A Gepida Berig 1000 Bosch egy olyan „pedelec” kerékpár, amely Nyugat-Európában már mindennapos alternatívája a városi közlekedésnek. Itthon – az elsőre sokakat visszariasztó árcédulája miatt – még nem annyira elterjedtek…
Benyúlsz a csomagtartóba, előveszed a bőröndöt, elhúzod a zipzárját, kiemeled belőle a biciklit, széthajtod a vázat, összecsukod és összerakod a kormányt, helyére csúsztatod a nyeregcsövet, visszacsattintod a pedálokat. Kész. Amíg…
Ugye szinte mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor bringázás közben összefutunk egy rég látott ismerősünkkel, aki nem bringás, és a beszélgetés hamar az alattunk lévő csodára terelődik: - …és hány…
Néha szelíd őszi délutánokon, amikor halk, langyos eső hull a vörös lombokra, eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehet valaki más bőrében. Teszem azt, most épp Uwe von der Wundermüller vagyok,…
A Dahon gépei mindig is érdekes szerkezetek voltak, hiszen kifejezetten összecsukható kerékpárokra specializálódott cégről van szó. Elsőre csodálkoztam is, hogy ezúttal egy nem összecsukható gép bontakozott ki a kocsiból. Aztán…
Az amerikai Specialized nem követni szokta a divatot, hanem sokkal inkább diktálni, így nincs olyan szegmense a kerékpároknak, ahol ne tudnának ütőképes modelt kiállítani. Nincs ez másképp a krosszgépek között…
… és az ujjnyi vastag csomagtartóval, a teljes értékű sárvédőkkel, dinamóval, komplett világítással, kitámasztóval együtt 12,65 kg! Szerintem a vázban vákuum uralkodik, felnyitni, felszúrni, sugárzó hő hatásának kitenni, satöbbi… In…
A magyar gyártó széles palettát kínál cross gépekből. A „legutcaibb” modelljük az X-Street, amit szinte kizárólag aszfaltra, igazi városszaggatónak szántak. Eléggé jól is sikerült összerakni, tartalmaz ügyes megoldásokat, ára mégis…
Az idei Mali katalógust nézegetve és tesztbringákról álmodozva megakadt a szemem egy durva kinézetű városi fenevadon. Robosztus merevvilla, tárcsafékek, sportos geometria. Mindez dögös matt szürke színben. Mint egy tank. Egész…
Egyre gyakoribb vendégek nálunk mindenféle összecsukható kerékpárok. Egészen változatos kivitelűek, a legkisebbtől - amelynek szinte már rollerméretű kerekei vannak - a nagyobbakig, melyek közé jelenlegi tesztalanyunk tartozik a maga 24-es…