fbpx

Neuzer Whirlwind 200 teszt – A kezdőknek szánt fekete “ló”

A Neuzer Whirlwind 200 alapvetően egy belépő kategóriás országúti kerékpár, mely azok igényeit hívatott kiszolgálni, akik egy masszív, strapabíró kezdőknek szánt “versenybringát” keresnek, mellyel kedvükre száguldozhatnak.

neuzer_ww200

A Whirlwind modellek története messzire nyúlik vissza a Neuzernél, már több, mint egy évtizede futnak ezen a néven az Esztergomban készült kerékpárok. A most bemutatott Whirlwind 200 váza is többféle festéssel már régóta a piacon van, már-már nevezhetnék klasszikus modellnek, ezzel is bizonyítva, hogy tervezésekor sikerült maradandót alkotnia a nagy múltú hazai kerékpárgyárnak. Ennek megfelelően kicsit “retro” kinézetű és felszereltsége is ezt erősíti, viszont kevés bringát szerelnek ebben az árkategóriában 105-ös szettel…

neuzer_ww200

A 6061 T6 alumíniumból készült Whirlwind rendkívül strapabíró, nem véletlenül javasoltam egyik ismerősömnek is, aki nem bánik finoman a kerékpárjaival, egy ilyen vázra épült régebbi modellt, másfél évet nyúzta kátyútengerben, felütéses defektek hadával és zokszó nélkül tűrte a váz, maximum csak a festése kopott meg egy kicsit. Apropó a festés, a most tesztelt modell matt fekete színt kapott a gyártól, de még annyira friss volt a gyártás, hogy a márkafeliratokat nem tudták felrakni a teszt előtt, tehát a boltokba már szép Neuzer és Whirlwind 200 matricákkal fog kerülni.

neuzer_ww200

Az országúti kerékpároknál geometriában az elmúlt 30 évben nem találtak fel nagy csodát, a szögek, csőhosszok körülbelül változatlanok, tehát nem kell aggódnunk azért, hogy valamelyik újabb tervezésű alu váz sokkal jobban teljesítene, mert azóta feltaláltak valami forradalmi dolgot. A Whirlwind geometriájában a sportos vonalat testesíti meg a rövid fejcsövével, ami szöges ellentéte a mai, toronymagas homlokcsövű, az egekbe emelt kormányos, pocakos turistáknak gyártott, alsó kategóriás országúti kerékpártrendnek, tehát “haladós” bringának tervezte a Neuzer a Whirlwindeket.

A villa megjelenése a karbonvillákhoz szokott szememnek kicsit furcsa, de pár perc után már megszoktam a látványát, anyagát tekintve U6 alumíniumból készült és akárcsak a váz, egy igazán elpusztíthatatlan darab. A szárak már az aerodinamika jegyében lettek tervezve, lapított formájuknak köszönhetően szépen hasítják a szelet.

 

Teljes harci díszben. A boltokba már így kerül a Whirlwind200

Egy dolog van, amit még a csúcskarbonvázak után is nagyra értékelek a Whirlwind 200-on, ami nem más, mint a klasszikus váltóbovden vezetők szemek, melyeknél menet közben az alsócsövön lehet feszíteni a bovdeneken. Próbálkoztak mindennel a gyártók, bovdenbe betoldás és társai, de ez a legtutibb megoldás, bármikor tudunk állítani a váltókon, ha éppen szükség van rá.

neuzer_ww200

Nézzük a felszereltségét, 2×9-es váltószettet találunk rajta, melyből a váltókarok és a váltók a hárommal ezelőtti 5500-as 105 szettből kerültek ki, ami kicsit erősíti a Whirlwind retro vonalát, de tegyük hozzá, hogy a külsőbovdenes 105-ös fékváltókarok hibátlanul működtek és annak idején is a középkategóriát testesítették meg. A Prowheel Ounce hajtómű egy modernnek nevezhető ISIS tengelyes, 50/36-os kompakt darab, mely hozzásegít ahhoz, hogy a meredekebb emelkedőket is megmászhassuk vele (lásd a képen). Fogaskoszorúból pedig maradt a Shimano-nál a Neuzer, a HG50-es soron pakolhajta a KMC Z99 láncot a 105-ös hátsóváltó.

neuzer_ww200

A fékek talán a legújabb alkatrészek a Whirlwind 200-on, a Shimano belépő kategóriás családjának, a Claris-nak a fékei felelnek azért, hogy minden körülmény között meg tudjunk állni. Megijedni nem kell tőlük, a Shimano legendásan jó az alsó kategóriákban is, a menettapasztalatoknál részletesen kitérek majd rá.

neuzer_ww200

A kategóriának megfelelően kicsit egyszerűbb kerekeket választott a Neuzer a Whirlwind 200-ba, Quando agyas masszív RMX Taurus felnis kerekeken gurulhatunk, melyeken a Kenda drótos gumik felelnek a tapadásért.

neuzer_ww200

A lapított kormány, a kormányszár, a nyeregcső mind a belépő kategóriát testesítik meg, de feladatukat bőven ellátják, a kényelmes nyerget viszont biztos sok kezdő fogja szeretni, akár hosszabb, egész napot felölelő túrákat lehet megtenni rajta.

Menet közben két dologra voltam nagyon kíváncsi, az egyik, hogy a váz hogyan fog viselkedni, a másik pedig, hogy a régi 9 sebességes 105-ös mit tud a mai szettekhez viszonyítva. Karbon bringáról átülve sokkal nagyobb különbségre számítottam, persze érezhetően rugalmasabb, lomhább volt a Whirlwind, mint a nála sokszor drágább közép-felső kategóriás országútik, de például, mint ahogy a képen látszik, a meredek utcán is fel lehetett vele menni minden probléma nélkül. A Whirlwind 200 kényelméhez sokban hozzájárul a puha nyereg, ami a vázzal együtt elnyelte a talaj felől érkező ütéseket, rezgéseket. Egy dologgal nem voltam kibékülve az irányítás kapcsán, kicsit olyan érzés volt, mintha csuklósbusszal szeretnék fordulni, pedig a váz geometriai adatai alapján nem így kéne lennie. Kis gondolkozás után azért megfejtettem, hogy mi lehet a probléma okozója, évek óta kis előrenyúlású kompakt kormányokat használok, a Whirlwind-en pedig egy nem túl modern darab van jelentős előrenyúlással, ami számomra hátrányosan befolyásolja a bringa irányítását (persze annak, aki ehhez szokott lehet teljesen normális), de egy kormánycsere szerencsére nem egy hatalmas összeg.

neuzer_ww200

A váltás megfelelően működött, de a régi 105 kicsit nyúlós, nem olyan gyors, mint a jelenleg futó modell, a mai alkatrészcsaládokhoz viszonyítva már valóban inkább a belépőkategóriát testesíti meg, bár lehet azoknál azért valamennyivel tartósabb. A fékváltókarok formája változott sokat az elmúlt évtizedben, az 5500-as szériát a kiskezűek fogják szeretni. A Claris fékek okoztak hatalmas meglepetést, a 10% meredekség fölötti utcában 50+km/h-ról is simán megállítottak, nem biztos, hogy meg tudnám mondani egy vakteszten, hogy éppen Claris vagy 105 féktestek lassítják a bringámat…

neuzer_ww200

Vannak nála szebb és modernebb országútik, de belépő kategóriában más márkából ilyen áron nem kapunk 9-es rendszerrel szerelt országúti kerékpárt, még akár egy komplett ruházat vagy pedál+cipő is belefér a Whirlwind 200 mellé annyival olcsóbb, mint a konkurenciák. Személy szerint inkább használnám a Whirlwind 200-at, mint egy-két komfort országútit irányíthatatlan geometriával. Hobbi szintű bringázásra, túrázásra megfelelő választás, nem kell félteni, bírja a hazai utak okozta megpróbáltatásokat és egy vagyont sem kell érte fizetni.

Forgalmazó: Neuzer
Honlap: http://neuzer.hu
Ajánlott fogyasztói ára: 199 000 Ft
Tömeg (mért, pedál nélkül): 9,44 kg

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo