fbpx
túra

3800 méteren bringával a hátán át a Hindukus-hegységen – Interjú Zichó Viktorral

Zichó Viktor egy nem hétköznapi bringatúrára vállalkozott, 2019 július 2-án indult el Komáromból, ahonnan Kőrösi Csoma Sándor útján teker (ahol tud) végig, és várhatóan március végén éri el célját, Dardzsilinget. Az útja során már számos különleges ...

Giro Hungary 2020 – Kecskemét is csatlakozott a „Nagy Rajt” népszerűsítéséhez

Vasárnap rendezték meg a 651 Árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túrát, a Kecskemét közigazgatási határán zajló eseményen száznál is többen vettek részt. Ezzel, egyrészt magát a kerékpársportot, másrészt a 2020-as Giro d’Italia budapesti rajtját ...

Minden eddiginél látványosabb bringaút építés: bezárul a Tisza-tó kör

Már most is a legkedveltebb kerékpáros célpontok közé tartozik a Tisza-tó környéke, a következő szezonban azonban újabb lendületet adhat a bringás turizmusnak az a beruházás, aminek legfontosabb eleme szeptember 17-én szó szerint a helyére került. ...

KTM 2020 – eBike hegyek!

A következő év már itt van a nyakunkon, legalábbis kerékpáros szempontból biztosan, hiszen szinte megszokott módon minden évben szeptember elején mutatkoznak be a gyártók következő szezonra szánt gépei. Az elsők közt vehettük szemügyre a KTM ...

Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra – 2019.09.14.

A résztvevőknek ismét lehetőségük nyílik a Bükk-hegység természeti szépségeinek megismerésére és választásuknak megfelelően egy jókedvű, baráti, családi, vagy éppen egyéni tekerésre! A rendezvényt kedvezőtlen időjárási körülmény esetén is (eső, hó) ...

Tour de Hunguest: 555 kilométer 5 nap alatt Budapesttől Szegedig

Példát mutatott összetartásból az a negyven kerékpáros, akik 5 nap alatt teljesítettek 555 kilométert Kelet-Magyarország tájain augusztus 25. és 29. között. A különböző felkészültségű bringások egymást motiválva és közös tempót diktálva a kevésbé ...

Kerékpáros fejlesztések a Felső-Tisza-vidéken

Az elmúlt időszakban a Felső-Tisza-vidék egyre jobban előtérbe kerül, mint lehetséges kerékpáros turisztikai célpont, melyet egyedülállóan hosszú kerékpárút hálózatának és kulturális látnivalóinak köszönhet. Viszont a kerékpáros turizmushoz ...

Startol a Tour de Hunguest: 555 kilométer 5 nap alatt

Nem mindennapi 5 napos kerékpártúra startol el augusztus 25-én vasárnap a Népligetből. A 40 bringás nemcsak a keleti országrészt járja be, hanem a tekerések után híres magyar fürdőkben kényeztetik magukat. Study Tour-ként 2017-ben már volt egy ...

BalatonBike365 – avagy bringázz egész évben a Balaton körül

A múlt héten a Művészetek Völgyében zajló pedelec túrák kapcsán is szóba került a BalatonBike365 program, ami valójában egy Európai Uniós forrásból támogatott projekt, a balatoni kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése érdekében. A ...

Csatlakozott a balatoni kerékpáros fejlesztésekhez a Művészetek Völgye

A Művészetek Völgye is csatlakozott a Balaton környéki kerékpáros fejlesztésekhez. A fesztiválra ellátogatók a BringaVölgy-Tekerő Programok keretében idén először olyan vezetett túrákon ismerkedhetnek meg a környék legszebb tájaival, amelyek egyike ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo