fbpx
interjú

Fetter Erik (EOLO-KOMETA Cycling Team) jó erőben várja a Giro d’Italia 10. etapját – Interjú

Sikeres Giro d’Italiás kezdeten van túl az EOLO-KOMETA Cycling Team, szinte az összes nap képviselték magukat a szökésben, van már top10-es eredményük, és a 9. szakasz után Diego Rosa átvette a hegyi pontversenyben élen járó versenyzőnek járó kék ...

Vas Kata Blanka: A nagy versenyzők is gratulálnak, megtanulták a nevem

„Most érzem ennek a súlyát, eddig szerintem nem fogtam fel, most kezdem felfogni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Vas Kata Blanka, aki egészen elképesztő 2021-es évet tudhat a háta mögött. A három szakágban is versenyző 20 éves kerékpáros ...

“Fő célom idén, hogy visszakerüljek az élmezőnybe a Világkupákon és a nagy versenyeken” – Interjú Benkó Barbival

Benkó Barbara a múlt héten jelentette be, hogy 2021-ben már a Maloja Pushbiker MTB Teamben folytatja pályafutását. Ennek kapcsán a csapatváltás körülményeiről, az új csapatáról és a 2021-es terveiről kérdeztük az olimpikont. Bikemag: Múlt ...

Thomas De Gendt: “Fontos hogy bejelentenek új versenynaptárat, ez sok versenyzőben tartja a lelket”

Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) nagy megtiszteltetésre válaszolt néhány kérdésünkre. A 33 éves belga támadó versenystílusával és eredményességével sokak példaképe világszerte. Nyert Tour, Giro, Vuelta szakaszt, hegyi trikót és tavaly beírta azon ...

Jelle Wallays: “Sosem tennék fel mindent kizárólag a kerékpárversenyzésre!”

A 30 éves Lotto-Soudal versenyző egy követendő példa a feltörekvő kerékpáros tehetségeknek. A kétszeres Paris - Tours győztes (2014, 2019) és Vuelta szakaszgyőztes (2018) a csapat egyik legfontosabb embere. Ő maga azonban sosem akart feltenni ...

Milyen irányba tart a kerékpáros turizmus fejlesztése?

A 2018-as kerékpáros számlálás adataiból is kiderült, hogy idén elsősorban a hétvégéi kerékpáros turisták száma nőtt Magyarországon. Ennek kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kerékpáros koordinációs főosztályához fordultunk ...

XCO, DH, BMX – Pályán a jövő: Interjú Bokros Csengével

Következő interjúnk egy tehetséges fiatal lányt mutat be, aki több szakágban is jelen van, rendszeresen indul nemzetközi XCO versenyeken, ahol kiválóan teljesít, 2017-ben 14 évesen a DH OB-n már a felnőtt nők között versenyzett és a BMX cross ...

A legmagasabb szinten versenyző magyar országútissal beszélgettünk – Interjú Király Mónival

Magyar országos bajnoki címek, WorldTour versenyeken való részvétel, külföldi győzelmek és mégis alig hallunk Király Móniról, hazánk egyik legkiemelkedőbb országúti versenyzőjéről. Ez ránk, mint kerékpáros médiára, nézve is szégyen, ezért ...

Sagan ösztönös, de esendő sztár – interjú a Változások kora című könyv szerzőjével

Az ősz folyamán jelent meg a Változások kora című könyv az Ani-And Kiadó gondozásában, amely szándéka szerint az országúti kerékpárversenyek világában napjainkban zajló folyamatokat kívánja összefoglalni, például a versenynaptárban bekövetkezett ...

Vas család interjú: Akik nélkül nehezen képzelhető el a hazai kerékpársport

Egy rendhagyó interjú fog most következni, amit nem egy személlyel, hanem egy a hazai kerékpársportban meghatározó szerepet betöltő családdal készítettünk, a Vas családdal. Vas Petit sokan ismerik a hazai MTB sportból, mi is beszámoltunk a Vas ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo