fbpx

SuperCross immáron harmadszorra – ezúttal hét futammal

Az előző két év sikeressége után a SuperCross Sorozat öt alapító, és az idei évben hozzájuk csatlakozó két új rendezője idén is invitálja a cyclo-cross szerelmeseit a futamokra.

A 2010/2011-es szezonban egy hiánypótló kezdeményezés indult útjára hazánkban, SuperCross Sorozat néven. A cyclo-cross sportágért valójában tenni akaró öt egyesület; a Team 3K – Kazincbarcika, a Guriga Bringa KE – Kerekegyháza, az Ózdi KE, a Vitalitás SE – Balassagyarmat és a Salgótarjáni HKE a fenti sorrendben 2010. október 24. és 2011. január 2. között megvalósította a sorozatot.

Az előzetes nyilatkozatokból úgy tűnik Fejes Gábor és Buruczki Szilárd idén is összemérik majd erejüket

Az általános elégedettség bizonyítéka volt, hogy az öt futam alatt összesen 167 személyt regisztrált a sorozat, a futamok indulói átlaga 78,4 fő volt. A 2011/2012-es szezonnak már egy alapokkal rendelkező struktúrával és megannyi jó emlékkel rendelkező, versenyezni vágyó kerékpárossal vágott neki a fenti öt rendező. A második szezonban az öt futam alatt harminc versenyzővel, 197-re sikerül emelni a résztvevők létszámát, az adott események indulói átlaga pedig a bűvös százfős szint fölé, 102,8-re növekedett.

A rendezők célja az előttünk álló szezonban a fenti számok tovább emelése, valamint a rendezvények színvonalának megtartása, továbbfejlesztése. A hét futamon várhatóan mindenhol elektronikus időméréssel várják majd a résztvevőket, az itt már a korábbiakban megszokott alapvető szolgáltatások mellett.

Ha lett volna az előző szezonban „szinkron nyeregbeugrás” versenyszám, akkor biztosan Cser Gábor és Dr. Bakos Gergő lett volna a győztes

A III. SuperCross Sorozat futamai a 2012/2013-as szezonban:

2012. október 21., vasárnap
Kazincbarcika (Kerékpár Klub Kazincbarcika)

2012. november 4., vasárnap
Ózd (Ózdi Kerékpáros Egyesület)

2012. november 18., vasárnap
Veszprém (Veszprémi Kerékpáros Egyesület – NELSON)

2012. november 25., vasárnap
Salgótarján (Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület)

2012. december 9., vasárnap
Balassagyarmat (Vitalitás Sportegyesület)

2012. december 30., vasárnap
Kerekegyháza (Guriga Bringa Kerekegyháza Kerékpáros Egyesület)

2013. január 27., vasárnap
Budapest (HegyiBringa)

A szlovák kollegák részvételére idén is számítanak a sorozat szervezői, Milan Barenyi harmadik Palóc Cross győzelméért érkezhet majd Balassagyarmatra

A korábbi években az első helyezésekért is harcban álló versenyzők sorban igennel feleltek részvételükkel kapcsolatban kérdésünkre. Dósa Eszter (Vitalitás SE) is határozott igennel kezdte válaszát, mint elmondta, az október 8-i Maraton Világbajnokságig még erre a szakágra helyezi a hangsúlyt, de aztán átnyergel majd a „krosszra” és várhatóan már az első futamon is ott lesz Kazincbarcikán, hasonlóan Buruczki Szilárdhoz (Merida Kőbánya TC), aki szintén betervezte őszi naptárába a futamokat. Fejes Gábor (Bátorfi AKTK) az előttünk álló szezonban szeretné majd megvédeni címét, a futamokra való felkészülését már el is kezdte, Búr Zsolthoz (Bringabanda SC) hasonlóan, aki szintén ott lesz majd az eseményeken. Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) várhatóan pihenőidőszaka után, novemberben csatlakozik majd a küzdelmekhez, míg Módos Gabriellával (Merida Maraton Team – CST) már az első futamtól kezdődően számolni kell majd a női dobogós helyezésekért folyó összecsapásokban.

Dósa Eszter célja nem lehet más, mint begyűjteni a harmadik összetett bajnoki címét

A futamokat egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj, elektronikus időmérés és további szolgáltatások jellemzik majd ebben a szezonban is, melyekről részletesen hamarosan a www.supercross.hu honlapon, vagy a sorozat facebook-profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) keresztül lehet tájékozódni.

Minden érdeklődőt, visszatérő versenyzőt és a cyclo-cross versenyzéssel ismerkedni szándékozót várnak a rendezők a SuperCross Sorozat következő szezonjának futamain!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo