Vannak azok a jelenetek, amiket bringásként legfeljebb külföldi hírekben vagy YouTube-videókban látunk, és titkon reméljük, hogy velünk, itthon soha nem történnek meg. A Speed-Way Kerékpárüzlet számára azonban most valósággá vált ez a rémálom, szerda hajnalban betörők fosztották ki a boltot, tíz Specialized kerékpárt zsákmányolva.

A beszámoló szerint a támadás a hajnali órákban történt. Az elkövetők felkészülten érkeztek, maszkban, kapucniban, gyorsan és határozottan mozogtak. A saját biztonsági kamerák felvételein jól látszik, ahogy célirányosan haladnak a bringák felé, majd válogatás nélkül kapják fel azokat, és szinte futólépésben hordják ki az üzletből. Az egész akció alig néhány perc alatt lezajlott, a kerékpárok pedig egy várakozó furgonban tűntek el a helyszínről.
A jelenet kísértetiesen hasonlít azokra a szervezett bolti rablásokra, amelyeket eddig inkább külföldi példákból ismertünk. Nem egy alkalmi tolvajról van szó, hanem összehangolt, több fős csoportról, akik pontosan tudták, mit csinálnak, és mit keresnek.
A rendőrség már megkezdte a nyomozást, és az első visszajelzések alapján együttműködőek és segítőkészek, ami némi reményre ad okot. Ugyanakkor az ilyen ügyek felderítésében kulcsszerepe lehet a közösségnek is.
Az üzlet arra kér mindenkit, hogy aki teheti, ossza meg az eset hírét, illetve figyelje az online piactereket, apróhirdetéseket. Az eltulajdonított kerékpárok pontos listája, részletes leírásokkal és vázszámokkal elérhető, így ha valaki gyanús hirdetésbe botlik, valódi segítséget nyújthat a felderítésben.
Egy ilyen eset ismét rámutat arra, hogy a kerékpárok, különösen a magasabb kategóriás modellek, ma már komoly értéket képviselnek, és ezzel együtt célponttá is válnak. Nemcsak otthon, de az üzletekben is folyamatos kihívás a megfelelő védelem biztosítása.
Reméljük, hogy ezúttal a történet nem itt ér véget, és a Speed-Way hamarosan jó hírekkel szolgálhat és az eltűnt bringák visszakerülnek jogos tulajdonosukhoz.
A lopott kerékpárok listája:
SPECIALIZED S-WORKS TARMAC SL8 – Dura-Ace Di2
szín: Gloss Solidity / Red to Black Pearl / Metallic White Silver
méret: 56 cm
cikkszám: 94925-0156
egyedi azonosító: WSBC004102611V
SPECIALIZED S-WORKS EPIC WORLD CUP
szín: Gloss Glacial Metallic Granite / Brushed Chrome
méret: L
cikkszám: 93125-0304
egyedi azonosító: WSBC004095826V
SPECIALIZED S-WORKS DIVERGE STR 2
szín: Carbon/Photon Organge Tint/Diamond Metallic
méret: 58
cikkszám: 96226-0058
egyedi azonosító: WSBC004068785X
SPECIALIZED EPIC 8 EVO PRO
szín: Satin Forest Green/Spruce/metallic Spruce
méret: L
cikkszám: 90324-1104
egyedi azonosító: WSBC004072507V
SPECIALIZED STUMPJUMPER 15 – FOX COIL ALLOY
szín: Satin Brushed Aluminum /Cast Blue
méret: S3
cikkszám: 93325-7403
egyedi azonosító: WSBC023015487V
SPECIALIZED CRUX DSW COMP
szín: Gloss Birch/Clay
méret: 58
cikkszám: 74924-0158
egyedi azonosító: WSBC018004749V
SPECIALIZED DIVERGE 3 E5
szín: Gloss Dune White/ashen
méret: 58
cikkszám: 95426-7058
egyedi azonosító: WSBCO25024948V
SPECIALIZED DIVERGE 3 SPORT CARBON
szín: Satin Purple Indigo Tint
méret: 54
cikkszám: 95424-6154
egyedi azonosító: WSBC014341782V
SPECIALIZED S-WORKS TARMAC SL8 FRAMESET
szín: Gloss Carbon / Viavi Maganta Gold / Chaos Red Pearl / White
méret: 56
cikkszám: 91425-5256
egyedi azonosító: WSBC004101261U
SPECIALIZED TARMAC SL7 COMP
szín: Obsidian/Smoke
méret: 54
cikkszám: 90624-5054
egyedi azonosító: WSBC027020148U
