fbpx

Csakis a sárga cipőben – a Mavic Fury tesztje

Pár éve tűntek fel a mezőnyben a sárga cipők, azaz a messziről felismerhető Mavic Zxellium (országút) és a Mavic Fury (mountain bike) kerékpáros lábbelik. Közülük most a montis verziót teszteltük, ami talán pont egy olimpiával ezelőtt debütált a profiknál.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Mavic-előd, az Adidas csúcsmodelljét használtam az elmúlt három évben, és csak nem akart tönkremenni, pedig már kezdtem unni az egyébként szintén vagány csillogó ezüst Adidas-designt. Amikor a Mavic felvásárolta az Adidas ruhagyártó bringás részlegét, s kihozták a Mavic-sárga cuccokat, tudtam, hogy nem lőhetek velük mellé, lévén a forma már bevált, plusz egy-két apróságban a technológia is fejlődött, ráadásul a tesztelt cipő már a Fury-ból is a második generáció.

Teszten a Mavic Fury

Kezdjük a designnal, a védett sárga szín mellett nem lehet elmenni, messziről látszik a mezőnyben, az erdőben, bárhol, tulajdonképpen önmagát reklámozza megszületése óta, országúti verseny közvetítése közben van, hogy a cipőről ismerni fel a versenyzőt… Zseniális. Az is, hogy csak a csúcsmodellek kaphatók teljesen sárgában, így önmaguk értékét növelik, lévén a vásárló fejében is megfordul, hogy ha ilyet használ, messziről látszik, hogy nem akármi van a lábán.

Persze a Mavic Fury használati értékét tekintve sem akármi, és egy jó cipő nagyon sokban befolyásolja a teljesítményt. Nagyon fontos egy cipő súlya, ebből a szempontból a Mavicok a legjobbak közé tartoznak, országúton van például egy szuperkönnyű verzió csak tépőzárral, csatok nélkül, de a Fury-nak sem kell szégyenkezni, az általam használt 43,1/3-os méret 350 grammot nyomott a mérlegen.

A cipő mozgó tömeg a kerékpáron, illetve a lábunkon, ezért versenyzőknek különösen érdemes figyelni erre. (Ismerünk olyan hazai sporttársat, aki fontos versenye előtt nekiállt méregetni a zoknijait, melyiket vegye fel!) Persze ha már zokni, eszébe se jusson senkinek, hogy ne a hozzáillő Mavicot hordja, ami egyébként amellett, hogy passzol színben, remekül párologtat, tiszta, higiénikus érzés.

Mavic Fury

A könnyű súly érdekében a cipő felsőrésze kompozit szerkezet (Ergo Lite). Egyrészt van az egész lábat mindössze egy megszakítással – nincs nyelv, csak egy vágás – körülölelő hálós szövet, kiváló lélegző tulajdonságokkal (nálam egész napos használat után sem büdösödött, hogy pestiesen fejezzem ki az antibakteriális jellegét). Ezt a szövetet egészíti ki az úgynevezett EnergyFrame, kevlár erősítésű, nyúlásmentes anyagból készült váz, kiváló tartást biztosítva.

A cipőt két tépőzárral és egy csattal zárhatjuk, utóbbit és a szintén kevlárszálakkal megerősített zsinórokat is két állásba pattinthatjuk, rüsztmagasságunktól függően. A csaton változott kicsit a kioldó pöcök az Adidashoz képest, hál istennek jobban működik. Mint ahogy a talpbetét (Ergo Fit 3D ) is jobb lett, kaptunk egy vékony memóriahab réteget. Tekerés közben nagyon kényelmes a cipő, akár egész nap.

Karbontalpú cipőknél fontos a sarok tartásának megoldása, főleg mountain bike-ban, hiszen kevésbé egyoldalú a mozgás, mint országúton. A merev karbonbetétes talp miatt a lépések nehézkesek, és menet közben is könnyebben teszünk olyan mozdulatokat, amikor már zavaró a merevség. Ha a sarokrésznek nem jó a tartása, az csak fokozza ezt az érzést. Ebből a szempontból nehéz tökéletes megoldást találni, a Mavic inkább tekerés közben nyújtja a maximumot, de akkor remekül működik a karbon sarok-bölcső, külföldiül az Energy Lock Carbon sarokrész, amely minimális súly mellett ad jó tartást.

Könnyű bringa csak könnyű cipővel adja az igazit!

A háromrétegű – köztük vibrációelnyelő réteg – karbontalp egyértelműen egy versenycipő talpa, az Energy Grip Carbon egy jól tapadó külső gumiréteget is takar, ami sziklákon, lábon „pantomimezve” bizonyít, csökkenti a balesetveszélyt, ha kénytelenek vagyunk tolni a biciklit. Sárban még nem kényszerültem tolni-vonni a Furyval a bicót, mondjuk abban nem hiszek, hogy ilyenkor számít a talp anyaga, ellenben komoly kis szögeket tartalmaz a cipőhöz mellékelt nylonzacsi, melyek biztosan segítik a kapaszkodást.

A sokat megért Adidas előd

Ha a régebbi Adidasommal hasonlítom össze, különösen szembetűnő néhány apró fejlesztés, ami annál nagyobb jelentőséggel bír. A már említetteken kívül ilyen például, hogy a felsőrészt alkotó hálós szövet az Adidasnál a legsérülékenyebb része volt a cipőnek, a lábfej legszélesebb részén, oldalt kifeslett már a strapálástól. A Mavicnál ezt a részt megerősítették, feltehetőleg növelve így az élettartamot. Tartósság szempontjából jónak tűnik az EnergyFrame is, kimondottan könnyű például a csillogó felület tisztítása, ami fontos is, hogy a Fury sokáig megőrizze sárga fényét.

Versenyzőknek és a feltűnést kedvelő hobbi sportolóknak is melegen ajánlom a Fury-t, melynek legnagyobb gyengéje talán az árcédula (ajánlott fogyasztói ára 85 900 Ft, de ennél olcsóbban is kapható akciókban), de a nüansznyi különbségek, amit egy csúcsmodell tud az olcsóbb verziókhoz képest, árban hatványozottan nyilvánulnak meg, s persze a Mavic-sárga színről ne is beszéljünk… Érdemes azonban böngészni a Mavic paletta „kevésbé sárga” tartományait is, hiszen a Furynál alkalmazott megoldások jóval olcsóbb modelleknél is megtalálhatóak!

A tesztelt modell a hazai forgalmazó, a BikeTex honlapján IDE KATTINTVA tekinthető meg.

A Mavic Fury a gyártó honlapján IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo