fbpx
KSI

Tempó, repülő és pont – pálya edzőverseny-sorozat 4. forduló

Negyedik fordulójához érkezik 2010. június 19-én, szombaton 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelemben fordulónként és a sorozat végén összetettben egyaránt győztest hirdetnek. A ...

Mi is az a selejtező?

Új versenyszámmal bővült most szombaton a harmadik alkalommal megrendezett pálya edzőverseny-sorozat. Az időjárás azonban közbeszólt, így az elitek mezőnyének egyben ez lett az aznapi egyetlen versenyszáma is. No de mi fán terem a selejtező verseny? ...

Az év első pályaversenye – eredmények

Családias hangulatban zajlott az idei év első pályakerékpáros edzőversenye 2010. április 24-én a budapesti Millenáris Sporttelepen. A felnőtt- és utánpótlás korcsoportok versenyzői három futamban – tempóverseny, egykörös repülőverseny és pontverseny ...

Újra Bécsben versenyeznek a magyar pályabringások

A bécsi Ferry Dusika Stadion 250 méteres fedett fapályáján állnak rajthoz 2010. január 11-12-én a magyar pályabringások. Az UCI IM2 kategóriás nemzetközi pályaversenyen az összes klasszikus pályaszámban rendeznek futamokat, női és férfi, utánpótlás- ...

GP Vienna: 500 méteres pályacsúcs, hetven feletti átlag, pályabringák a varrógépgyárból

Igen színvonalas nemzetközi pályaversenynek adott otthont 2009. október 22-23-án a bécsi velodrom. A kétnapos grand prix során a pályasport aktuális csúcstechnológiáját szemlélhettük meg, láthattunk néhány olasz hatnapos menőt, és biztató magyar ...

Változások a pálya ob eredménylistáján: a BVSC ugrott az éremtábla élére

Az MKSZSZ pénteki határozata alapján 2 évre eltiltották a versenyzéstől Támer Kolost, a KSI bringását, miután a minszki pálya Eb doppingvizsgálata folyamán tiltott szert találtak vizeletében. A döntéssel párhuzamosan törölték Támer az idei pálya ...

Simon Péter ifi világkupa-pontokat szerzett Isztrián

Sikerrel zárta szereplését a magyar ifjúsági országúti kerékpáros válogatott a hétfordulós korosztályos világkupa-sorozat befejező állomásán, az idén 50. születésnapját ünneplő Isztriai Körversenyen. A hat fős legénységre komoly feladat hárult, ...

Támer ötödik, Szalontay a világcsúcstartóval meccselt

A nemrég elkészült minszki velodromban Európa-bajnokságon vettek részt U19-es és U23-as kerekeseink. A négyfős keretből a legkiemelkedőbb eredményt Támer Kolos a KSI-Schwinn Csepel SE versenyzője érte el, aki a pontversenyben az 5. helyet szerezte ...

Komoly izgalmakat hozott az egyetlen hazai nemzetközi pályaverseny

Igazán szép pályasportot láthattak, akik 2009. július 8-án a 14 és 20 óra közötti időszakot a Millenáris Sporttelepen töltötték. A sprint szakágban generációváltás látszik kibontakozni, a stéherverseny során trónfosztásnak lehettünk szemtanúi, végül ...

Eb-re utaznak a pályabringások

Somogyi Miklós vezetésével várhatóan négyfős különítmény utazik Minszkbe (Fehéroroszország), a 2009. július 15-19-én megrendezésre kerülő Junior Pályakerékpáros Európa-bajnokságra. A csapatban Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000-Limonta), ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo