Magyar Kerékpáros Szövetség
Az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) a sportág történetében először választott küldöttei közé magyar delegáltat, Tam Csilla személyében. Jelen sportdiplomáciai siker azt mutatja, hogy már nem csupán a magyar bringásoknak, de a hazai szakembereknek ...
Május 12-én Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke bejelentette, hogy május 31-ei hatállyal lemond elnöki tisztségéről. A dátum egybeesik az MKSZ közgyűlésével, természetesen nem véletlenül. Már megszokhattuk, hogy az utóbbi években a ...
A Magyar Kerékpáros Szövetség 2016. november 16-án tisztújító közgyűlést tart, ahol Polony István, az MKSZ jelenlegi elnöke nem indul újra az elnöki posztért - olvasható a bringasport.hu közleménében.
Az MKSZ Alapszabálya szerint az elnökség és a ...
A Bikemag.hu-n a mai nappal lezárjuk az eredendő célja szerint a kerékpáros versenyzők és egyesületeik érdekeit védő és képviselő Magyar Kerékpáros Szövetséggel kapcsolatos híreket, tartalmakat tömörítő „Újszövetség” rovatot.
Közel másfél évvel ...
Kettős aktualitása van a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) elnökével, Polony Istvánnal készített interjúnknak. Egyrészt úgy tűnik mérföldkőhöz érkezett az MKSZ-t érintő pénzügyi elszámolási folyamat, végre komoly állami támogatás áll a ...
Polony István MKSZ-elnök nevéhez fűződik az, ami sokak szerint az egyetlen lehetősége a magyar kerékpársportnak: a többszövetséges struktúra felszámolása és ezzel egyidejűleg egy új, átlátható szervezet kiépítése, ami sikeres hosszú távú tervek ...
A mai napon megtartotta rendes éves és alapszabály módosító közgyűlését a Magyar Kerékpársportok Szövetsége a MOM Kulturális Központ Kupola termében. Az alapszabály módosítást - a többi napirendi ponttal egyetemben - a közgyűlés megszavazta. Ennek ...
Május 29-én, pénteken a MOM Kulturális Központban kerül sor a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) közgyűlésére, mely sorsfordítónak bizonyulhat a kerékpározás jövője szempontjából.
Ahogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatójával, ...
Aktuális téma mountain bike-os körökben, hogy régóta nem látott mennyiségű pénz jut idén a mountain bike válogatott edzőtáboroztatására, Portugáliába 24-en utaztak szövetségi finanszírozással, és éppen szerveződik egy sífutó tábor is Ausztriába a ...
Amint arról korábban már hírt adtunk, megállapodás született a magyar kormány és az MKSZ között. A magyar kerékpársport középtávú stratégiájával kapcsolatban felmerült a koncepció megismerésének igénye. Katona Kálmán, az MKSZ elnöke ezúton ...