A Fenix idén bemutatott fejlámpája a HM61R Amber V2.0 egy igazi multifunkciós darab, amit a maximális 1600 lumen fényerejével a kerékpározástól a futáson, túrázáson át a legkülönfélébb tevékenységekig tudunk használni. Én természetesen elsősorban kerékpáron teszteltem és előzetesen el kell mondjam, hogy a teszt minden percét élveztem.
Egy erős fényű fejlámpa óriási segítség az éjszakai terepbringázások során, belátunk vele a kanyarokba és a mélységérzékelésünk érezhetően jobb, mint egy kormányra rögzített lámpa esetén. Terepen én például fő fényforrásként fejlámpát használok mindig, amit egy kormányon lévő lámpa egészít ki, viszont a fejlámpa fényét követi a szemem. Saját lámpaként egy Fenix HM61R Ambert használok, amiről a tavalyi nagy lámpatesztünkben már olvashattatok, ezért felcsillant a szemem, amikor idén nyáron bemutatták ennek az újabb verzióját, a Fenix HM61R Amber V2.0-t és szóba került, hogy tesztelnem kellene. Pár apróságtól eltekintve elégedett voltam a régi modellel, de érdekelt, hogy mit tudott még rajta fejleszteni a Fenix.
A Fenix HM61R Amber V2.0 az elődhöz képest nagyobb maximális fényerővel rendelkezik, a legerősebb üzemmódban 1600 lumen fényerőre képes (a régi “csak” 1200 lument tudott) – ami 162 méteres hatótávot jelent – , ami mellett megmaradtak a 400, 150, 50 és 5 lumenes folyamatos fény funkciók. Ezenkívül piros led is található a lámpában, ami 1 és 10 lumenes (a régi 5 lument tudott) folyamatos fényként, illetve 10 lumenes villogóként használható. A fehér fénynél mindenképpen ki kell emelni, hogy az Amber verziónál (ezt kifejezetten a régió igényeinek megfelelően tervezték) melegebb árnyalatú a lámpa fénye, aminek köszönhetően sokkal kellemesebb a szemünknek. A 3400 mAh-s Li-ion 18650 akkumulátor kapacitását hatékonyan használják ki a ledek, 1600 lumenen 2 órát, 400 lumenen 4 órát, 150 lumenen 12 órát, 50 lumenen 35 órát, míg 5 lumenen 300 órát képes világítani. A piros fényű üzemmódban 10 lumenen 40 órát, 1 lumenen 400 órát világít feltöltött akkumulátorral a lámpa. A lámpatest erős alumíniumból készül, ami nem csak a tartósság szempontjából fontos (2 méteres magasságból leejtve ütésálló), hanem segíti a lámpa hűtését. A tömege is barátságos, 157 grammot nyom a mérlegen.
A száraz adatok után érdemes megemlíteni, hogy milyen technológiák találhatóak a lámpában, ugyanis nem véletlenül kerül ennyibe a Fenix HM61R Amber V2.0.
Egyelőre maradjunk az akkumulátornál, a HM61R Amber V2.0-t úgy tervezték, hogy adott üzemmódban konstans módon világítson amíg az akku bírja és utána váltson eggyel gyengébb fokozatba, nem halványul el folyamatosan a fény, mint más modellnél, hanem azonos fényerővel világít amíg van elég feszültség és melegszik túl a lámpa. A lámpában található akku kétféleképpen is tölthető, az egyik opció, hogy a lámpán található mágneses csatlakozón keresztül töltjük (nem kompatibilis a régi verzió töltőjével, kipróbáltam), a másik lehetőség pedig, hogy a lámpából kivéve az akkumulátoron található USB-C porton keresztül tudjuk feltölteni. Az utóbbi azért hasznos, mert a lámpához tudunk pót akkut venni, amit nem csak a lámpatest belsejében tudunk tölteni.
A Fenix lámpáknál már megszokhattuk, hogy túlmelegedés elleni védelem is található a lámpákban, ami lejjebb veszi a fényerőt ha a lámpa hőmérséklete eléri a 65 fokot és addig nem enged magasabb fokozatba kapcsolni amíg vissza nem hűl a lámpa, ezzel is megóvva az elektronikát és a ledet. Ez mindenképpen fontos, mert 1600 lumenen már komoly hőtermelés van, elég nagy menetszélre van szükség, hogy ne melegedjen fel nagyon lámpa.
A lámpán mindössze egy gomb található, amivel be-, illetve ki tudjuk kapcsolni és a funkciók között tudunk váltogatni, hosszú nyomásra be/kikapcsol a lámpa, rövid nyomással a fokozatok között tudunk váltogatni, míg kikapcsolt állapotban 2 rövid nyomással a piros fény funkcióit érjük el. Ezenkívül a gomb 3 másodperces megnyomásával a gombzárat tudjuk aktiválni, ami utazás közben hasznos, nem kapcsolódik be véletlenül a lámpa, feloldani ugyanígy tudjuk.
A bevezetőben már említettem, hogy a Fenix HM61R Amber V2.0 egy multifunkciós lámpa és nemcsak azért, mert többféle felhasználásra alkalmas, hanem azért is mert nem csak fejlámpaként használható. A pántról levéve zseblámpaként tudjuk használni és a rajta található fülnek köszönhetően akár a zsebünkre vagy a táskánk pántjára is rá tudjuk csíptetni. Ezenfelül a lámpa aljában, az akkumulátor fedélben egy erős mágnes található, amivel bármilyen vas tárgyra fel tudjuk tenni, pl az autó motorháztetőjére szerelés közben.
A pánt jól szellőző, perforált, gumis anyagból készült, aminek a hosszát könnyen tudjuk állítani. Maga a pánt két darabból áll, egy fődarabból, ami a fejünket veszi körbe és egy felső részből, ami inkább a túrafelhasználásnál lehet hasznos, kerékpározáshoz érdemes levenni (szerencsére fél perc az egész). Újdonság, hogy a pánt első részén szilikoncsík található, ami nálunk kerékpárosoknál stabilizálja a lámpát a sisakunkon.
Tapasztalatok
Mint már említettem a HM61R Amber első verzióját használom közel 1 éve saját lámpaként, így elég sok tapasztalattal rendelkezem a lámpa kapcsán, hiszen az új modell forradalmi újításokat nem hozott (ha attól eltekintünk, hogy erősebb lett és kapott egy új csatot és pántot). A saját lámpámról el tudom mondani hosszútávú tapasztalatként, hogy megbízhatóan működik és hozza azokat az üzemidőket, amiket a gyártó ígér, kölcsönadva még egy alpesi ultrafutó versenyt is megjárt.
Na, de nézzük az újat!
Mivel alapvetően kerékpározás közben teszteltem a lámpát ezért kulcsfontosságú, hogy mennyire egyszerű feltenni a sisakra, illetve egyáltalán fel lehet-e tenni, mert a legtöbb fejlámpánál probléma, hogy nem akarnak fennmaradni a sisakon, lecsúsznak, elmozdulnak és kicsit trükközve lehet őket rögzíteni, például kábelkötegelőt használva vagy ha sildes sisakot használunk akkor az alá behúzva a pántot, a régi modellt is csak az egyik sisakomra tudtam feltenni extra rögzítés nélkül, a többiről lecsúszott. Egyébként a Fenix kínál öntapadós konzolt a sisakokhoz, de azt ha felragasztjuk akkor az fenn is marad és ha nem akarjuk leszedegetni mindig akkor érdemes kinevezni egy éjszakai sisakot hozzá – meg azért az a konzol nem feltétlenül a kerékpáros sisakokhoz lett tervezve már csak azért sem, mert nem számol a sok szellőzővel, bár egy aero sisakra éppen optimális. Szóval az új modell tesztelése is a felszereléssel kezdődött, ami meglepően nagyon egyszerűen ment, levettem a pánt felső részét és feltettem az aero sisakomra, amin csodák-csodájára minden extra rögzítés nélkül fennmaradt, pontosabban a pánton található új szilikoncsík segítségével tapadt fel a sisakra. Rázogattam elég nagy erővel és akkor sem mozdult el, így bátran vágtam neki a sötét erdőnek.
A kormányomra csak egy kis fényű villogó került fel a fejlámpa mellé, mert a városban kivilágított úton megyek, míg városon kívül már terepen bringázom, ahol nem zavarhatja a fejlámpa fénye az autósokat (forgalomba egyáltalán nem ajánlom ezeket az erős fejlámpákat, mert “kiégetik” az autósok szemét, országúton ezért használom a Fenix BC26R-t aminek csapott a fénysugara). A terepre érve hamar felkapcsoltam 1600 lumenre, kíváncsi voltam, hogy mennyi fényt ad. Azt kell mondanom, hogy teljesen beláttam magam előtt az erdőt, egyenesben nem tudok olyan gyorsan menni, hogy kevés legyen ez a fény. Egyébként ez annyira nem meglepő, hiszen a saját lámpám 1200 lumenét is ritka esetben használtam csak ki. Kanyargós részen persze az út megtörése miatt nem látok annyira messze, de nincs az a lámpa, amivel a kanyar mögé lehetne látni. 400 lumen számomra már elég terepen, hogy a kanyarokkal teli erdei útvonalon minden gond nélkül tudjak bringázni és ne érezzem azt, hogy nem látok. Fontos kiemelni, hogy a Fenix HM61R Amber V2.0-nál nagyon szép az átlagnál melegebb árnyalatú fénye van, ami segíti a mélységérzékelést és alacsonyabb fényerőn is azt érzi vele az ember mintha jobban látna egy hidegebb nagyobb fényerejű lámpával szemben. Természetesen 400 lumen alatt sem áll meg az élet, 150 lumennel nagyon jó lehet emelkedőn menni felfelé, alacsony sebesség mellett bőven elég. A túlmelegedést nem tapasztaltam, 1600 lumenen hideg időben 20-30 km/h közti sebesség mellett már kapott annyi hűtést a lámpa, hogy nem kellett bekapcsolnia a túlmelegedés védelemnek.
A kerékpározáson kívül is bőven használható a Fenix HM61R Amber V2.0, én például a sajátomat rendszeresen használom futni, terepfutni, ott az 50 és 150 lumenes üzemmódok bőven elegendőek számomra, gyakorlatilag egy egész éjszakát kint lehet vele tölteni az erdőben, nem véletlenül kérte kölcsön az egyik ultrafutó ismerős egy extrém versenyre. Ezenfelül természetesen túrázáshoz is jó választás, ott sem lehet zavarba hozni. De akár lehet szerelőlámpa a mágneses alja miatt vagy használhatjuk sátorvilágításnak is ha kempingezni megyünk.
Ár: 41 990 Ft
A Fenix HM61R Amber V2.0-t keresd a Kronium.hu webshopjában.