fbpx

A 2021-es Vuelta útvonala – Mi vár ránk a spanyol körversenyen?

Augusztus 14. és szeptember 5. között rendezik a 2021-es Vuelta a Espanat, mely az idei évben is hű lesz a nevéhez, kemény útvonal és sok-sok hegy vár majd a versenyzőkre, ami garancia arra, hogy 2021-ben a spanyol körversenyen izgalomban biztosan nem lesz hiány.

A három nagy körversenyen közül a Vuelta útvonala sokszor talán a legkeményebb, a sok meredek hegy, rövid gyilkos tempójú szakaszok és a meleg spanyol időjárás teszi nehézzé minden évben a spanyol körversenyt. 2021-ben 3417 km és 21 szakasz vár a Vuelta mezőnyére, melyek közül mindösszesen csak 6 klasszikus értelemben sík, a többi pedig alkalmas arra, hogy a legjobbak összecsapjanak, tehát az idei verseny sem a sprinterek csatájáról fog szólni.

A 2021-es Vuelta egy rövid időfutammal indul Burgosból, ahol várhatóan egy időfutammenő fog nyerni. A folytatásban kicsit a sprinterek is villoghatnak, az első pár nap nem lesz annyira nehéz (bár a 3. szakasz első kategóriás hegyi befutóval végződik), de utána az első hét végén elkezdődik az igazi verseny, ahol már csak a legjobbnak lesz esélye az összetett élére állni. A szervezőkben idén sem kell csalódnunk, az utolsó hét is igazán nehézre sikeredett, egészen az utolsó napig nyitva maradhat a verseny összetett győztesének kilétének kérdése, ugyanis utolsó nap egy időfutam vár a kerékpárosokra. És ha már az időfutam szóba került, akkor várhatóan nem az időfutamok fognak dönteni a győzelemről, mert összesen csak 40 km vár a verseny teljes hosszán a versenyzőkre és ezt még a hegyi menőknek is tudni kéne minimális veszteséggel abszolválni.

Nézzük a 2021-es Vuelta szakaszait!

1 Szombat, Aug 14 Burgos Catedral VIII Centenario – Catedral 7.1km ITT
2 Vasárnap, Aug 15 Caleruega – Burgos 166.7km Sík
3 Hétfő, Aug 16 Santo Domingo de Silos – Picón Blanco 202.8km Hegyi
4 Kedd, Aug 17 El Burgo de Osma – Molina de Aragón 163.9km Sík
5 Szerda, Aug 18 Tarancón – Albacete 184.4km Sík
6 Csütörtök, Aug 19 Requena – Alto de la Montaña de Cullera 158.3km Hegyi
7 Péntek, Aug 20 Gandía – Balcón de Alicante 152km Hegyi
8 Szombat, Aug 21 Santa Pola – La Manga del Mar Menor 173.7km Sík
9 Vasárnap, Aug 22 Puerto Lumbreras – Alto de Velifique 188km Hegyi
Pihenő nap Hétfő, Aug 23
10 Kedd, Aug 24 Roquetas de Mar – Rincón de la Victoria 190.3km Sík
11 Szerda, Aug 25 Antequera – Valdepeñas de Jaén 133.6km Hegyi
12 Csütörtök, Aug 26 Jaén – Córdoba 175km Hegyi
13 Péntek, Aug 27 Belmez – Villanueva de la Serena 203.7km Sík
14 Szombat, Aug 28 Don Benito – Pico Villuercas 165.7km Hegyi
15 Vasárnap, Aug 29 Navalmoral de la Mata – El Barraco 197.5km Hegyi
Pihenő nap Hétfő, Aug 30
16 Kedd, Aug 31 Laredo – Santa Cruz de Bezana 180km Sík
17 Szerda, Szep 1 Unquera – Lagos de Covadonga 185.8km Hegyi
18 Csütörtök, Szep 2 Salas – Altu d’El Gamoniteiru 162.6km Hegyi
19 Péntek, Szep 3 Tapia – Monforte de Lemus 191.2km Hegyi
20 Szombat, Szep 4 Sanxenxo – Mos Castro de Herville 202.2km Hegyi
21 Vasárnap, Szep 5 Padrón – Santiago de Compostela 33.8km ITT

 

1. szakasz

2. szakasz

3. szakasz

4. szakasz

5. szakasz

6. szakasz

7. szakasz

8. szakasz

9. szakasz

10. szakasz

11. szakasz

12. szakasz

13. szakasz

14. szakasz

15. szakasz

16. szakasz

17. szakasz

18. szakasz

19. szakasz

20. szakasz

21. szakasz

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo