fbpx
Magellan Pyxis

Két keréken a Mont Blanc-ra – 3. rész

Nem mindennapi küldetést jelent eltekerni Magyarországról Franciaországba, majd pedig 1400 kilométernyi bringázás után felgyalogolni közel 5000 méteres magasságba, ráadásul a bringával a háton. Szerzőnk – Szugyiczki Zsolt – azonban pontosan erre ...

Két keréken a Mont Blanc-ra – 2. rész

A szerző - Szugyiczki Zsolt - természetfotósként és hegymászóként már hosszú évek óta járja a hazai magaslatokat és szomszédos országok hegyeit, varázslatos nemzeti parkjait. Mindezidáig meghódította már a Kárpátok, az Alpok és a Kaukázus ...

Két keréken a Mont Blanc-ra – 1. rész

A nyárra olyan csúcs mászását terveztem, amin még korábban nem járt magyar ember, de társ hiányában erre nem került sor. A másik tervem az volt, hogy lerakom a csákányt és biciklivel kelek át az Alpokon a TransAlp keretében. Több mint egy évet ...

Magellan Pyxis Team vázteszt

Az egyik idehaza talán leggyakrabban látható vázhoz, egy az Eurobike-on már bemutatott Magellan Pyxis Team-hez volt szerencsém a 2010-es esztendő utolsó és rendkívül hideg illetve havas heteiben. Emiatt sajnos nem is sikerült olyan objektív képet ...

Eurobike 2010 – a németek uralták a kiállítást

A standok elhelyezkedése egyértelműen mutatta, hogy a német piac mekkora szereplőjéről volt szó. Általában a csarnokok bejáratánál és hihetetlen méretű pavilonokkal fogadták a látogatókat. A Ghostnál az előtérben helyezték el a különböző szakágak ...

Magellan Pyxis XT

A 2008-as Pyxis tesztet a következő sorokkal indítottam: „Úgy tűnik, Magellánéknál bevált a tavalyi recept, mert az idei gép csak pár apróságban tér el a korábbi modelltől.”. Ezt a mondatot a 2009-esnél nem tudom elsütni, mert a bringa teljesen ...

2009. szeptember-október

004 Beköszöntő 005 Tekerj, ahogy a félistenek! 010 T-Mobile TOP maratonok 014 Shopping Guide 016 Márkabemutató: Vaude 017 Lámpateszt 030 FOX 36van, F100RL és Talas fit RLC teszt 034 Eurobike 2010 056 Deore 2010 tartósteszt 058 Búcsú a János-hegytől? ...

Vázkörkép 2009 – merev MTB vázak

Ezúttal - 4 év után újból - a kerékpár legfontosabb alkotóelemét, a vázat vesszük górcső alá. Ha bringaépítésbe fogsz, az első és legfontosabb feladat a számodra leginkább megfelelő váz kiválasztása, mert ez határozza meg leginkább a komplett bringa ...

Magellan Pyxis XT Disc

Úgy tűnik, „Magellánéknál” bevált a tavalyi recept, mert az idei gép csak pár apróságban tér el a korábbi modelltől. Felszereltségében csak a külső és a nyereg változott, a többi alkatrész a frissített verzió. A váz a színétől eltekintve változatlan ...

2008. május

004 Beköszöntő 006 Absa Cape Epic 016 MTB hírek 018 Bringaexpo 2008 024 Shopping Guide 032 Abus márkabemutató 033 Shopping Guide Light 034 Author Master 038 Kona Kula 2-9 040 Magellan Pyxis 044 Specialized Pitch 048 Neuzer Lightning 050 Merida ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo