fbpx

Lapierre Audacio 200 CP kerékpárteszt: házibuli

2017-re megújul a Lapierre komfort országúti szériája, az Audacio. Két francia történetén keresztül megismerkedhetünk a részletekkel.

Jean-Pierre ügyvédként dolgozik. Egész életét Párizsban töltötte, de 50 évesen eljött a váltás ideje. Lyon remek alternatíva volt, állást könnyen talált korábbi kapcsolatai révén. Gyerekkorából még emlékszik is a környékre, többször járt itt nagyszüleinél a nyári vakáció során.

Az új munkahely hangulata teljesen más, mint a fővárosban. A kollégák nem a hétvégi koncert vagy színházi előadás cselekményét és az éjszakai italozás részleteit beszélik meg, hanem online térképeket mutogatnak egymásnak. Biztos a nyaralóik helyével vágnak fel, gondolja Jean-Pierre, de nem érzi még az itteni légkört, téved. Az alpesi települések említése, a cappuccino és croissant szünetek beiktatása őt is kifejezetten izgatottá teszi, kávészünetben erőt vesz , és bár nem teljesen biztos magában, bekapcsolódik a beszélgetésbe. Megemlíti, hogy szívesen csatlakozna a túrákhoz. Szombaton 9-kor egy 1,5 órás kör a Carrefour Confluence elől, szól az utasítás.

Lapierre Audacio 200 - középpontban az országúti kerékpározás élménye

Lapierre Audacio 200 – középpontban az országúti kerékpározás élménye

Az öreg Peugeot Tourmalet az egyetem vége óta megvan, de többet állt a pincében, mint a nagymamától örökölt szőnyegek, amiket csak az emlékek miatt nem sikerült kidobni. Nincs mese, az új kihívásokhoz új kerékpárra lesz szükség, amúgy is elkél a motiváció. Jean-Pierre nem a városszéli hipermarketek kínálatából válogat, minden reggel elmegy egy belvárosi bolt mellett, amit kívülről kifejezetten szimpatikusnak talál, vásárolni is ide tér be. Egy utcával arrébb sikerül leparkolnia, az üzlet előtt még elnyomja az utolsó szál Gauloises-t, majd még nikotinnal a tüdejében, de új tervekkel a fejében nyomja le a kilincset.

Lapierre Audacio 200 - modern formák és fényezés

Lapierre Audacio 200 – modern formák és fényezés

Mathis kiváló értékesítő, valaha profi kerékpárosnak készült, de karrierje egy sérülés miatt utánpótlás korban félbeszakadt. Próbálkozott több mindennel a jégralitól kezdve a borászatig, de valahogy mindig a bringáknál kötött ki. Az új vásárlót is komolyan veszi, egyből kávéval és süteménnyel kínálja. A beszélgetés közben kiderül, hogy újrakezdőről van szó, aki az egészségesebb élet és a jó társaság reményében hétvégenként munkatársaival járná a környéket. Miután az is behatárolható, hogy nagyságrendileg 1000 € a keret, csak egy modell kerülhet szóba, az új Audacio.

Lapierre Audacio 200 - vékony támvillák a komfort érdekében

Lapierre Audacio 200 – vékony támvillák a komfort érdekében

Jean-Pierre nem számított ilyen fogadtatásra, jól érzi magát a boltban. Örül, mikor megtudja, hogy az ajánlott kerékpár a szomszédos Dijon terméke, a Lapierre családnév és az 1946 óta fennálló cég jó ajánlólevélnek bizonyul. Azért nehogy már valami kínai „merde” nyergében kelljen a gall hazát bejárnom, gondolja.

Vázszett

Mathis tisztában van az Audacio 200 képességeivel. Technikailag egyszerű konstrukció, de ennek titkon örül, mert tudja, hogy karbantartás során nem kell majd bajlódni a vázon belül futó kábelekkel vagy a középcsapágy csészék préselgetésével. Az alumínium vázhoz karbon lábas villa jár. Nyakcsöve ugyan alumínium, így bár nehezebb, de Jean-Pierre is nyugodtan állítgathatja a kormányszár magasságát, anélkül, hogy a túlzottan meghúzott csavarok miatt összeroppantaná a csövet.

Lapierre Audacio 200 - még hagyományos, egyenes nyakcső, háttérben a felsőcső hajlításával

Lapierre Audacio 200 – még hagyományos, egyenes nyakcső, háttérben a felsőcső hajlításával

Jean-Pierre nem akar holmi túrabiciklivel nekivágni a köröknek, mint megtudta a többiek mind országútikkal nyomják, csak akkor még nem értette mit jelentenek a Sensium vagy Xelius szavak. Az Audacio abszolút megfelel elvárásainak, a gyors üléspróba során megnyugszik, kényelmesen eléri a kormányt úgy, hogy a háta még annyira sem görnyed, mint az irodában egy hétfői reggelen. Az új, szembetűnően hajlított felsőcső miatt az átlépési magasság sem okoz gondot.

Lapierre Audacio 200 - az íves felsőcső meghatározó eleme a kerékpárnak

Lapierre Audacio 200 – az íves felsőcső meghatározó eleme a kerékpárnak

Mathias bedobja az aduászt, az FDJ.fr festést. Franciaországban nincs, aki ne ismerné a nemzeti lottótársaságot, illetve az általuk szponzorált WorldTour csapatot. A piros, fekete, kék színek kombinációja köszön vissza az Audacio modellen is, ezzel növelve eszmei értékét.

Felszereltség

A kerékpár másik fénypontja az új Sora alkatrészcsalád. Mathis se értette eleinte, ugyanis az ő emlékezetében a Sora még valami régi formájú, kívül vezetett kábeles szettként élt. Büszkén mutogatja újdonsült vásárlójának a rejtett, kormánynál futó kábeleket, az új, ergonomikus karformát és a négy csavaros hajtókart, ahol a tányér egybeolvad a csillaggal.

Lapierre Audacio 200 - az új Sora hajtómű már 4 csavaros hajtóművel készül

Lapierre Audacio 200 – az új Sora hajtómű már 4 csavaros hajtóművel készül

Az Ultegra szetthez való hasonlítás túlzás, esztétikailag helyénvaló csak, működésben azért az új Tiagra is más szintet képvisel. Tudja, hiszen jó pár gépet adott már el olyannal. A karok mozgatása nem olyan finom, leheletnyi erőt igénylő, mint a drágább változatoknál, viszont pontosan és megbízhatóan teszi a dolgát. Jean-Pierre még így is meglepődik, hogy a sebességváltás ilyen egyszerű és gyors a Peugeot vázváltókaros megoldásához képest.

Lapierre Audacio 200 - a fékváltókarok formája megegyezik a drágább változatokéval

Lapierre Audacio 200 – a fékváltókarok formája megegyezik a drágább változatokéval

Fékhatásban viszont többre számított, bár a patkók két forgáspontú, látszólag fejlett típusok, valahogy nem az igazi. Pedig Promax, gyártanak ők másnak is, gondolja Mathis. Végül a gyári, bazalt keménységű pofákat Shimano termékekre cserélve sikerül meggyőzni az ügyvéd urat.

Lapierre Audacio 200 - egyszerűbb Shimano Claris agyas kerekek

Lapierre Audacio 200 – egyszerűbb Shimano Claris agyas kerekek

A többi alkatrészt már csak érintőlegesen tárgyalják, az értékesítő a kerekekről csak a gyorszáras Shimano agyat és a tartósságot említi, a keskeny felni hátrányait már megtartja magának. A 25 mm-es Continental gumi még felkelti Jean-Pierre figyelmét, ismét egy márka, ami már korábban a bizalmába férkőzött, hiszen az autóján is már a második garnitúra ilyen van.

Lapierre Audacio 200 - FDJ.fr logós kiegészítők

Lapierre Audacio 200 – FDJ.fr logós kiegészítők

A kiegészítők dizájnban és minőségben egyaránt illenek a géphez, nem csoda, hogy pár perc múlva már a kocsi csomagtartójába pakolják az új szerzeményt.

Menet közben

Péntek este, mikor a gyerek és az asszony lefeküdt, Jean-Pierre Párizsra gondol, a fiatalság emlékére legurít egy pohár konyakot és elszív még egy utolsó cigit az erkélyen, pedig hét közepe óta tartotta magát fogadalmához, a bringabolt előtt nyomta el az előző utolsót. Gondolatai ezzel a másnapi délelőttre kalandoznak. Mindig utált korán kelni, most meg önként jelentkezett, hogy a város másik felén lesz szombaton 9-re.

Lapierre Audacio 200 - lényeg a rendszeresség

Lapierre Audacio 200 – lényeg a rendszeresség

Szombat reggel az ébresztőt le is nyomja, már épp visszaaludna, mikor megcsörren a telefon. Kollégája érdeklődik, Jean-Pierre pedig készülődést mímelve biztosítja, hogy mindenképp ott lesz a megbeszélt helyen.

Lapierre Audacio 200 - a hétvégi kalandokhoz

Lapierre Audacio 200 – a hétvégi kalandokhoz

A kertkapu csukódik, kattan a 20 éve nem használt Look pedál és az ügyvéd úr kétségek között elindul. Mire a Carrefour közelébe ér, úgy gondolja, simán eltekerne bármeddig, olyan jól érzi magát az új kerékpáron. Begyűjti az elismerő szavakat a szerzeményre a munkatársaktól, majd arra ügyel, hogy ne szakadjon le a tapasztaltabb sportolókról. Ebben egy dolog zavarja csak, valahogy sosem adja ki a kellemes pedálfordulat, hátul egyet levált belassul, egyet felvált túlságosan pörög, nem is érti. Az emelkedő alján aztán stabilizálódik a legkönnyebb fokozat, milyen könnyedén lehet ezzel felfelé is haladni, nyugtázza. Valamit valamiért.

Lapierre Audacio 200 - 9 sebességnél a 11-32-es sor kompromisszumos választás

Lapierre Audacio 200 – 9 sebességnél a 11-32-es sor kompromisszumos választás

Végül 1,5 óra után Mathis boltjában kötnek ki, mint kiderül, a többiek törzsvendégek nála. Évek óta nem mozgott egyszerre ennyit Jean-Pierre, mégse érzi, hogy teljesen elkészült volna. Nem rázta szét úgy az út, mint régebben, nem törte fel fájdalmasan alfelét a nyereg és a többiek mögött, néha ugyan nehezen, de tartani tudta a lépést. Hazafelé már azért érzi a tagjait, a tervezett fél órából ötven perc lesz, de végül is kellett ez, nyugtázza. A garázsból felfelé telefonján új üzenet fogadja: „A bemelegítés megvolt, holnap 7.30-kor ugyanott, indulunk az Alpokba.” Fejvakarást követően aztán rágyújt az utolsó cigire, gondolkodásképp.

Infobox

Forgalmazó: Schindler S.r.o
Lapierre Magyarország
A tesztelt modell adatlapja: Lapierre Audacio 200 CP
Vázméretek: XS-S-M(tesztelt)-L-XL-XXL
Származási ország: Franciaország
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Ajánlott fogyasztói ár: 319 990 Ft

Specifikáció

Váz: Lapierre Audacio 200 alumínium
Villa: Lapierre karbon

– 1,125″ egyenes alumínium nyakcső

Kormány: Lapierre HB-CR 12 alumínium

– kompakt hajlítás
– 42 cm szélesség

Kormányszár: Lapierre alumínium 7°

– 100 mm hossz
– 31,8 mm átmérőjű befogó

Bandázs: Lapierre
Nyeregcső: Lapierre SP-3D1

– alumínium cső és fej
– 27,2 mm átmérő
– 350 mm hossz

Nyereg: Selle Italia X1
Fékváltókar: Shimano Sora ST-R3000 2×9
Fékek: Promax RX 481
Első átdobó: Shimano Sora FD-R3000
Hátsó váltó: Shimano Sora RD-R3000 GS, közepes kanalas
Lánckeréksor: Shimano CS-HG400 11-32T 9 sebesség
Lánc: Shimano Shimano CN-HG53
Hajtómű: Shimano Sora FC-R3000 50-34T 170 mm
Középcsapágy: Shimano BB-RS500 BSA
Agyak: Shimano Claris HB-2400 32 lyukas
Felnik: Mach1 CFX 622x13c
Küllők: 2 mm fekete
Küllőanyák: réz, nikkel bevonattal
Gumik: Continental UltraSport II 25 mm
Mért tömeg: 9,8 kg (pedál nélkül)

Geometria

lapierre_audacio_geometry

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo