fbpx

Kipróbáltuk a 2020-as Merida újdonságokat

Az idei évben is meghívást kaptunk Ruhpoldingba a 2020-as Merida kerékpárok bemutatójára, ahol 4 napon keresztül ismerkedhetünk a legújabb modellekkel. Ahogy más gyártóknál a Meridánál is az ebike-ok óriási figyelmet kapnak, új össztelós, városi, trekking, de szerencsére a hagyományos bringákat sem hanyagolták el, fejlesztettek a gravel vonalon, új kalandozós országúti lesz a palettán és a fitneszbringák is megújulnak.

A Merida is, mint sok nagy gyártó, pár évvel ezelőtt egy új utat választott, nem nagy kiállításokon (pl Eurobike) mutatja be a jövőévi kerékpárjait, hanem egy saját gigarendezvényt szervez, ahol sokkal jobban meg lehet ismerkedni az újdonsággal, ki lehet próbálni a kerékpárokat és a fejlesztőkkel is lehet beszélni. Mennyiben más egy olyan rendezvény, ahol bármikor kérdezhetek a mérnököktől és ha kedvem támad elvihetem a legújabb bringákat egy egész napra tesztelni a festői hegyek között, mint egy vásárcsarnokban a kiállított bringákat a tömegben megpróbálni megnézni és ha szerencsém van akkor még egy-két mondatot is tudok beszélni valamelyik kiállító alkalmazottjával, aki éppen képben van a témában vagy nem. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a Merida miért lépett az előbbi útra, bár azt is meg kell jegyezni, hogy még az Eurobike-on is kint vannak, de össze sem hasonlítható a két eseményre fordított erőforrások nagysága.

A bevezető után térjünk a lényegre. Július elején egy hosszú hétvégét, pontosabban 4 napot tölthettünk a festői Ruhpoldingban, Németország déli részén. Órási hegyek, hibátlan aszfalt, hihetetlen mennyiségű gravel út, és trailekben sincs hiány, egyszóval tökéletes hely arra, hogy bringákat teszteljünk, bár én nyaralni is szívesen eljönnék ide, nem beszélve arról, hogy az év másik felében ez egy téli sport paradicsom. Kicsit irigykedtünk emiatt a helyiekre… 🙂

Csütörtök kora délután érkeztünk, és a szállodába beköltözés után egyből a tesztbringákhoz mentünk. Az előző évek tapasztalatai alapján nem volt nagy meglepetés, hogy gyakorlatilag az összes ebike foglalt volt, a hagyományos bringák pedig mind ott lógtak szabadon. Ez minket annyira nem zavart, mert aznapra egy csak egy rövid gravel kört terveztünk, és a Silexek, Missionök mind a helyükön voltak. Itt kellett egyből szembesülnöm azzal, hogy jövőre lesz új 650b-s karbon Silex, ami a Merida gravel kínálatában hiánypótló kerékpár, természetesen ezt kaparintottam meg magamnak.

Silex 6000+, csak rám várt 🙂

Komoly távot nem tettünk meg aznap, inkább csak ismerkedtünk a környékkel, de mindenképpen érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb. A Silex eleve egy elég “terepezős”gravel bringa, de 650b-s kerekekkel és a Shimano új szettjével elég durva célokra is alkalmas, és nem csak technikailag hardcore kerékpárosoknak, simán átmegy a gyökereken, sziklákon és végig jól irányítható marad.

eBig.Tour

Este következett a prezentáció, ahol bemutatták az újdonságokat. A 2020-as fejlesztéseket eléggé elvitte az ebike vonal, valószínűleg a nálunk már bemutatott eONE-SIXTY megalkotása komoly erőforrásokat kötött le a Meridánál, ami nem meglepő, hiszen tényleg egyedülálló bringa lett az ebike piacon. Nem az eONE-SIXTY lesz az egyetlen új fully ebike jövőre a Merida kínálatában, hanem lesz egy kistestvére is, az eONE-FORTY, ami ugyanarra a vázra épül csak rövidebb villával és rugóstaggal, és persze kedvezőbb árral. A túra, városi, trekking ebike vonal is megújul, az eBIG.TOUR terepre és aszfaltra is jó választás, az eSPRESSO-val bárhova eljuthatsz a városon belül, az eESPRESSO TK és CC azoknak ajánlott, akik néha el szeretnék hagyni a város útjait.

A hagyományos kerékpároknál megújul a Speeder, szebb, letisztultabb vázat, sportosabb geometriát kapott a Merida fitnesz bringája, amivel sportos tempóban száguldhatunk az aszfalton, de városi kerékpárnak sem rossz választás azoknak, akiknek a sebesség is fontos.

 

A csúcsmodell Mission Road 7000-E színe nagyon ütős lett

A tavaly bemutatott Mission CX mellé 2020-ra ékezik egy országúti társ, ami stílusosan a Mission Road nevet kapta. Mindkét típus ugyanarra a vázra épül, csak a felszereltség más. Ezt a Merida azzal magyarázza, hogy a Mission CX egy annyira jól sikerült, sokoldalú modell lett, hogy túrázósabb országútiként is használható. Ezt én is maximálisan meg tudom erősíteni, nem véletlenül szerettem annyira a tavalyi tesztünkben a Mission CX-et, gyors, fordulékony, jó alap egy CX vagy sportosabb gravel bringának is, az utóbbit pedig már csak egy hajszál választja el az adventure országútiktól. A nagy sárférőhely miatt a 32-es országúti gumik bőven elférnek a vázban, ami a laposabb fejcsőszöggel párosítva egy stabil, kényelmes, akár könnyebb földutakon is használható országútit eredményez.

A Mission CX Force Edition is hihetetlenül szép festést kapott

A montik között is találhatunk újdonságot, a ONE-TWENTY már RC kiadásban is piacra kerül, ezt a típust eddig csak a gyári versenyzők használhatták, pl Hermida és Rodriguez mentek vele a Cape Epicen.

Gyerek CX bringa

A gyerekbringákról sem szabad megfeledkezni. Nagyon jó hír, hogy a Merida az utánpótlásra is kiemelten figyel. Elsőre a színek tűnnek fel, ami persze nagyon fontos egy gyerekbringánál, de ha kézbe vesszük őket akkor rájövünk, hogy a külsőn felül miért érdemes Merida kerékpárt választani gyerekünknek, hihetetlenül könnyűek. Azoknak a szülőknek, akik nem értik, hogy miért fontos a könnyű bringa a gyerekeknek, javaslom hogy használjanak egy ebike-ot rásegítés nélkül, cipeljék a lépcsőn, stb, na ennél arányosítva egy átlag gyerekkerékpár nehezebb a gyerekek számára.

Merida gyerekbringája ennyire könnyű 🙂

A gravel kerékpárokat már említettem, Silexből lesz minden, 700-as, 650b-s kerekű, egytányéros, kéttányéros, Shimano és Sram szettes, mindenki megtalálja a neki tetszőt. Ráadásul számos kiegészítőt kínál hozzá 2020-tól a Merida, mindenféle táskák hada áll a túrázni vágyók rendelkezésére.

650b-s kerekek, egytányéros rendszer

622-es kerekek, új kéttányéros GRX szett

A hosszú kitekintés után folytatnám az élménybeszámolót. A második nap még mindig a gravel bringáké volt, egy hosszabb, szinte egész napos túrára mentünk el négyen, mindegyikőnk egy Silex nyergében. Szándékosan úgy választottunk, hogy vigyünk kéttányéros 700-as kerekűt és egytányéros 650b-s kerekűt is a túrára, és majd útközben cserélünk. Ez volt az igazán érdekes teszt, azonos váz, azonos kiegészítők, csak a kerekek és a szett különbözött. Erről lesz majd egy külön cikk is, de előjáróban annyit mondanék, hogy nekem a nagyobb kerékátmérő és a kéttányér jött be.

A harmadik nap “bűnőzéssel” kezdődött, az új eONE-FORTY-t vittük el egy körre. Ment mint a tank fölfelé, mindenen át… Jó, nem mindenen, mert a kidőlt fenyőerdőt nem szerette és mi sem, nem volt jó átszenvedni magunkat a fákon, néha méteres magasságokba felemelni a bringát. Viszont a lejtőn kárpótolt, mostanában keveset megyek nehezebb traileken, az eONE-FORTY kiválóan pótolta a hiányosságaimat, a súlypontjánál észre sem lehetett venni, hogy ebike-ról van szó, jól összerakta a Merida.

Délután a tesztbringák közül a szívemhez legközelebb álló következett, a Reacto. A Merida csúcs aero országútijából az új 2×12-es Red eTap AXS szettel szerelt változatot lehetett tesztelni. A Reacto még mindig egy nagyon jól kezelhető, gyors bringa, a Sram szett viszont csalódás volt számomra, és nem csak nekem voltak vele problémáim, hanem többen is ezen a véleményen voltunk. De nem kell aggódni, szerencsére van alternatíva, kapható Shimano szettel is.

Ebben a színben biztos sokaknak tetszeni fog az új Speeder

Mivel másnapra komoly esőzést ígértek, ezért zárás előtt még meghajtottam az új Speedert is a városban. Nagyon érződik, hogy a Merida nem most kezdte az ilyen bringák gyártását, már a régebbi modellekbe se lehetett igazán belekötni, de ez most tényleg nagyon rendben van mind külsőben, mind teljesítményben.

Az utolsó napon már csak a fotózás maradt, lévén nem volt kedvem a szakadó esőben kimenni tekerni. Viszont egy előnye volt az esőnek, láthattam a teljes tesztflottát egyben, lenyűgöző látvány volt.

A négy nap egyik kedvenc pillanata is az utolsó napon történt, éppen amikor a kiállított kerékpárokat fotóztam arra lettem figyelmes, hogy Jürgen Falke, a Merida vezető fejlesztőmérnöke elkezdi igazgatni a kábeleket az egyik kiállított bringán, hogy tökéletesen álljanak. Annak, aki nem értené, hogy ez mitől különleges, leírom, többnyire a kiállításokon szereplő kerékpárok messze nincsenek készre szerelve (tudnék rá szebb szót, de az nem egy ilyen cikkbe való), jelen esetben viszont abszolút precízen beállítanak mindent, ráadásul egy olyan ember is hozzányúl a bringákhoz, aki a ranglétra tetején van. Ez sokat elárul a Merida filozófiájáról.

Az új modelleket keresd a Merida hazai forgalmazójának a honlapján.

További képek:

Videók:

eONE-SIXTY:

eSPRESSO:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.