.
„A fiúk helyosztóján Attila a kanyarban másodikként fordult, de a pálya felső szakaszán ütközött egy argentin versenyzővel és elesett. A futamában harmadikként ért célba, ami összesítésben a 7. helyezést jelenti. A lányok döntőjében Lilla harmadikként fordult, de azon a szakaszon, ahol le kellett szállnia a cipőjébe szorult egy kavics és nem kapcsolt be a pedál. Az utolsó szakaszon ugyan nagyon közel került a második és harmadik versenyzőhöz, de már nem tudta őket megelőzni, így a 4. helyen végzett, ami óriási eredmény” – zárta a hazai BMX szövetség főtitkára.
A nemzetek válogatott csapatai az elért helyezéseik alapján pontokat gyűjtöttek a kerékpáros csapatverseny értékeléséhez. Hétfőn az országúti időfutammal folytatódik a csapatverseny.
Augusztus 28. és szeptember 1. között rendezik Greenville-ben (USA) a parakerékpáros világbajnokságot, ahol magyar tandem egység is rajthoz áll majd.
A HungaroFondo kettőse, Butu Arnold Csaba és Ivanics Gergely képviselik hazánkat mind Időfutamban, mind a mezőnyversenyen indulnak. Az év eleji Világ Kupa szereplés alapján erős középmezőnybeli eredmény várható.
Butu Arnold Csaba (pilótája Ivanics Gergely) újabb 4 pontot gyűjtött még júliusban, így már 20 világranglista pontnál tart, és ezzel egy helyet javítva a 16. legjobb parakerékpáros a világon.
Az ezer domb földjén 2014. augusztus 24-én zárul a kilenc fordulós osztrák Centurion Mountainbike Challenge. A huszadik alkalommal megrendezendő maraton három távon és szombati gyerekversennyel várja a résztvevőket.
A tradicionális verseny jubileumához érkezett a kelet-ausztriai Krumbachban, az ezer domb földjén. Az idei év extrája, hogy a hosszú táv újra egy nagy körön kerül megrendezésre, egyébként most is a megszokott három táv közül lehet választani.
De azért a legtöbb dolog maradt a régi: a Tiefenbach Arena az igazi nézőmágnes és a hangulat is itt lesz a csúcsponton!
A verseny honlapján a nézők részére pontos időrend készült a látványos helyekről, valamint egy ingyenes buszjárat is a kényelmet szolgálja.
A három táv 16-, 35- és 72 kilométer, de ne higgye senki, hogy ez sétagalopp lesz, hiszen rendre 600, 1400 és 2900 méter szintkülönbséget kell teljesíteni az indulóknak. Az útvonal 90%-ban erdei és földutakon halad.
A tavalyi 300 körüli indulói létszámból és az előzetes infók alapján azt mondhatjuk, hogy a hazai Nyugat Maraton sorozathoz hasonló versenyre nyílik lehetőségünk Kőszegtől alig 50 kilométerre. Mi kipróbáljuk és beszámolunk!
Régóta szerepelnek magyar bringások az egyik legrangosabb európai utánpótlás kerékpárversenyen, az ausztriai ASKÖ-Radjugendtour-on. Idén remek eredmények is születtek.
Az 1. szakasz befutója
A négy szakaszból álló verseny elő napján a sprintbefutón Bregszászi Bence 11., Karl Ádám 13. lett, ami egyben a legjobban sikerült etap volt magyar szempontból a 17 év alattiaknak kiírt Jugendtour-on.
Karl Ádám válogatott mezben
A tegnap zárult viadalon Karl Ádám összetettben végül az előkelő 24. helyen zárt, Istlstekker Zsolt pedig 26. lett, egyikük sem szedett össze jelentős időhátrányt korosztályuk európai élvonalához képest. Karl a fehér trikóért vívott csatában hatodikként végzett.
Összetett végeredmény:
1. PHILIPSEN Jasper BEL19980302 NBE Belgien 6:50:09
2. RUTSCH Jonas GER19980124 NGE Deutschland 6:50:11 + 0:02
3. HIRSCHI Marc SUI19980824 RSU USTER Flatera 6:50:13 + 0:04
4. MÄRKL Niklas GER19990303 NGE Deutschland 6:50:16 + 0:07
5. EEKHOFF Nils NED19980123 RNE Volharding Wilton Cycling 6:50:19 + 0:10
6. POGACAR Tadej SLO19980921 NSL Slowenien 6:50:26 + 0:17
…
24. KARL Ádám HUN19990909 NHU Ungarn 6:50:47 + 0:38
26. ISTLSTEKKER Zsolt HUN19980210 NHU Ungarn 6:50:47 + 0:38
95. BEREGSZÁSZI Bence HUN19981105 NHU Ungarn 7:24:16 + 34:07
97. FEKETE András HUN19980718 NHU Ungarn 7:24:16 + 34:07
123. CZEH Balázs HUN19980422 NHU Ungarn 7:36:33 + 46:24
136. MOLNÁR Gábor HUN19990701 NHU Ungarn 7:43:08 + 52:59
Hármas csapat ob
Csak a második helyért lehetett versenyezni
A hétvégén Balmazújváros adott otthont az országúti kerékpárosok hármas csapat Országos Bajnokságának. A hazai időfutam menők küzdelméről kiderült, hogy az első hely már a rajt előtt „gazdára” talált, a szervezők akár a versenykiírásban is rögzíthették volna, tökmindegy ki milyen sebességgel teljesíti a távot, magyar bajnok csak az Utensilnord hármas fogata lehet.
De mi is történt valójában?
A legizgalmasabbnak az utolsó három induló küzdelme ígérkezett, az Utensilnord címvédőként, a szegediek ezüstérmesként, az egri Bátorfisok pedig bronzérmesként érkeztek Balmazújvárosba. A furcsaságok már azzal kezdődtek, hogy az előnevezések után az Utensilnord nem szerepelt a rajtlistán, és a versenykiírás alapján helyszíni nevezésre nem volt lehetőség. De mi egriek úgy voltunk ezzel, hogy számunkra a kihívás a legfontosabb, s ha van egy méltó ellenfél, annak csak örülünk. Még az sem okozott különösebb fejtörést számunkra, hogy az időfutam magyar bajnok, Fejes Gabi nem indulhatott a csapattársaktól eltérő időfutam mezben, ugyanez azonban nem vonatkozott ellenfelünkre, Pelikán… a két társától eltérő mezben vágott neki a 60 km-nek. A lényeg azonban csak ezután következett. A versengés során szemmel láthatóan jobban haladtunk, mint a hat perccel mögöttünk induló riválisunk, s ez nem csak a mi érzésünk volt, hiszen Ifj Stubán Ferenc, aki Utensilnord kísérő autóját vezette, már közel egy perces előnyt regisztrált a javunkra az utolsó 20 km kezdete előtt. A célban mindenki bennünket ünnepelt,a kis Stubán is elismerte, hogy végül 15-20 mp-el gyorsabbak voltunk. Ebben a pillanatban, sem ő, sem a versenyzői de egyébként egyetlenegy csapat és vezető sem tudott arról, amit ezután próbált a verseny szervezője elhitetni, nevezetesen azt, hogy riválisunk nem hat, hanem hét perccel indult mögöttünk. Tehát egy perccel a hivatalos rajt idejük után. De ez senkinek nem tűnt fel a későbbi bajnoknál, olyannyira nem, hogy még a célba érkezést követőn sem tudtak erről…
Minden nagyképűség nélkül tisztában vagyunk azzal, hogy ma a mi hármasunk (Fejes, Róka, Kónya) 20 kilométeren nem kap 1 perc 40 másodpercet mostani összeállításban szerepelt Utensilnordtól. Mert ha igaz a szervezők verziója, ez történt. S ha igaz, elképesztőnek érezzük, hogy egy magyar bajnokságon, miközben folyik a verseny java, egyetlen csapat, vezető se tudjon arról, hogy az utolsó hármas rajtideje megváltozott.
Büszkék vagyunk a teljesítményünkre, mert a pályán mi nyertünk. De ma ez itthon csupán a második helyre volt elég. Kérjük mindazokat, akik szereplői, résztvevői voltak a versenynek, hogy mondják el véleményüket a azon a fórumon, ahol olvassák az észrevételeinket!
Fejes Gábor, Kónya Tamás, Róka Tibor
Klubunk elnökeként levélben fordulok Katona Kálmán Úrhoz, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökéhez, a szégyenletes ügy kivizsgálását kérve!
.