fbpx

Eurobike Awards 2016 – lássuk a döntős termékeket!

Kezdetét vette az Eurobike 2016 kerékpáros szakkiállítás. Szerdától péntekig a szakma és a média képviselői járják be a 48 országból érkezett 1350 kiállító standjait. 280 termék az Eurobike kiállításon debütál, azaz Friedrichshafenben kerül bejelentésre, először itt látható. Ezek között szerepel az FSA új elektronikus váltórendszere is. Természetesen a 2017-es kerékpáripari újdonságot száma ennél lényegesen több, viszont ezek már a kiállítást megelőzően médiavisszhangot kaptak. A jövő évi kínálat krémjét a gyártók az Eurobike Award díjra is felterjesztették…

Korábban megjelent kedvcsináló cikkünkben bemutattunk a világ egyik legrangosabb szakmai elismerésének számító Eurobike Award menetét és a zsűri összetételét. A kiállítás megnyitását megelőzően az illusztris szakemberekből álló csapat előzetes szelekciót végzett, így a gyártók által jelölt termékekből „kezelhető” mennyiség maradt: ezek a bejáratnál lévő fogadó csarnokban tekinthetők meg. Mivel a kiállítás már megnyitotta kapuit, nemcsak számokról beszélünk: ismert az Eurobike Award zsűrije által kiválasztott „kismaccs”, amelyből nemsokára kikerül a 12 díjkategória győztese. A zsűri idei munkájáról videó is megjelent.

A zsűri munkában...

A zsűri munkában…

Akkor lássuk a felhozatalt! A 12 fődíjban részesült terméket természetesen egy későbbi írásban mutatjuk be részletesen, az alábbiakban a számunkra legérdekesebbekből szemezgetünk:

Parlee TtiR triatlonváz

Az egyik legáhítottabb amerikai kis szériás kerékpárgyártó kizárólag karbon alapanyaggal dolgozik, hasonlóan az ENVE Composits céghez (amelyről korábban már már írtunk a BikeMag hasábjain), az amerikai hadiipar technológiáit ülteti át a kerékpárgyártásba. Lebilincselő technikai megoldásai nyálcsepegtetésre adnak okot, minden esetben irányt mutatnak az ipar számára, további fejlesztési lehetőségeket felmutatva. Például 2012-ben a Parlee hozta létre az első integrált aero fékrendszert és elektronikus váltást egyszerre alkalmazó időfutam koncepcióbringát, és láss csodát, 2016-ban több tucat óriásmárka kínál ilyen modellt!

Bob Parlee megszállott mérnökember, ha problémát lát a kerékpárokon, rögtön nekiáll a megoldásnak. Manapság az egyik legvitatottabb kérdés a tárcsafék-rendszer országúti versenysportban történő alkalmazása. Mivel potenciálisan balesetveszélyes, az éles és forró tárcsákat valahogy célszerű lenne beborítani. Továbbá a minden technikai újdonságot azonnal adoptáló triatlonsportban sem eresztett még gyökeret a tárcsafék: a fő gond, hogy a megnövelt légellenállás miatt számottevően hátráltat. A megoldás itt is a tárcsa beborítása lesz, amely ideális esetben a vázszerkezettel integrált kialakítást kap. A Parlee új TtiR váza pontosan ebbe az irányba lép, lehetséges megoldást megmutatva a kerékpáripar számára. Lényegében hátrányoktól mentes, a légáramlás korlátozása ebben az esetben nem okozhat túlhevülési problémát. Tudva levően a triatlonbringák 40 km/óra feletti tempóban haladnak, a hosszú lejtők, éles kanyarok hiányában fékezés alig történik!

SRAM eTAP – immár hidraulikus tárcsafékkel is!

Az amerikai kerékpáripari óriás HDR-programja 2010-ben indult, az elkövetkező három évben számos mechanikus és hidraulikus fékprototípust hoztak létre a fejlesztők. Végül 2013-ben debütált a SRAM hidraulikus országúti fékrendszer, de majdnem azonnal visszahívási akciót kellett hirdetni vele kapcsolatban. A SRAM kiköszörülte a csorbát, és a későbbi tárcsafékmodellek már méltó kihívói a Shimano ugyancsak kiváló, rendkívüli népszerűségre szert tett rendszereinek. A SRAM tavaly már négy alkatrészcsalád esetében is kínált hidraulikus tárcsafékopciót, ebben megelőzve a japán márkát. Egyértelműen a hidraulikus fékrendszer mellett tette le voksát a SRAM, lévén sokkal jobb modulációt biztosít, mint a mechanikus változat. Alkalmazása egyben megoldja az egyre jobban elterjedő karbonabroncsok túlhevülésének kérdését is.

A tárcsafékekhez hasonlóan a SRAM az elektronikus váltás terén is fáziskésésben volt a Shimano-val szemben. Viszont az idén tavasszal debütált eTAP rendszer nemhogy behozta a lemaradást, hanem jelentősen emelt a virtuális lécen. Az eTAP előnye az egységek közötti vezeték nélküli kommunikáció, így felszereléséhez nem kell a vezetékek elhelyezésével bajlódni. Mind a szerelés, mind a karbantartás pofonegyszerű művelet. Már maga a eTAP is kiérdemelhetné az Eurobike Golden Award-ot, viszont az amerikaiak a kiállításra egy újabb fegyvert is bevetettek: a Red eTAP alkatrészcsalád hidraulikus tárcsafékkel egészült ki.

Ehhez valamelyest módosítani kellett a fékváltókarok formáját, hiszen a hidraulikus dugattyúknak is helyet kell biztosítani. Szerencsére az elektronika kevesebb helyet igényel, mint a mechanikus váltás, így a karforma és az ergonómia nem látta kárát a technikai fejlesztésnek. A fékkarok helyzete és a fékbetétek kontaktpontja egyszerűen állítható. A fejlesztőknek emellett sikerült kisebb karellenállást elérni, tehát a működtetés a korábbi SRAM hidraulikus fékrendszerekhez képest is finomabb. Flat mount és post mount féktesttel egyaránt elérhető lesz, ez utóbbi kovácsolt alutestes, az olajközeg a megszokott módon DOT 5.1. Egy komplett fékváltókat és hátsófék 383 gramm, az első 10-15 grammal könnyebb. A teljes SRAM eTAP rendszer 285 grammal lesz nehezebb a tárcsafékek alkalmazásával.

Edco 3ax országúti pedálrendszer

Négy év fejlesztőmunka előzte meg a svájci cég első pedáljának bemutatását. Az újdonság az oldalirányú és a forgó mozgástér tökéletesítése, amely lehetőséget biztosít a térd minden irányú mozgásának pontos lekövetésére. A hajtás során a legtöbb kerékpáros térde oldalirányba elmozdul, akár egy teljes kört írva le minden pedálfordulat során. Ennek részben a rögzített pedálhelyzet az oka, lévén a csípőforgó és a talp pozíciója fix, tehát a fokozott erőhatásra a gyenge láncszem, azaz a térd mozdul ki a függőleges síkból. Ha a talp helyzete is tág határok közt „olajozottan” változhat, a térd elmozdulása csökken, illetve az esetleges mozgás sem ütközik jelentős ellenállásba, kevésbé terhelve az ízületeket. A sérülés veszélye csökken, ami sokak számára jelenthet gondtalanabb, sérülésektől mentes kerékpározást.

A 3ax alutestes, Look Kéo-konpatibilis pedál tömege 390 gramm/pár, 12,5 mm-es profilemeléssel rendelkezik, egyértelműen átgondolt technikai megoldás, az Eurobike Award zsűrije minden bizonnyal ezért juttatta a „döntőbe”!

Rotor INpower wattmérő-rendszer

Az utóbbi 1-2 évben óriási fejlődésen ment át a kerékpáros teljesítményt pontosan és valós időben követő „erőmérő”. Számos gyártó többféle rendszert kínál, illetve a készülékek árszintje is jelentősen zuhant. A nyomatékmérés történhet a hajtóműcsillagban, a hajtókarban, a pedálban, a hátsó agyban egyaránt, a legfrissebb fejlesztések pedig már a cipőt célozzák meg. A spanyol Rotor úttörő szerepet tölt be a wattmérők alkalmazásában, több éve kínál ilyen eszközt innovatív hajtóműveihez, pontosabban azokba integrálja. Ha még a Rotor Q-Ring ovális lánctányér-technológiáját is belevesszük a képletbe, a spanyolok a hajtás téren egyértelműen minden elkövetnek a teljesítmény maximalizálása érdekében.

A legújabb fejlesztésük az INpower, újdonsága, hogy a fent említett lehetséges nyomatékmérő-elhelyzéseket egy újabb megoldással bővíti: a mérés nem a hajtókarban, nem a hajtőműcsillagban, hanem a középcsapágytengelyben zajlik. Az elektronika is a 300 mm-es alutengely belsejébe kerül, így lényegében semmi nem látszik a rendszerből, nem érik külső hatások – sem víz, sem por. A súlypont is alacsonyabb, bár az eszköz alig növeli az amúgy is pillekönnyű Rotor hajtómű tömegét. Az adat 574 gramm, amely könnyebb, mint például a Shimano Ultegra hajtómű wattmérő nélkül.

Az új megoldás további előnye, hogy nagyobb akkumulátor elhelyezését teszi lehetővé, 300 óra üzemidővel rendelkezik, modulárisan fejleszthető, illetve mindkét hajtókar nyomatékát méri. Az adatátvitel az ANT+ protokolt alkalmazza, a Rotor szoftvert is fejlesztett az INpower-hez, amely 360 fokos hajtásvizsgálatot biztosít. Segítségével az optimális Q-Ring pozíció is egyszerűen „belőhető”, a rögzített adatok otthoni elemzése minden határt felülmúl.

EB160010313_10Pinion Carbon Drive

A középrészbe integrált innovatív 18-fokozatú áttételezést biztosító Pinion váltórendszer jövőre már összetleszkópos kerékpárokhoz is alkalmazható lesz. A német gyártó számos előnyt nyújtó rendszerével szembeni fő ellenvetés mindeddig – a nem éppen csekély költség mellett – a hátsó felfüggesztéssel való “összeférhetetlenség” volt. A Pinion középagy-váltó (más nevén GearBox) speciális vázkialakítást igényel, de sokak számára a karbantartás-mentesség és a 18 fokozat tökéletesen egyenletes elosztása megéri az áldozatot. Tömege is kissé nagyobb, mint a legfejlettebb láncváltós rendszereké, de hozzá kell tenni, hogy – szemben akár a lánc, akár az agyváltós rendszerrel – itt legalább a súlypont középen és alacsonyan van. A Carbon Drive Pinion P 1.18 Gates szíjmeghajtáshoz tervezett, tökéletesen illeszthető Enduro, Adventure vagy éppen Fat bike kerékpártípusokba. Csomagos MTB túrákhoz ideális választás, ahol a többlet tömeg nem sokat számít, ellenben a megbízhatóság és karbantartás-mentesség annál inkább.

EB160010313_09Az idei Eurobike-on több össztelós kerékpár is megcsodálható Pinion P1.18 GearBox-szal és Carbon Drive-val. A Nicolai hozta ki az első ilyen modellt, de például a hazánkban is elérhető német Ghost is élt a Gates szíjrendszerek és a Pinion GearBox által kínált lehetőséggel. A Carbon Drive agyváltóval is párosítható, azaz mondjuk egy Rohloff-os rendszert is tökéletesen kiszolgál. Az össztelós, szíjhatásos megoldás előtt most már számos lehetőség áll…

Lauf Grit gravel bike villa

Az izlandi Lauf immár nemcsak MTB cross country, „Plus” köpenyméretű vagy Fat bike kerékpárokhoz kínálja a meghökkentő megjelenésű, karbonrugó-elemeket alkalmazó villáját, hanem az egyre népszerűbb Gravel kerékpárok is felszerelhetők eme innovatív megoldású „telóval”. Ahogy például a Cannondale nemrég debütált Gravel bike-ja is egy csökkentett rugóúttal rendelkező „Lefty-t” alkalmaz a terepegyenetlenségek kompenzálására, a Lauf villa is ez irányba fejleszti az amerikai makadámutakon kerekezők és versenyzők számára kínált kerékpártípust. Az első felfüggesztés a köves-kavicsos talajon mindenképpen jól jön, a Lauf által kínált új Grit modell a montis Trail Racer XC-nél szerényebb, a 60 helyett mindössze 30 mm mozgást biztosít. Ez éppen elég lehet a célra, a gép eleje viszont simább talajon sem „bólogat”.

A karbon rugók speciálisan a Gravel felhasználásra hangoltak, így a nagy frekvenciájú rezgések csillapítását helyezik előtérbe. A járművek guminyomatai, a zúzott kő pont ilyen rezgéseket kelt, a Grittel tehát mind a kényelem, mind a tempó fokozható. Feltételezzük, hogy Izlandon – ahol alig található aszfaltburkolat – pontosan erre a villára van szükség, tehát esetükben nem „amerikamajmolásról” van szól. A Grit beépítési magassága 409 mm, így alig változtatja a vázgeometriát (a gravel bike-ok általában 405 mm-es villát alkalmaznak), 42 mm-es 700C, vagy 52 mm-es 650b-s köpeny futhat alatta. A villageometria utánfutását a kissé megnövelt hossz miatt átalakították, így a kerékpár irányítása változatlan marad. A Grit tömege 900 gramm, 6 mm sag értékre érdemes hangolni, flat mount féknyerget és 12 vagy 15 mm-es átütőtengelyt fogad. Akár 110 kilóig terhelhető, a karbonrugót ennek függvényében kell beállítani. A Eurobike-on számos új 2017-es gravel bike a Grit-tel szerelt, tehát a gyártók látszólag azonnal léptek a kínálkozó lehetőségre. Ez pedig a Eurobike Award zsűrijét sem hagyta „izlandi-módra” hidegen!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo