fbpx
sisak választás

Milyen bringás sisakot hozzon a gyereknek a nyuszi?

Itt a tavasz és vele együtt a gyerekbringa vásárlás időszaka, ilyenkor semmiképp ne felejtsünk el sisakot is venni a gyerkőcnek (kötelező kiegészítő!), vagy ha bringája már van a gyereknek, de a régi sisakját kinőtte vagy elhasználódott akkor ...

Vigyázz a fejedre a városban is, ne csak sportoláskor!

Bátran kijelenthetjük, hogy a kerékpárral, mint sporttal, már az emberek többsége összekapcsolja a sisakviselést, amiben valószínűsíthetően nagy szerepe van annak, hogy a versenyzők fején is közel 2 évtizede láthatjuk a sisakokat. A mai fiatal ...

Országúti fejvédő körkép – Milyen országúti sisakot válasszunk?

Előző részekben bemutattuk a gyermek, a városi, a MTB és a gravel sisakokat, most pedig a kerékpáros szakágak királya van soron, országúti fejvédők következnek. Nézzük meg mit kaptunk a hazai forgalmazóktól bemutatásra! Már több mint egy ...

Gravel sisak körkép – Milyen fejvédőt válasszunk gravel bringázáshoz?

Egy igazán érdekes kategóriához érkeztünk a sisak körképeink között, a gyerek, a városi és az MTB fejvédők után a gravel sisakok következnek. Ez az a szegmens, ahol látni kell, hogy nem feltétlenül lehet mindig technológiákkal és funkciókkal ...

MTB fejvédő körkép – Milyen MTB sisakot válasszunk?

A városi és gyermek fejvédők után elérkeztünk egy olyan szegmenshez, ahol már jóval bővebb a választék, hiszen az egyik legnépszerűbb szakág fejvédőiről van szó. Lássuk milyen sisakok közül választhatnak a terepen kerékpározók, következzenek a MTB ...

Városi fejvédők – Milyen kerékpáros sisakot válasszunk a városba?

Sisak körképeink között a gyerek sisakok után következnek a városi fejvédők, amik mostanában a kerékpáros közlekedés folyamatos növekedésével egyre inkább egy központi téma a gyártóknál, a többség már nagy erőkkel fókuszál erre a szegmensre is, hogy ...

Gyerek sisak körkép – Milyen fejvédőt vegyünk a gyereknek?

A sisak körképünk első részében egy olyan kategória következik, ami nagyban meghatározhatja sisakviselési szokásainkat, ez nem más, mint a gyermek fejvédők. Szerencsére a forgalmazók viszonylag sok modellt bocsátottak rendelkezésünkre, ezért a ...

Viselj a városban is sisakot! – ABUS városi kerékpáros fejvédők

Kerékpáron mindig ajánlott sisakot viselni és ez alól a városi bringázás sem kivétel, ugyanis itt érhet minket a legtöbb súlyos baleset, akár váratlanul elüthet minket egy autó és egyből nagy a baj ha a fejünk védelem nélkül nekicsapódik valaminek. ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo