fbpx
pályakerékpározás

Az év első pályaversenye – eredmények

Családias hangulatban zajlott az idei év első pályakerékpáros edzőversenye 2010. április 24-én a budapesti Millenáris Sporttelepen. A felnőtt- és utánpótlás korcsoportok versenyzői három futamban – tempóverseny, egykörös repülőverseny és pontverseny ...

Pályamenők – esőben

Időgépünkbe pattanván nemrég a válogatott negyven évvel ezelőtti országúti edzésére látogattunk. Most ugyanígy teszünk, de a helyszín ezúttal a Millenáris. Az időbeli távlat sok mindent megszépít. Ahogy múlik az idő, a történetekben szereplő lelátók ...

Japán, keirin, kerékpár

Azt hiszem általánosságban elmondható, hogy sokan kíváncsiak Japánra. Ki így, ki úgy viszonyul hozzá - az ételekhez és a szokásokhoz. A többség azonban biztos, hogy szívesen elmenne és megnézné ezt a nagyon más országot. Viszonylag szerencsésnek ...

Hogyan tegyünk harcképtelenné egy komplett nemzeti válogatottat?

Avagy írhattam volna címnek azt is, hogy GP Vienna UCI IM2 nemzetközi pályamíting, csak az kevésbé izgalmas. A lényeg, hogy ismét a bécsi pályaversenyen jártam, de ezúttal nem értem be annyival, hogy a pálya széléről szemlélődjek, hanem valami ...

Elhunyt Baranyecz András olimpikon pályakerékpáros

Január 5-én, 64 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Baranyecz András, az 1960-as évek kiváló, kilencszeres magyar bajnok, csúcstartó, egykori válogatott, olimpikon versenyzője. Pályafutását a Budapesti Vörös Meteor Kerékpáros ...

34 bajnoki érem és az “Év pályacsapata” cím az idei mérlege a BVSC-nek

A BVSC Kerékpáros Szakosztálya 2009. december 13-án tartotta hagyományos év végi bankettjét. Az összejövetelen a versenyzők éves teljesítményének értékelése mellett a pályabajnokság módosított jegyzőkönyve alapján új korcsoportos bajnokokat is ...

Mit mesél a Filmhíradó?

A Magyar Nemzeti Filmarchívum november elején 597 db 1931 és 1943 között készült Filmhíradó digitalizált változatát tette elérhetővé. Az anyagok között rengeteg a kerékpáros illetőségű,ezúttal ezekből szemezgettem. Tour de Hongrie – 1932 Ez volt ...

Hat napon át nyeregben

A tél beköszöntével a fejlett kerékpáros kultúrával rendelkező országokban nemcsak a ciklokrossz-, hanem a fedettpályás szezon is elkezdődik. Sajnos ebből idehaza semmit nem veszünk észre, és közben nem is tudjuk, mit veszítünk. Pontosan mit is? ...

Változások a pálya ob eredménylistáján: a BVSC ugrott az éremtábla élére

Az MKSZSZ pénteki határozata alapján 2 évre eltiltották a versenyzéstől Támer Kolost, a KSI bringását, miután a minszki pálya Eb doppingvizsgálata folyamán tiltott szert találtak vizeletében. A döntéssel párhuzamosan törölték Támer az idei pálya ...

Bicskey Richárd, az 1957-es francia sprintbajnok

Első hallásra 1956-ról bizonyára egyetlen magyar embernek sem a melbourne-i olimpia fog az eszébe jutni. Pedig többek között erre is az ominózus évben került sor. Az időközben kitört forradalom miatt azonban nem minden olimpiai kerettagnak nyílik ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo