A soproni XCO országos bajnokság előtti estén egy sajtótájékoztatót tartottak a szervezők az Erhardt Étteremben, ahol – lévén jelen voltak kvótafutó mountain bike-osaink – rövid beszélgetésre került sor olimpiai kijutási esélyeinkről.
Horváth Csaba főszervező, miután a Focus Team Hungary nevében megköszönte a lehetőséget a Szövetségnek, hogy Sopronban rendezhették az XCO Országos bajnokságot, valamint főszponzorainak – a Focus kerékpárok magyarországi forgalmazójának és a Limit Change soproni vállalkozásnak – a támogatást, bemutatta az új pályát és a megjelent versenyzőket.
A sajtótájékoztatón helyet foglaltak a kvótafutó válogatott tagjai, akik azért küzdenek, hogy 2020-ban legyenek magyar indulók Tokióban: Benkó Barbara, Dr. Cseh Veronika és Schmidel Regina, valamint Dina Márton, Palumby Zsombor, Parti András és Valter Attila. A szövetségnek és a magyar kerékpársportnak is rengeteg energiájába kerül az, hogy az olimpiai kvótaszerzéshez szükséges UCI-pontok összejöjjenek, és ők azok, akik ezért a legtöbbet tudják tenni az országban. Az olimpiai kvóta megszerzése szempontjából fontos változásokról Benkó Barbara beszélt hosszabban:
„Mindenképpen fontos, hogy májusban kezdődött el a kvótafutás és idén el is kezdtük májusban a pontgyűjtést, a lányok is járnak közeli versenyekre, gyűjtötték az UCI-ranglistapontokat. Az előző ciklusban az volt a baj, hogy az utolsó utáni pillanatban gondoltak rá, hogy kvótát kell szerezni, ami visszagondolva már nem volt reális… Vizipisztollyal tüzet oltani nem túl ideális, és nem is sikerült, utolsó félévben nem fog menni. Most időben elkezdtük, nyilván nagyobb esély is van rá. Illetve az új szabályoknak köszönhetően van egy kiskapu is, ami rám rak terhet, ugyanis aki top 10-ben végez jövőre Kanadában a vb-n, automatikusan kvótát szerez az Olimpiára. Nyilván nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy versenyre mindent felrakjunk, már csak azért sem, mert ez technikai sport. A világranglista alapján kell kvalifikálni, amire van is reális esély, hiszen a lányoknál több induló is lesz. Egységesítették a női és a férfi pontrendszert, az új szabályok szerint 38-38 fő kvalifikálhat Tokióra, a lányoknál ez több, mint eddig, a fiúknál sajnos kevesebb. Rióban egy hellyel maradtunk csak le és a pontrendszer változása szerintem nekünk jó, de ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni.”
Bár a férfiaknál nehezebb dolgunk lesz papíron, a válogatott azonban egységesebb és nagyon fiatal versenyzők alkotják a háromszoros olimpikon Parti András mellett a nemzeti csapatot. A legutóbbi országúti Eb-n is remekül szereplő Dina Márton a következőt tette hozzá:
„Ugyanaz a rendszer, de most négyen megyünk a kvótáért, nem hárman, ha valaki lesérül, kiesik, tudjuk pótolni, abszolút bízom a kvótában és reálisnak látom!”
Az XCO szakág bajnokai, Benkó Barbara és Parti András a szezon hátralévő részével kapcsolatos terveikről is beszéltek, Barbi a következőket nyilatkozta:
„Két hét múlva Európa bajnokság Glasgow-ban, ami furcsa most, mert az utánpótlás korosztálynak és U23-asoknak jövő hétvégén Grazban lesz. A felnőttek egy össznépi hét sportágat tömörítő európai játékokon vesznek részt, kerékpárban az összes szakág jelen lesz, országút, mountain bike, BMX és pálya. Augusztus 7-én lesz a mi versenyünk, keddi napon, az időpont azért érdekes, mert nekem azon a hétvégén már Kanadában kell lennem világkupán. A csapatom számára nagyon fontos a vk-szereplés, szerdán van lehetőség átrepülni, és pénteken már short race 6 óra időeltolódással, ami annyira nem ideális… 13. vagyok a világkupa összetettben, mindenképpen szeretnék jól szerepelni, elkezdtem a felkészülést ezen a héten az Eb-re, Kanadára és a vb-re. Ezekre fókuszálok, de a magyar bajnoki cím is nagyon fontos minden évben, nekem is, a csapatnak is.”
Parti András is címet védeni jött Sopronba, a szezon hátralévő részét így foglalta össze:
„A következő versenyek tekintetében leginkább az Európa-bajnokság fontos, nekem a kanadai vk kimarad. A világkupák közül a franciaországi a következő, majd a világbajnokság a legfontosabb verseny. Ezek között különböző C-kategóriás versenyeken indulok az olimpiai kvótafutás miatt, majd a vb után is a válogatottal.”
Bringások, akik megfordultak (legtöbbször remekül is teljesítettek) a Tour de Hongrie versenyén, majd a kerékpársport legjobbjai között is letették névjegyüket. Közéjük tartozik a Magyar Körverseny 1995-ös összetett győztese, aki később a nemzetközi karaván egyik közismert és igen sikeres alakja lett.
Az 1995-ös Tour de Hongrie rajtjánál kilenc ország tizennyolc csapatának százkilenc kerékpárosa sorakozott fel, s a viadal végkimenetele gyakorlatilag már az első napon eldőlt. A rajtnál ugyanis ott volt a Lada Samara együttese is, a korszak legerősebb orosz sora, amelyben már bontogatta szárnyait a korszak egyik kitűnő bringása, Szergej Ivanov is.
A húsz esztendős legény a nyolcszakaszos körverseny első etapján, a Budapest és Eger közötti 152 kilométeres szakaszon nem bízott semmit a véletlenre, csaknem kétperces előnnyel ért célba, s rögtön felhúzhatta az összetett első helyezettjét illető piros trikót (akkoriban a főszponzor miatt sárgáról pirosra váltott a Magyar Tour).
A későbbiekben a mieink közül Steig Csaba, Bebtó Zoltán és Árvai Attila is nyert etapot, Ivanov azonban a hatodik, nagykanizsai befutón aratott újabb sikerével bebiztosította összetett győzelmét a fehérorosz Alekszandr Kavecki (MTZ), a német Jens Dittmann (TSV Erfurt) és a negyedik helyezett Istlstekker János (Szekszárdi Bici Tour) előtt.
Szergej Valerjevics Ivanov 1975-ben látta meg a napvilágot az akkori Szovjetunióban, Csuvasföldön. Tehetségére hamar felfigyeltek, pedig a politikai enyhülés éveiben az orosz bringások valósággal lerohanták a profi kerékpársportot.
Ivanov az 1995-ös Tour de Hongrie megnyerését követő évben a kis Tour de France, azaz a Tour de l’Avenir dobogójára állhatott fel. Ezután számára is megnyílt az út a profik világába: 1997-ben a holland TVM-Farm Frites profi csapatába került, amelynek színeiben már abban az esztendőben végigtekerte a Vuelta a Espanát, négy Top10-es szakaszeredménnyel!
Később versenyzett a legendás Fassa Bortolo (2001-2003), a T-Mobile (2004-2006), az Astana (2007-2008), s a Katusha (2009-2011) csapatainál is. Karrierje során hat ízben nyerte meg az orosz országúti mezőnybajnokságot (1998, 1999, 2000, 2005, 2008, 2009), tizenkét nagy körversenyen tekerhetett (két szakaszt is nyert a Tour de France-on), nyert Lengyel Körversenyt és Vallon Körversenyt, kétszer indulhatott az olimpián, pályafutása legnagyobb diadalát nehéz meghatározni.
Talán e kettő közül választanánk: a 2001-es Tour de France kilencedik szakasza Pontarlier és Aix-les-Bains között mintegy 185 kilométer hosszan, lényegében végig sík terepen vezetett. Ivanov a nap szökését sikerre vezette, a célhoz közeledve remek ütemben támadott, végül tizenhat másodperccel előzte meg a spanyol David Etxebarriát.
Ezzel szembeállítva 2009-ben az ardenneki klasszikusok egyik nagy presztízsű viadalát, az Amstel Gold Race elsőségét sikerült elhódítania, hatalmas csatában legyőzve Karsten Kroon és Robert Gesink kettősét.
Ivanov a 2011-es idény után fejezte be pályafutását, a hírek szerint Belgiumban él, s 2016 óta az orosz országúti válogatott vezetőedzőjeként dolgozik.
Debrecen és Ibrány között 157,6 kilométer várta a Visegrád 4 Special Series kerékpárverseny – UCI 1.2 résztvevőit. Kusztor Péter (My Bike-Stevens) nyert sprintben, a hajrában a cseh Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és a szerb Marko Danilovic (Szerbia) kettősét lehajrázva.
A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület még egy nemzetközi országúti kerékpárversenyt rendezett hazánkban. 2018. július 22-én Debrecenben rajtolt és Ibrányban ért célba a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában is szereplő egynapos viadal mezőnye.
Pontban 13 óra 40 perckor 17 csapat közel 100 kerekese vágott neki a távnak, a mezőnyben egy igencsak nagynevű versenyzővel, a korábban Párizs-Roubaix-t és Flandriai Körversenyt is nyerő olasz Andrea Tafival.
Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, ám igazából nem nagyon akart senkit sem elengedni a mezőny, az első óra 49,5 kilométer/órás átlaga önmagáért beszélt. Az osztrák My Bike-Stevens csapata szinte minden akcióban benne volt, Kusztor Péter is több alkalommal indított.
A verseny sztárvendége Andrea Tafi (Zengő KSE) is kísérletezett, de neki sem sikerült elszakadnia, egy darabig azért kivette a részét a mezőny mozgatásából.
Mintegy kilencven kilométer megtételét követően egy tizenhét fős sor tudott ellépni, szűk egy perces előnyre szert téve, majd tízen mentek innen tovább, név szerint Alberto Marengo (Kőbánya Cycling Team), Andi Bajc (My Bike-Stevens), Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia), Stevan Klisuric (Szerbia), Benjamin Hill (Ljubljana Gusto Xaurum), Jodok Salzmann (WSA Pushbiker), Dominik Hrinkow (Hrinkow Advarics), Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és Patrik Tybor (Dukla Banska-Bystrica).
Ibrányhoz közeledve rohamtempóban kezdett csökkenni az elmenés előnye, ekkor úgy tűnt, hogy mezőnyhajrával zárul a verseny. Sajnos néhány kisebb bukás is nehezítette a kerekesek dolgát, a legrosszabbul a norvég Björnar Overland (Kőbánya Cycling Team) járt, ő a mentőautóban végezte.
Ibrányba beérve még négy kör várt a kerekesekre. A szökevények előnye meglepő módon ismételten növekedni kezdett, ám ezzel együtt az összhang is megbomlott az élen.
Három kerekes tudott ellépni Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia) és Karel Tyrpekl (Pardus Tufo-Prostejov).
Az utolsó kör kezdetén biztossá vált, hogy őket már nem is érik utol, Kusztor robbantott elsőként minek eredményeképpen Danilovic leszakadt, de később visszaengedték, így hárman sprintelhettek a győzelemért. A leggyorsabb Kusztor Péter (My Bike-Stevens) volt, aki győzelme mellé 40 Europe Tour pontot is bezsebelt. A második Tyrpkl, míg a harmadik Danilovic lett.
„Egy rettentően nehéz nap elé néztünk, hisz egy teljesen sík szakasz várt ránk – mondta Kusztor Péter röviddel a célba érkezést követően. – Folyamatosan próbálkoztunk, személy szerint én magam is nagyon sokszor voltam elől, de a többiek tartottak tőlünk, életképes szökés, sokáig nem is alakult ki. Ibrányhoz közeledve sikerült elszakadnunk egy nagyobb sorral, majd onnan is tovább mentünk tizen. Egyértelmű volt számunkra, hogy nem várunk a sprintre. Sikerült elszakadnom két másik versenyzővel az ibrányi körpályán. Nagyon kedvező helyről kezdhettem a hajrát, tudtam tartani a cseh versenyzővel a lépést, és végül sikerült lekerülnöm az utolsó métereken.”
EREDMÉNYEK Visegrád 4 Special Series, Debrecen–Ibrány (157,6 km):
1. Kusztor Péter, (magyar) My Bike-Stevens 3:15:19
2. Karel Tyrpekl (cseh) Pardus Tufo-Prostejov 3:15:19
3. Marko Danilovic (szerb) Szerb válogatott 3:15:19
4. Andi Bajc (szlovén) My Bike-Stevens 3:16:04
5. Jodok Salzmann (osztrák) WSA-Pushbikers 3:16:04
6. Patrik Tybor (szlovák) Dukla Banska-Bystrica 3:16:04
7. Dominik Hrinkow (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:04
8. Benjamin Hill (ausztrál) Ljubljana Gusto-Xaurum 3:16:06
9. Andreas Hofer (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:45
10. Richard Holec (cseh) Topforex-Lapierre 3:16:49
A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 Kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján (http://www.v4kerekparverseny.hu/) találhatók.
Az utolsó hét nehéz hegyi szakaszai előtti hétvégén hagyományosan átmeneti szakaszok jellemzik a Tour de France programját. Nincs ez másként idén sem, a szombati etap után vasárnap is a szökéseké volt a főszerep a túlságosan is kényelmesen tekerő mezőny helyett. A nap végén pedig ismét az Astana csapata örülhetett.
Ismét egy nagy számú szökevénycsoport állt össze a szakaszon, többek között Peter Sagannal (Bora-Hansgrohe), aki továbbra is szorgosan gyűjtögette a pontokat a szökés elején, Greg Van Avermaettel (BMC), aki úgy tűnik, élete legjobb Tour de France-át tekeri, hiszen még a második hét végén is benne van a top 20-ban , Thomas de Gendttel (Lotto-Soudal), aki nélkül nem is lehetne szökés, Bauke Mollemával (Trek-Segafredo), Rafal Majkával (Bora-Hansgrohe), vagy éppen az Astana két versenyzőjével, Magnus Corttal és Michael Valgrennel.
A nap folyamán Lilian Calmejane ( Direct Energie) volt az egyik legaktívabb versenyző, szólóban is tekert egy ideig, de az utolsó emelkedőn már Majka, Mollema és Cort vette át a főszerepet, miközben a több mint 13 percre érkező főmezőnyben Dan Martin ( UAE Team Emirates) próbálkozott egy támadással.
Az élen tekerő trióból végül az újonc Cort került ki győztesen.
Az összetett élmezőnyben nem történt változás – arra ott lesz majd a jövő hét a Pireneusokkal -, továbbra is Geraint Thomas ( Team Sky) viseli a sárga trikót.
A nap fontos eseménye volt még, hogy Gianni Moscont (Team Sky) kizárták a versenyből sportszerűtlen magatartás miatt.
A Salzkammergut Trophy még mindig a legnépszerűbb külföldi MTB maraton a magyar montisok körében, idén is rengetegen vettek rajta részt, szám szerint 235-en álltak rajthoz valamely távon, köztük a a legkeményebb „A” távon is, ami Európa legnehezebb maraton pályája. A magyar teljesítők közül kaptunk egy személyes beszámolót, melyet az alább olvashattok.
„Salzkammergut Trophy “A” strecke, avagy egy nehéz nap a nyeregben.
Kezdem csütörtöktől, elvégre nem mindig jó in medias res, hátha kimarad valami fontos.
Tehát csütörtökön délután kiértünk 3 óra körül a panzióba, Gosau falucskába, ami kb 18 km-re található Bad Goiserntől (start/cél), és a verseny vége itt is keresztül halad. Erről nemsoká.
Gyorsan beszórtuk a cuccunkat a szobákba, öltözés és nyeregbe. Közben megérkezett az egy C-távos csapattársunk is (Fekete Zsolti), a szomszéd panzióból.
Így már heten (6 versenyző+egy kísérő: Dr Timár Zsolt, Vock Balázs, Vock Mátyás, Fekete Zsolti, Marosvölgyi Csaba, Keöd Ágoston, + Vock Ádám) szeltük az alpesi levegőt a következő település felé, ahol felvettük a maradék “A” távos kollégát ( Várallyai László).
Egy gyors kupaktanács, majd irány a verseny szerinti utolsó nagy hegy lejtője, azaz visszafelé megmásszuk, hogy a gravitáció lehozzon. (Laca, hova is megyünk?? Oda Gosti…)
Egy kis aszfaltos mászással fel is zsinnyegtettünk “gyorsan” a Vorderer Gosausee-hez. Annyira szar volt a látvány, hogy véletlenül csinálnom kellett egy képet, meg még egyet….
Vorderer Gosausee (micsoda “hitvány kis kacsaúsztató”, azért a “dombok” egész szépek körülötte 😀 )
A tó bal oldalán látható út betorkol a schotteres emelkedőbe, itt volt is lehetőségem megnézni, hogy milyen pulzuson, keréknyomáson és egyáltalán hogyan fogok tudni mászni és ereszkedni, ugyanis ilyen magasan még sosem kerékpároztam. Felfelé pulzus rendben, nyomás kicsit magas, látvány kiváló, oxigén van. Az indulástól számítva 55 percig másztam, itt egy gyors nyomáscsökkentés következett, majd nekiálltam megismerni a pálya végét. Sodrós fehér kavicsos murvás, tempós, de viszonylag veszélyes, nem baj, ezt szeretem.
Pénteken még egy laza edzés, pulzus rendben, bringa rendben, fej rendben. Délután Bike Check, vacsora, készülődés majd korai fekvés.
Azért volt a zsebben ellátmány, de kevésnek bizonyult. A biztonság kedvéért vettem plusz egy belsőt és egy kis pumpát. (hogy ne kelljen használni)
És akkor jöjjön a lényeg, szombat.
Telefon ébreszt, 03:20. Agy bootol, az op rendszer lassan betölt (03:20:01). A p***csába, mit keresek itt??? Azonnal vigyen haza valaki, nem akarom… de már késő mert visz az előre beállított program… Zokni, neogranormon gazdagon, nadrág, pulzusmérő, mez, ellátmány dobozban, csere ruha táskában. Egy emelettel lejjebb közösségi reggeli, két tojás kis szalonnával… egy emelettel feljebb a reggeli utáni magnézium por, béres csepp és társai, nehogy fejben hiányozzon valami a naphoz.
Két szempillantás alatt cucc a kocsiban, majd Jotti BMW-je már szeli is a szerpentint lefelé, közben pirkad, nézem a hegyeket:
-mi a *****-t csinálok én itt??!!
Jotti: -nyugi jó lesz csak élvezd, és állj meg a frissítőknél ha kell, ha nem.
-Jól van Doki, ha te mondod.
Beérünk Bad Goisernbe, vészesen pirkad, látszik a környék (A hegyek), kemény lesz a mai nap.
Bringák le, irány a rajt. Oldalról be a kordonon át a közepébe, nehogy a végéről induljunk (volt itt aki eredményt akart menni, (első 100.)) Még mindig csak fél öt, spannolják a tömeget a hangszórón át, megjön az ördög, villognak a telefonvakuk, a pulzusom állóhelyben 120 és 140 között ingadozik, pedig jó idő van, 13°C. Lassan eljön az 5 óra, levesszük a mellényeket és a karmelegítőket, amiket szorongva aggódó családtagok vesznek át a kordonon kívülre. (mármint azé aki hozott családot). Az A távon 6-an vártuk versenylovak módjára az indítást, három rutinos róka (Dr Timár Zsolt, Várallyai László, Vock Balázs, és három elsőbálozó Marosvölgyi Csaba, Vock Mátyás, Keöd Ágoston). Végül eljött a pillanat, a hatalmas tömeg megindul, kattognak a cipők a pedálokon, pulzus ugrik mint vadászkopó a lőtt vadra. Nincs túl nagy viháncolás, mindenki tudja a tétet, ahogy “lassan” pörgetünk ki a városkából. Közben nyugszanak a dolgok odabent, élesedik az elme, mélyülnek a lélegzetvételek, még elköszönünk egymástól, sok sikert kívánva, a célban találkozunk felkiáltással.
Kezdődik az első mászás, minden körülmény tökéletes egy fantasztikus mászáshoz, oxigén, hőmérséklet, kilátás, pulzus, erő… Kivételesen nem melegítettem be előtte, de gondolom ez érthető 🙂
Szépen kezdett beállni a pulzus a 170-180 tartomány köré, persze tudom, nem ezt beszéltük meg Atival (Garas Ati/Aticoach) de lassítva sem esett vissza, viszont a sebesség rettentő módon, így nagy koncentrálás közepette igyekeztem 170 körül tartani, mondván majd javul, ha bemelegszem. Az első mászás kisebb megszakításokkal 500m-ről egészen majdnem 1400m-ig tartott, először még alpesi réteken, gyönyörű porták között, majd zordon kárpátok módjára fenyvesben, hogy végül a szinte kopár hegy csúcsig tartson. Szépen lassan felértünk a köves egynyomosig, ahol jobbról-balról már álltak is defektet javítva a sporik. Egyszer csak Vock Balázst látom, aki már Pál… pum-Pál.
Balázs, van minden?
Szerencsére tegnap vettem pumpát. 🙂 Majd köszönünk és irány tovább felfelé.
Közben szép lassan elmorzsoltam az első órai betevőt. Egy “Páwábá” (Power Bar C2 max- ahogy a rajtcsomagban hivatkoztak rá).
Jön fel a nap, meg mi is jövünk fel a hegyre. Az első mászás 01:10:45-ig tartott, tehát viszonylag szép VAM-ot tudtam menni. A képen már közel tetőn járunk. A völgyben Bad Goisern.
Balázs lassan utolér, kihasználom a helyzetet és lövök egy fotót úgy, hogy ő van mögöttem. (Nem gyakori látvány, Bocs Balu 🙂 ). Közben Dr Jotti gyönyörködik a kilátásban bal oldalt, miközben ő is hevesen Pál. (pum-Pál)
Mondja, semmi gáz, majd jön…
Egy fantasztikus lejtőzés következik, végig flow, (igazából a rajttól ) schotter, sima liba, fogynak az emberek előlem, fék bemelegszik, én is, utólérek sok ismerős mezt, akik felfelé elmentek. Első itató…itató, mert csak egy kis 500ml-es kulacs vízzel jöttem fel a hegyre, tehát itt enni még nem ettem, csak mindkét kulacsot töltöttem, sótabi és go go gooo. Ismét mászunk, itt már szépen bemelegedve, pulzus a helyén, közben szorgalmasan teljesítem a szépen beosztott kb 20 percenkénti falatozást a páwábák és BCAA-kból.
950-ről felkúszunk egészen 1200m-ig ismét (ki gondolta volna, hogy mászunk ennyit?? 😀 ). Lábak szépen forognak, hőmérséklet még mindig perfekt ( 20°C alatt bőven), kiválóan érzem magam a nyeregben.
Az első hegy utolsó mászása. Előttem két Magyar kerékpáros.
Lefelé, lefelé, jön a híres köves, gyökeres Singletrack lefelé. Állok elébe, azaz én nem, de rajtam kívül 10-ből 11-en állnak és nézik merre tolják. Középen ökölnyi és több 10kg-os méretű bazalt kövek, nedvesek, sárosak csúsznak. Szélén szépen kijárt, ezért kiálló fenyő gyökerek, nedves földdel. Nagyszerű, ez egy MTB verseny…ha haladni akarok irány a fák közé, hajts, hibátlan teljesítés 40-50 embert tuti elhagytam, vigyor 1000 dolláros, fültől fülig ér… ez az MTB sava borsa. Jön a sziklába vájt út, sajnos beszorulok tempo nulla, nem baj nézelődöm, néha azt is kell. Közben haladunk szépen lefelé, világosodik rendesen, lassan már látok a “sötét erdőben” is, ezért gyorsul a tempó . Folyamatos single track, sok mazsola, nagy gond, ha nem előzök sosem érek körbe, ezért végig kockáztatok többekkel egyetemben a szakadék peremén. Első dh pipa, jön a lépcső, híd még egy lépcső. Persze mazsolák, szólok, hogy hagy menjek előre, mert nem tolnám mint ők. Lépcsők pipa, irány a folyó part.
Némi vonatozás után eljön az első frissítő. Kaja, pia, buli. Azaz banán, süti, kolbászka, sótabi, izó. Indulás, nyomom mint a barom, pulzus már szépen csökken, tempó változatlan, jövök bele… itt már volt némi A zónás utazás is 26-30 km/h között, sík…
Második hegy, nagyrészt egyezik az elsővel az útvonal, semmi extra, flow élmény, pár fotó, egyszer csak fent vagyok.
Fantasztikus táj, fények… itt már több mint 1500 m szint és 3 óra eltelt.. de még mindig csak reggel 8 van.
Visszafelé is pazar a látvány, ezt mondjuk máshogy nem látom, csak ha lefotózom:
jövünk fel mint az ásvány víz…jövünk fel mint az ásvány víz…
Második, harmadik hegy, minden rendben, lefelé flow, nagyon jó a tempó, nem mennek el sokan… felfelé sincs gáz, pulzus allright, nincs itt semmi gond. Frissítés folyamatos, víz fogy… A hőmérséklet lassan kúszik, a negyedik hegy tájékán, itt már érzem, hogy picit visszább kell vennem, mert egyre jobban izzadok és a pulzus is menne az egekbe, ha nyomom. A negyedik hegynek lefelé ugyanaz mint az első… kisebb tömeg nagyobb veretés.. Jön a single track ismét a gyökerek, a tolóktól biztatás, hallom, ahogy egy áll leesik a tempó láttán, aztán szakadékos singletrack, magyar kollégával, eszméletlen ereszd el a hajam zajlik, az adrenalin annyira nyom, hogy lefelé nincs félelemérzet, nem gondolok semmire, csak haladjunk, felmérem az utat, ugrál a szemem az ösvényen le/fel/jobbra/balra, fel sem fogom mit történik, valahogy az agy kimarad az irányításból… és mégsem történik baj… kiabálok, LINKS !!! LINKS!!! NOCH EIN!! BITTE, DANKE!!!
Sajnos a technikás rész végére ismét beragadok, elfogy a LINKS és RECHTS is, nincs hely előzni. Jön balra egy hatalmas letörés, jobbról sorakoznak a sziklán tolva, én meg nyeregben egy német sráccal, gyök kettővel mutatjuk, hogy ezt lehet nyeregben… dolgoznak a stabilizáló izmok rendesen. Ismét lépcsők, megbeszéljük, hogy ő is nyereg én is nyereg- úgyhogy maxon nyomjuk odáig, hogy le előzzünk mindenkit. Szerencsére senki nincs a lépcsőnél 🙂 Happy finish, gyereknap.
A 29”-es pont jól kapja a lépcsőfokokat egymás után, erre tervezték, kimozogjuk szépen amit kell, szinte nem is dolgozik a teleszkóp… vastaps a nézőktől, kerepelés, óriási biztatás..
Jön az egyszemélyes híd, végén lépcsőkkel, amik kis fokok, így csak le kell gurulni rajtuk, nyereg mögötti súlyponttal, itt egy “hajrá magyarok” biztatás lepett meg, de nagyon jól esett… patakpart ismét, első frissítő ismét, de leterelnek jobbra, nagy a tempó, nincs idő gondolkodni, várom, hogy a jobboldali ágon is van frissítő, de nincs…akkor ezt majd kimozogjuk szépen… ismét mászás…. 31°C, majdnem 6 óra menetidő és közel 4000m szint…. bejött az előrejelzés, mocsok jó idő van, nekem már túl jó… mez lehúz köldökig… hűlök, haladok. Körülöttem lassan kezdenek szarul kinézni az emberek…. (Fekete rajtszámmal)
Ötödik hegy, sok ember, F táv (22km??)… Tiszták, frissek, nyomják, pofátlanok… egy kettő próbálkozik… De főleg egy fiatal srác…
Belső monológ:
-ne foglalkozz a vele, ha ezen a távon indultál volna már már rég bent vagy, és nem itt szarozol az A távosokkal…
– igazad van hadd menjen… hátra… villa lock, kettőt levált, kiáll, anyáddal szórakozz barom.
Vele többet nem is volt gond, páran azért még beálltak mögém vonatozni, (micsoda pofátlan népség… nemhogy ők húznának) tehát a tempó jó, habár az idő meleg, egyre jobban… ez nem jó..
Közben jön a nagy frissítő, negyed órás pihenő (ugye az előző kimaradt). Mindent töltök, elektronikát és magamat is, banán, süti, keksz, dinnye, izó és egy kis cola. Közben Befut Csabi, pár szót váltunk, aztán indulás. Frissítő végén hajtűkanyar, és pazar látvány:
Ahogy egyre jobban meredek, úgy tűnnek el az F távosok, pár A távossal már jó ideje kerülgetjük egymást, tehát van viszonyítási alap. Erő fogy- lassan- és lassan fent vagyunk az 5.-en, közel a 100…
A táj gyönyörű, szikla szurdokban mászunk…
Itt már önfeledten társalgunk fél szavakkal a német kollégával, szerencsére én nem tudok németül 🙂
Az erő szépen jön az árnyékban a frissítő után, nincs itt baj, csak picit elpilledtem…
pulzus már alacsony, néha felfelé is bent tudom tartani “A” ban már, de B1 sima liba.Közben frissítő, gőzöm sincs, hogy hol vagyunk 🙂
Akksit töltök, fingok, mert eddigre már fel vagyok fújódva mint tehén a lucernásban… meleg, szénhidrát, páwábá, banán, kolbász, süti, dinnye meg tököm tudja miféle csemegék… ez van, halálos mix, de van erő… A bringa (Kellys stage 70) zokszó nélkül teszi a dolgát így érdemel egy képet és pár szót… Az XT szett pikk-pakk, eddig egyszer olajoztam láncot a 100 valahány km alatt, finoman vált le és fel is… hiába, az új lánc jó 🙂
A gumik (Schwalbe Rocket Ron Evo Snake Skin, elöl-hátul, belső nélkül, lötyivel) piszkosul fognak bár eddigre szerintem az intenzív veretés miatt egy-két tizedet veszítettek a nyomásból, ami nem baj, van idő megszokni. A Hope pro4 XC kerékszett álom, merev, könnyű, partner a veretésben, persze mit sem érne a Fox 32 performance villa nélkül ami 3 üzemmódban segít a teljesítésben. Lockolva olyan merev mint a hátam tegnap (2018.07.15-én), “float” állásban utazunk terepen, vagy lefelé schotteren, nyitva pedig elszabadul a pokol…. Persze ehhez kellettek az új fékbetétek is…
Szerencsére nem túl magas az 5., csak 950 körül, így már örülök amikor átfordul lefelé, hisz azt mondták a többiek korábban, ha az 5. megvan, akkor már örülhetsz. Hát örültem…. Korán, de erről majd később… Leérek egy olasz és egy cseh kollégával Bad Goisernbe ma negyedjére…. Ismétlődik a tóparti út, át a híd alatt, fel a bringa útra, majd itt jobbra, neki a Hallstattersee-nek.
Óóó, te barom, ha idáig eljutottál, innen már pikk-pakk bent vagy…
Itt már 9,5 óra, 130 km, és kb 5000 m szint után vagyunk, de végre sík, lehet regenerálódni. Az olasz és cseh kollégával nekiállunk vonatozni, az olasz vezet fullyval, én mögötte, a cseh bringás hátul, egy ideje megyünk, nem túl acélos a tempó, de legalább alacsony a pulzus, a tó hűti a levegőt, ami el is fér.
Jobb kéz felől még épp nem látszik a strand, még van kedvem fotózni.
Sorra húzunk el a strandok mellett, közben már átveszem a vezetést, mert Giorgio (hívjuk így az egyszerűség kedvéért) elpilledt nagyon, és le lassultunk, előre állok, majd nemsokára ismét váltunk. Frantisek ( Őt meg így 🙂 )
is bedobta a kulcsot, mondja, hogy K.O.,meleg, akkor én jövök ismét…
Túl magasra én sem emelem a fordulatot, de haladunk. Egy jó 20-ast vittem, az időközben egy-két emberrel gazdagabb vonatot. Közben Obertraunnál pihenő/frissítő. itt ismét egy picit nagyobb pihenőt iktattam be, mert a hőmérséklet piszkosul 30 felett járt, kb ahogy jövő ilyenkorra én is (30-31°C, de az most nagyon harminc felett van már 🙂 ) Közben ahogy már sok frissítő óta szokás utolért Csabi is, rajta is látszott már a táv. Mivel a frissítő a C táv rajtja is volt egyben, becsületes infrastruktúra és frissítőpont volt, így toltam egy pisi puki kombót az illemhelyen ( a h*gyozás fingás nélkül sz*rt sem ér!!!! ) Szerencsére nem látta/hallotta senki…
( 140km, 10 óra plusz, 5000 feletti szint, ilyenkorra mindenki örült a böfinek és a pukinak ahogy néztem, így válnak kulturált emberek ösztön lényekké… )
egy alapos tükörbe nézés és hideg vizes fejmosás után megállapítottam, hogy az önarcképem nyomokban emberi formát is tartalmaz. Na jó nem, MÉG nem látszott rajtam a táv. Csabi közben lelépett, én is útnak eredtem, azt nem mondom, hogy felugrottam a nyeregbe, de egész gyors volt a mozdulat. 🙂
Itt másik kollégák szálltak be a vonatba, pl.: Egy tisztes korú Figura, egy nagyon tipp topp Trek montival. Lehetett vagy 60 pluszos.. mármint nem a bringa :). De becsületesen hajtott, és nem állt másból a sporttárs mint erek, és egy picit ráncos bőr. Így értünk a hallstatti tó felett függő bringa úthoz, itt kénytelen voltam azért fotózni:
Ín és bőr egy sporin, egy pöpec MTB, egy nem semmi bringa úton
Itt már nem nagyon néztem a pulzusmérőre. Az alap A zóna volt, B1-et már éreztem, B2- pedig már nem esett jól… C?? olyat rég nem láttam.. Tehát Hallstatt… Ez a név jól belém égett már évek óta. Sokszor hallottam a többszörös “A” távosainktól, hogy a sóbánya, szerpentin, tolod, jönnek veled szembe akik feladták, ki kell bírnod, keményebb mint az első, magasabb mint az első. Pénteken Bike checkről hazafelé jártunk a városkában és megmutatták, hogy hol fogunk menni, így kívülről tudtam, hogy melyik épület mellett kell visszadobni 26-42-re, meg persze jól tudtam, hogy Bad Goiserntől nem hiába van idáig sík…
kell a pihenő a lábaknak.
APAKE, APAKE, APAKEZDŐŐŐDIK!!!! Kis vonatunk szépen két oszlopra szakadt, amíg tartott az aszfalt. Itt már láttam az erőviszonyokat és tudtam, hogy mi jön, ezért annak ellenére, hogy már jócskán B2 tetején kukorékoltam, tudtam, ha nem akarok szart magamnak, nekem kell előre állni.
Ami itt következett: Hallstatt serpentine, 1,9 km 307m szint, 16%… finom adatok… főleg, hogy köves, gyalog út kb két bringás szélességben keresztben acél vízelvezetőkkel, hogy csússzon is a kerék felfelé. No, akkor ha meg kell baszódni hát meg kell baszódni (Torrente?!), én pedig nekiálltam megbaszódni felfelé..nyeregben… itt jöttek be a technikai edzések a Sokoróban a bőven 10+ %-os mászásokkal és pulzus kontrollal… meg a régi bakonyi edzések, amikor ha akartam volna sem lett volna magas pulzus, de fel kellett érni tetőre. A közepén jártunk és bal oldalról kerültem (egyébként folyamatosan kerültem őket) egy kerékpárt toló sporit amikor is nagyot hibáztam, balra billentett egy kő, nem volt időm jobbra ellen terhelni, így a szakadéktól elválasztó hálóra próbáltam terhelni bal lábbal, hogy onnan vissza pattanva visszanyerjem az egyensúlyom… A háló tartó oszlopok nem voltak lerögzítve, így gyakorlatilag kilépem a semmibe, persze nem volt nagy a baj, mert kb fél méter függőleges után kezdődött a talaj.. egy kis szarakodás míg kibogozom a kormányt a hálóból, majd egy kevés tolás után nyereg. Pár kanyar múlva nagy lett a tömeg és piszok meredek az emelkedő, itt döntöttem a tolás mellett… ésszerű, mert alacsonyabb pulzussal haladtam ugyanakkora sebességgel. Egy kanyar és ismét vissza a nyeregbe a folyamatosan lefelé áramló gyalogosok hatalmas hangulatot csináltak a szurkolással, ezt meg kellett nekik hálálni némi technikai bemutatóval, szóval tekerés piszok meredeken, piszok szűk nyomvonalon, mocskosan csúszósra járt köveken. Végül vége és elém tárult amitől egész nap tartottam. Salzberg aszfalt… 490m hossz, 107 m szint, 22. Pasztmek ez nem fehér embernek való ( a nap sem süt oda, annyira… ). váltva tekertem és toltam, életem leghosszabb fél kilométere volt. De nagy nehezen felértem… itt hangosbemondó szépen elmondta, hogy már 11 órája vagyok nyeregben, kösz, épp toltam 🙂
A Sóbánya előtt, megálltam egyet fotózni ( jó kifogás volt a pihenésre )
Szépen lassan vége lett ennek is, itt aki eltekert mellettem, a végén már tolta ezért eltekertem mellette… brahiból 😀 Mivel itt két részletben kapjuk a szintet, most jött egy kis frissítő ereszkedés, majd frissítő. Szokásos körök: nyeregből le, akksi töltés, gáztalanítás, sótabi, banán, alma, süti, izó, indulás, persze nem ilyen gyorsan, mint ahogy le van írva.
Kezdődött az utolsó kőkemény mászás. Szerpentin, schotter csak mint eddig, hajrá. Pulzus: A=ok, B1= hova sietnék?, B2= hülye vagy, itt már ne öld meg magad, C=olyat nagyon rég nem láttam nem is tudom milyen az…. Már én sem beszélgetek túl sokat, pár szót váltok egy-egy bringással, koncentrálok, hogy tartsam az “A” zónát és haladjak is. Fix “baráti körrel” tekertünk már jó ideje felfelé. Épp az ment elöl aki, aki a pár perces visszavét/megállás/kaja után kicsit erőre kapott, de nem volt nagy duhajkodás, senki sem siet, nem is értem miért 🙂 (kb 160 km, bőven 6000m szint felett, 12 óra nyeregben)
Ez alól senki sem volt kivétel a jelenlévők közül. Kanyar után kanyar, szebbnél szebb panoráma, már csak akkor fotózom, ha pihenni állok meg… ha zselét vagy BCAA-t tolok, nem pazarlok energiát:
Egy utolsó fotó még valahol félúton a csúcs előtt, itt már látszik amiért órák óta imádkoztam…
Kezdett hűlni szép lassan, de biztosan a levegő, és kezdett beborulni az ég, a fotó után két kanyarral bambulok magam elé, és pár pillanatra hirtelen világos van.. ÚÚÚÚ mondnom vége… eljött a bánya mester kalapáccsal és már fényeket látok…Eléheztem basszus… szerencsére a gondolat menetet megtörte egy dörrenés, ami ezúttal nem valakiből jött, hanem valamiből. Villámlott, majd kb másfél másodperc múlva DÖRRRR. Ezt nagyon vártam. A villám és a dörgés között eltelt idő osztva hárommal a dörgés/villám helye azaz: a záporé….
1,5/3= 0,5 km
Jött is nemsokára a megváltó eső, jött is vissza az erő, jött a hegytető, itt tanyáztak a mentősök, innen már csak akkor nem érek be ha eldobom a vasat, pardon karbont…
Jött egy kis gurulás a közben 11°C-ra hűlt levegőben, (persze hálós mezben voltam). A hideg hamar rendbe rakott, az eső visszahűtött. Jött a frissítő, itt csodák csodájára volt két páwábá márkájú gél, na ezt a nénik beleegyezésével villámgyorsan einstandoltam. Szokásos kör: akksi, sótabi, banán, süti, alma, izó. Aztán eljött amit három órája vártam: némi mászás után jött a csütörtökön bejárt szakasz, gyereknap, fültől-fülig vigyor. Az eső szépen elverte a port, úgy tapadt a nedves schotter mint a legyek a légypapírra, de itt már csak olyan 50-60% között engedtem, mert nem akartam bajt. Ez is elég gyors volt, pikk-pakk lent voltam a következő frissítőnél, itt már csak betoltam a maradék egy koffeines BCAA-s gélt, valamint két páwábát, izó a kulacsba és hajts (ALL IN!!!!!). 28 km hátra, utolsó erősebb mászás, 400m szint, szerpentin, schotter: hámáámikorleszmávégemégkétkanyarannyapicsájátemelkedikésmégmindignemjelziapoláraszintetakibaszottesőmiattassetudomholvagyok. És vége lett, itt már nem néztem semmit az úton és az időn kívül. Leértem, mein Gott, Vielen Dank…, utolsó frissítő (Gosauban, innen ismertem az út 90%-át a célig, lejt hurrá!!!!), néznek rám, kérdeznek:
Alles i.O? ( mutat a sárra és a bringára, és a szemüvegemre, amin már a sárfoltok között láttam csak ki néhol)
-Ja Alles gut, mondom, es ist Normal wann regnet… kein problem
Iszom egy redbullt és már bent is vagyok a falu széli erdőben, civilek szurkolnak az erdő szélén, kis asztalon valami sütiféle, de száguldok, nem fogja fel az agyam, hogy mi történik..
következő pillanatban satufék fordul, süti elvesz, pohár kóla elvesz..
-Vielen Dank, es ist Sehr gut!!!
-Gerne!! Hop Hop Hop Hop Glückwunsch!
Erdő, majd aszfalt-fő út Bad Goisern felé. Aero póz, nem elég, rátekerek, eszeveszetten nyomom, mert tudom, hogy az egyik kanyarból kifelé rávisz még egy utolsó kb 60-70m szintes schotteres mászásra, “tempó cobra 11: halálos” kónuszon pörgetek mint a ganészóró, nyom a koffein/redbull/kóla meg minden más, de főleg a tudat, hogy 15 km van hátra.Domb jön, elejét meggurulom, többit izomból, nincs már pörgetés felfelé, elfogyott a keringés, még pár előzés belefér a leejtő előtt, szerencsére szabad az út. És akkor utoljára még kioldottam a villát egy öröm ereszkedésre, egy szlovák sráccal a nyomomban. Szépen leértünk az aszfaltra, enyhe hátszél pici lejtő, szélárnyékozunk… nyomjuk mint hülyegyerek a gameboyt, mintha nem lenne mindegy, mert van még bőséges félóránk lapzártáig 🙂
Kis kevergés a városban, egy utolsó singletrack, majd főutca, rakjuk mint a bolond, és beértünk… Hubazz ez nem sokon múlt, 15 perc…
Fél perccel mögöttem jön Csabi is, mindenki ott van, többiek brutált mentek, volt egy feladás a sóbányánál…gratulációk, végre elengedem a kormányt, leugrok… Ez is megvan és még sincs este… Ja de, este van: 20:45. Végig mentem….
Végül az eredmény lista az “A” távról, honfitársaink ismét szépen teljesítettek, ahhoz képest, hogy ide mi “síkvidék” vagyunk:
És végül Fekete Zsolti is nagyszerűt ment a “C” távon:
Garas Atinak köszönöm a felkészítést, a hentes/mészáros munkája beérett a Salzbergen felfelé.”
Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult a szombati 188 kilométeres szakasz Saint-Paul-Trois-Chateaux és Mende között: egy nagy számú szökevénycsoport messze maga mögött hagyta a jövő heti nehéz szakaszokra rápihenő főmezőnyt. A nap legvégén pedig Omar Fraile (Astana) szökött legjobban a szökevények közül.
A 31 főből álló szökevénycsoport tagja volt többek között Peter Sagan (Bora-Hansgrohe), Philippe Gilbert és Julian Alaphilippe (Quick Step Floors) Greg van Avermaet (BMC), Thomas de Gendt (Lotto-Soudal) is, a legjobb helyen összetettben a szakasz előtt Damiano Caruso (BMC) állt 39 perc 18 másodperccel, így várható volt, hogy a mezőny nem nagyon fog reagálni a szökésre.
A szakasz során két 2., egy 3. és egy 4. kategóriás emelkedőt kellett teljesíteni, nem volt tehát sok összegyűjteni való pont, de Alaphilippe így is növelte előnyét a pöttyös trikóért zajló versenyben Warren Barguillel (Fortuneo-Samsic) szemben. Ugyancsak szorgalmasan gyűjtögette a sprintpontokat Peter Sagan is a nap folyamán.
Az igazi versenyt a szökevények között Gorka Izagirre (Bahrain-Merida) kezdte meg 59 kilométerrel a cél előtt. Vincenzo Nibali távozásával a csapat elsősorban a szakaszgyőzelmekre, esetleg a pöttyös trikóra kíván rámenni. Ezzel kísérletezett a spanyol bajnok is, akihez aztán Jasper Stuyven (Trek-Segafredo) és Tom-Jelte Slagter (Dimension Data) is csatlakozott.
Hamarosan azonban már Stuyven tekert egyedül, az utolsó emelkedőn úgy tűnt, hogy haza is fog érni, de akkor De Gendt és Fraile kilőtte magát az üldözőcsoportból, Fraile pedig két kilométerrel a cél előtt, 500 méterrel a hegy teteje előtt le is előzte Stuyvent. Közben Julian Alaphilippe is támadásba lendült, végül ő is megelőzte a Trek-Segafredo egynapos specialistáját. Negyedik helyen Peter Sagan ért be.
A főmezőny hátránya a szakasz vége felé volt húsz perc feletti is, de a lényeg számukra az egymáshoz viszonyított teljesítmény volt. Geraint Thomas és Chris Froome (mindkettő Team Sky) valamint Tom Dumoulin (Team Sunweb) együtt értek be, ők állnak jelenleg az összetett élén. A főmezőnyön belül egyébként Primoz Roglic (LottoNL-Jumbo) ért be elsőként, miután 3 kilométerrel a cél előtt indított egy támadást. Pár másodpercnyi időt veszített Romain Bardet (Ag2R), rosszabbul járt egy defekt után Dan Martin (UAE Team Emirates), aki 1:51-et veszített Roglichoz képest, s az összetettben is visszacsúszott egy helyet. Ugyancsak rosszabbul jött ki a mai napból a két top 10-es Movistar versenyző, Mikel Landa és Nairo Quintana is.
Július 22-én vasárnap rendezik meg a Visegrád 4 Special Series nemzetközi kerékpárversenyt, amely az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) 1.2 kategóriájú viadala. Tizennyolc csapat mintegy 110 versenyzője áll rajthoz a Debrecen és Ibrány közötti 157,6 kilométeres távon, világranglista pontokért küzdve, melyek fontos szerepet játszhatnak a szeptember végi világbajnokságra történő kvalifikációban.
A kerekesek Debrecenből a Negyerdei Stadion elől indulnak és többek között Hajdúsámson-Nyíradony-Nyírbátor-Nagykálló-Nyíregyháza-Kótaj és Paszab érintésével érkeznek meg Ibrányba, ahol még négy kört tesznek meg a teljesen sík szakaszon.
A mezőnyben nyolc kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség harmadik vonalában jegyzett sor, kilenc regionális klubcsapat és egy nemzeti válogatott teszi teljessé a karavánt.
Reményeink szerint olyan kerékpárosokat köszönthetünk a rajtvonalnál, mint a korábbi Párizs-Roubaix és Flandriai Körverseny győztes olasz Andrea Tafi, aki a Zengő KSE vendégkerekeseként tűz rajtszámot, de a szlovén Rok Korosec (My Bike-Stevens), a szintén szlovén Matej Mugerli (My Bike-Stevens), a pályakerékpáros Európa-bajnok lengyel Wojciech Pszczolarski (Pardus Tufo-Prostejov) vagy a korábban a V4 magyarországi futamát már megnyerő szlovák Marek Canecky (Dukla Banska-Bystrica) is ott lesz a mezőnyben.
Ami a magyarokat illeti, népes létszámban képviselik a nemzetet, hisz az előzetesen benevezett közel harminc hazai kerékpáros is egyedülállóvá teszi a 1.2-es besorolású viadalt.
A 2018-as V4 Special Series Kerékpárverseny induló csapatai:
Kőbánya Cycling Team (magyar, kontinentális)
My Bike-Stevens (osztrák, kontinentális)
Ljubljana Gusto-Xaurum (szlovén, kontinentális)
WSA Pushbikers (osztrák, kontinentális)
Hrinkow Advarics (osztrák, kontinentális)
Pannon Cycling Team (magyar, kontinentális)
Pardus-Tufo Prostejov (cseh, kontinentális)
Dukla Banska-Bystrica (szlovák, kontinentális)
DKSI-Kontent (magyar, regionális)
Cyclysticky Tim Firefly (szlovák, regionális)
Zengő Team (magyar, regionális)
Epronex-Bike Hungary (magyar, regionális)
Team Forman Cinelli (cseh, regionális)
Arbö Headstart On Fahrrad (osztrák, regionális)
CYS Akademia Petra Sagana (szlovák, regionális)
Topforex-Lapierre (cseh, regionális)
Spartak Tlmace (szlovák, regionális)
Szerbia válogatottja (nemzeti válogatott)
A profi verseny előtt egy amatőr futam is megrendezésre kerül Ibrányban a városban kialakított 5,6 kilométeres körpályán.
A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 Kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján (http://www.v4kerekparverseny.hu/) találhatók.
Alpe d’Huez után tipikus átmeneti szakasszal folytatódott a 105. Tour de France. A Bourg d’Oisans és Valence közit 169,5 kilométeres szakaszon a még talpon álló (tekerő) sprinterek döntötték el egymás között a szakaszgyőzelmet. A véghajrában Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) mutatkozott a legerősebbnek.
Nem volt elképzelhetetlen, hogy szökevénygyőzelemmel zárul a szakasz, lévén egy nehéz hegyi befutón volt épp túl a mezőny, Michael Schär (BMC), Thomas de Gendt (Lotto-Soudal), Dimitri Claeys (Cofidis) és Tom Scully (Team EF) pedig egy olyan kvartettnek mutatkozott a szakasz elején, melyről hihető volt, hogy haza is tud érni.
De a sprinterek és csapataik ma sem engedték el a sprinthajrá lehetőségét. A mezőnyt leginkább a Groupama-FDJ vezette Arnaud Demare-ért. A francia versenyző a végén jó pozícióba is került. Ám végül Peter Sagan haladt át leggyorsabban a célvonalon.
Összetettben a helyzet változatlan, Geraint Thomas (Team Sky) viseli továbbra is a sárgát.
Az idei Eurobike-on sem lehetett csak úgy elmenni a Wilier stand mellett, annyira vonzák a látogatók tekintetét az új bringák. Persze nem csak megjelenésben lettek hihetetlenül ütősek a tradicionális olasz márka kerékpárjai, hanem technikai tartalomban is sokat lépett elő a Wilier, minden eddiginél jobb TT bringát terveztek, lesz új csúcs országúti, e-országúti, karbon gravel bike és a montik is fejlődtek.
A Wilier Cento10PRO-ban minden megtalálható, amit egy országútis egy kerékpárban kereshet, aerodinamikus, hatékony, könnyű váz, letisztult külső és hihetetlen megjelenés. A kiállításon az elképesztő Ramato színben találkozhattunk vele, tökéletes dísze volt a Wilier standnak, tipikusan az a bringa, amiben az ember képes percekig gyönyörködni. A dizájnon túllépve a technikai tartalomra is érdemes odafigyelni, a Cento10PRO az aerodinamikus modell, a Cento10AIR továbbfejlesztése, az elődhöz képest a gyártó 6%-kal növelte meg a váz torzionális merevségét és képes tárcsafék fogadására is az új modell. Ezt úgy oldotta meg a Wilier, hogy a Cento10PRO tárcsafékkel, átmenőtengellyel és felnifékkel, gyorszáras kerékkel is egyaránt használható, mindenki maga választhatja meg, hogy milyen fékrendszert szeretne használni, nem erőlteti rá a tárcsaféket a kerékpárosokra. A modern országúti kerékpár trendeknek megfelelően már a 30 mm-es külsőgumik is elférnek a Cento10PRO-ban, tehát bátran választhatjuk ezt a modellt, ha a szélesebb gumikat kedveljük.
Bár a Ramato színű modell vezeték nélküli Sram eTap szettel volt szerelve, amin nehéz bemutatni, hogy a vezetékek végig a vázban futnak, viszont a sárga elektromos Dura-ace-es bringán már láthatjuk (pontosabban nem láthatjuk, mert nem látszik), hogy a vezetékek, kábelek a fékváltókarból kilépve eltűnnek az Alabarda kormányban és legközelebb a váltónál illetve a féknél lépnek ki a vázból.
Fontos jellemzője még a Wilier Cento10PRO-nak, hogy a váz tervezésekor egy úgynevezett NACA algoritmust használt az olasz gyártó, amely alapján a csövek méretét és formáját úgy optimalizálták, hogy a lehető legkisebb legyen a kerékpár légellenállása.
2019-ben egy új triatlon/TT bringát is piacra dob a Wilier, ami nem más, mint a Turbine. Ezt a kerékpárt négy elv mentén fejlesztette a patinás olasz gyártó; az aerodinamika, a hatékony fékek, a széles tartományban állíthatóság és a könnyű szállítás voltak a tervezés legfontosabb pontjai. Ahogy a Cento10PRO úgy a Turbine-t is a NACA algoritmus alapján tervezte meg a Wilier, ezzel biztosítva, hogy a lehető leggyorsabbak lehessünk. A tárcsafékekre két ok miatt volt szükség, az egyik, hogy mostanában az időfutam vázakon található felnifékek fékerő tekintetében elég sok kívánni valót hagynak magunk után, a másik, hogy többségük beállítása elég bonyolult, a tárcsafék pedig megoldást jelent ezekre a problémákra. A másik pedig, hogy a tárcsafékes vázakat aerodinamikusabbá lehet tervezni, mert távolabb lehetnek a villák a keréktől, amik csökkentik a turbulenciát.
A Turbine széles tartományban beállítható, ami azért fontos, hogy triatlon versenyeken és időfutamokon is egyaránt használható legyen. A Eurobike-on kettőt is kiállítottak belőle, melyek közül az egyik Andreas Dreitz bringája volt.
A kormány-kormányszár egy egységet alkot a villával, ráadásul szállításkor úgy szétszedhető, hogy nem kell a kábelekhez hozzányúlni, hanem minden maradhat az eredeti beállításnál, ami nagy előny tud lenni, ha az ember sokat utazik.
A Wilier 2019-re megalkotta a legkönnyebb e-országúti kerékpárt, a Cento1Hybrid-et, mely éppen befér 12 kilogramm alá. Az akkumulátor szinte észrevehetetlen módon teljes mértékben integrálva van a vázba, a rásegítést pedig agymotor végzi. A Wilier-hez méltó módon nem hagyományos e-bike a Cento1Hybrid, hanem extra funkciókkal is ellátta a kerékpárt a gyártó, konkrétan egy intelligens rendszert építettek a bringába, mely képes kommunikálni a mobiltelefonunkkal és pl olyanokat állíthatunk be, mint, hogy figyeli a rendszer a pulzusunkat és ha az eléri az általunk beállított értéket akkor bekapcsol a rásegítést. A felsőcsövön található villogó gombbal tudjuk be-, illetve kikapcsolni a rendszert és változtatni a különböző módok között.
A Cento10NDR „kistestvéreként” a 2019-es kollekció részeként megjelenik a Cento1NDR, ami a Cento1AIR komfortgeometriás változata, mely a 10-es változathoz képest jóval barátibb áron kínál kényelmet azoknak, akik nem részesítik előnyben a versenygeometriás vázakat. A Cento1NDR-nél is, akár a Cento10NDR-nél és a Cento10PRO-nál, mi választhatjuk meg, hogy tárcsafékkel vagy felnifékkel szeretnénk-e használni a kerékpárt. A sárférőhely is hatalmas, pontos adatunk nincs, de elég széles gumi be fog férni a vázba, ezzel is tovább fokozva a kényelmet.
Világszerte növekszik a gravel bike-ok népszerűsége, a Wilier is továbbszélesíti jövőévi palettáját a földutakra specializálódott kerékpártípusoknál, egy karbon vázas gravel bringával, a Jena-val, jelennek meg a piacon az eddigi fémvázas modellek után. Az olaszokhoz hűen nagyon ütős kinézetet kapott és használat közben sem lesz egy rossz bringa az egytányéros, tárcsafékes rendszerével és ami külön megdobogtatja majd a gravel bringák kedvelőinek szívét, hogy 650b és 700-as kerekekkel is kompatibilis lesz.
A mountainbike palettán is két új bringával találkozhatunk, melyekről már hallhattunk idén a Cape Epic kapcsán, ahol Massimo Debertolis és Ondrej Fojtik nyert a Wilier 110X-szel és az össztelós 110FX-szel. 2019-tól ezek jelentik a Wilier offroad vonalának csúcsát, mindkét kiállított modell 1×12-es rendszerrel volt szerelve, de ahogy látható tehetünk rájuk első váltót is, ha jobban kedveljük a hagyományos dupla rendszereket. Emellett mindkét bringa BOOST szabvány kompatibilis, tehát a kerekek merevségével és a láncvillahosszal sem lesz bajunk. A Wilier nagyon komolyan veszi a MTB szegmenst is, teljes mértékben egyenrangúan kezelik a többi szegmenssel. Egy dolgot még fontos megjegyeznünk a montik kapcsán, a Wilier nem csak országútiból tud szépet alkotni…
Ezek a 2019-es modellek már kaphatóak, megtekinthetőek és rendelhetőek is a Biondo Bike-ban – átlagban 20%-al kedvezőbb áron, mint a hivatalos Európai árak.
Mindössze 3 és fél kilométerrel a vége előtt előzte meg Chris Froome (Team Sky) a fél szakaszon át egyedül szökő Steven Kruijswijket (LottoNL-Jumbo) a 175, 5 kilométeres 12. szakaszon, melynek legvégén Alpe D’Huezbe érkezett meg a mezőny. A szakaszt végül a sárga trikós Geraint Thomas (Team Sky) nyerte.
Steven Kruisjwijk a szakasz elején szökött meg még nagyjából 30 másik kerékpárossal. Ott volt a csoportban Alejandro Valverde (Movistar), Julian Alaphilippe (Quick Step Floors), Pierre Latour (Ag2R) Pierre Rolland (Team EF) vagy éppen Rafal Majka (Bora-Hansgrohe) is. Hogy a csoportból milyen szólózó vagy épp kisebb csoport válik ki, az a verseny első felében folyamatosan váltakozott, mígnem 72 kilométerrel a cél előtt Kruijswijk is szólóba kezdett.
A Col de la Croix de Feren már 6 perc fölötti volt a különbség, legnagyobb nagyjából 40 kilométerrel a cél előtt volt, ekkor 6:15 körüli. A főmezőny nem sokkal később megfogta a többi szökevényt, akik még külön tekertek, közben a holland előnye is folyamatosan csökkent, Alpe d’Huez lábánál 4:19 volt a különbség.
A Team Sky munkája következtében – Geraint Thomason kívül Egan Bernal és egy ideig Michał Kwiatkoski is rendelkezésére állt Froome-nak – nagyon hamar kilenc fősre csökkent a főmezőny. Romain Bardet (Ag2R) mutatkozott a leginkább támadó kedvűnek, de végül nem ő, hanem Froome érte utol először Kruijswijket. Vincenzo Nibali (Bahrain Merida) bukott a tömegben, így lemaradva ért célba, a Movistarosok közül pedig Mikel Landa maradt a legutolsó ember, ő egy időben leszakadt Froome-éktól, de visszazárt hozzájuk. Vincenzo Nibali – bár csupán 13 mp hátránnyal beért a célba- végül kénytelen volt csigolyatörés miatt bejelenteni, hogy holnap már nem áll rajthoz.
Amikor négyen tekertek csak – Froome, Thomas, Bardet és Tom Dumoulin (Team Sunweb) – igencsak látványosra sikeredett a verseny, ahol a szélesebbé váló úton egyikük sem akart támadni, egymás mellett tekertek, állóháborút folytattak.
Az utolsó 200 méteren Thomas sprintelt legjobban a célig. Így aztán megőrizte összetett elsőségét, ugyanakkor a verseny utáni nyilatkozatában arról beszélt, hogy ő továbbra is azért van itt, hogy Froome-ot győzelemhez segítse. Thomas győzelme sporttörténelmi jelentőséggel bír: ő az első olyan kerékpáros, aki sárga trikót viselve tudott győzniAlpe d’Huezen, s egyben az első brit, aki ezen a legendás emelkedőn diadalmaskodott.
A szakasz során a sprinterek közül többen is feladták a versenyt: Fernando Gaviria (Quick Step Floors), André Greipel (Lotto-Soudal) Dylan Groenewegen (LottoNL-Jumbo). Ezenkívül volt még egy fontos távozó: Rigoberto Uran (Team EF) már nem állt rajthoz a szakaszon.
